A 82. Golden Globe-gálát hétfő hajnalban rendezték meg a Beverly Hilton hotelben, Los Angelesben. Az Emilia Pérez című alkotás volt a legnagyobb nyertese, tíz kategóriában kapott jelölést.
A rendezvény egyik kiemelkedő pillanata Demi Moore díj átvétele volt, aki a Legjobb színésznő – vígjáték vagy musical kategóriában nyert. Köszönő beszédében elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy színésznőként elismerést nyert, amiért rendkívül alázatosnak és hálásnak érzi magát.
Demi Moore emlékeztetett arra, hogy több mint 45 éve van a pályán, és megosztotta a közönséggel, hogy egy producer korábban azt mondta neki, hogy ő csak egy „popcorn színésznő”, ami akkoriban mélyen érintette. Hozzátette, hogy bár sikeres filmeket készített, soha nem kapott elismerést, és ez a gondolat sokáig kísértette. Azonban A szer című film forgatókönyve új inspirációt adott neki, amelyet annyira egyedinek tartott, hogy elhatározta, meg kell valósítania.
A jelöléseket, díjakat és listázást az Infostart.hu szemlézte.
Legjobb drámai film:
- A brutalista
- Dűne – Második rész
- Konklávé
- Nickel Boys
- Sehol se otthon
- Szeptember 5.
Legjobb vígjáték vagy musical:
- Anora
- Challengers
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés
- A szer
- Wicked
Legjobb drámai férfi főszereplő:
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
- Daniel Craig (Queer)
- Colman Domingo (Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb drámai színésznő:
- Pamela Anderson (The Last Showgirl)
- Angelina Jolie (Maria)
- Nicole Kidman (Babygirl)
- Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
- Fernanda Torres (I’m Still Here)
- Kate Winslet (Lee)
Legjobb vígjáték vagy musical férfi főszereplő:
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Hugh Grant (Eretnek)
- Gabriel LaBelle (Saturday Night)
- Jesse Plemons (A kegyelem fajáti)
- Glen Powell (A bérgyilkos, aki nem is volt)
- Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb vígjáték vagy musical színésznő:
- Amy Adams (Nightbitch)
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Zendaya (Challengers)
Legjobb rendező:
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Edward Berger (Konklávé)
- Brady Corbet (A brutalista)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Payal Kapadia (Minden, ami fénynek tűnik)
Legjobb férfi mellékszereplő:
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
- Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb női mellékszereplő:
- Ariana Grande (Wicked)
- Selena Gomez (Emilia Pérez)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Margaret Qualley (A szer)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb forgatókönyv:
- Anora (Sean Baker)
- A brutalista (Brady Corbet, Mona Fastvolt)
- Emilia Pérez (Jacques Audiard)
- Konklávé (Peter Straughan)
- Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
- A szer (Coralie Fargeat)
Legjobb animációs film:
- Agymanók 2
- Áradás
- Egy csiga emlékiratai
- A vad robot
- Vaiana 2
- Wallace and Gromit – A szárnyas bosszúja
Legjobb idegennyelvű film:
- Emilia Pérez (Franciaország)
- I’m Still Here (Brazília)
- Lány a tűvel (Dánia, Lengyelország, Svédország)
- Minden, ami fénynek tűnik (India, USA, Franciaország)
- A szent füge magja (Németország, USA)
- Vermiglio (Olaszország)
Legjobb betétdal:
- Better Man – Robbie Williams („Forbidden Road”)
- Challengers („Compress/Repress”)
- Emilia Pérez („El Mal”)
- Emilia Pérez („Mi Camino”)
- The Last Showgirl („Beautiful That Way”)
- A vad robot („Kiss The Sky”)
Legjobb zene:
- Challengers (Trent Reznor, Atticus Ross)
- A brutalista (Daniel Blumberg)
- Dűme – Második rész (Hans Zimmer)
- Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille)
- Konklávé (Volker Bertelmann)
- A vad robot (Kris Bowers)
Legjobb kasszasiker:
- Agymanók 2
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák
- Gladiátor II
- Twisters – Végzetes vihar
- A vad robot
- Wicked
Legjobb drámai sorozat:
- A diplomata
- Mr. és Mrs. Smith
- Nyerd meg az életed
- A Sakál napja
- A sógun
- Utolsó befutók
Legjobb drámai sorozatszínész:
- Donald Glover (Mr. és Mrs. Smith)
- Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
- Gary Oldman (Utolsó befutók)
- Eddie Redmayne (A Sakál napja)
- Hiroyuki Sanada (A sógun)
- Billy Bob Thornton (Az olajügynök)
Legjobb drámai sorozatszínésznő:
- Kathy Bates (Matlock)
- Emma D’Arcy (Sárkányok háza)
- Maya Erskine (Mr. és Mrs. Smith)
- Keira Knightley (Fekete galamb)
- Anna Sawai (A sógun)
- Keri Russell (A diplomata)
Legjobb vígjáték vagy musical sorozat:
- Abbott Általános Iskola
- Bármit, csak ezt ne
- Gyilkos a házban
- Hacks – A pénz beszél
- Úriemberek
Legjobb vígjáték vagy musical sorozatszínész:
- Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
- Ted Danson (Beépített öregúr)
- Steve Martin (Gyilkos a házban)
- Jason Segel (Direkt terápia)
- Martin Short (Gyilkos a házban)
- Jeremy Allen White (A mackó)
Legjobb vígjáték vagy musical sorozatszínésznő:
- Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
- Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
- Ayo Edebiri (A mackó)
- Selena Gomez (Gyilkos a házban)
- Kathryn Hahn (Mindvégig Agatha)
- Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)
Legjobb minisorozat vagy TV film:
- Cáfolat
- Pingvin
- Ripley
- Szarvasbébi
- Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori
- True Detective: Night Country
Legjobb minisorozat vagy TV film színész:
- Colin Farrell (Pingvin)
- Richard Gadd (Szarvasbébi)
- Kevin Kline (Cáfolat)
- Cooper Koch (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Ewan McGregor (Egy úr Moszkvában)
- Andrew Scott (Ripley)
Legjobb minisorozat vagy TV film színésznő:
- Cate Blanchett (Cáfolat)
- Jodie Foster (True Detective: Night Country)
- Cristin Milioti (Pingvin)
- Sofía Vergara (Griselda)
- Naomi Watts (Viszály: Capote és a hattyúk)
- Kate Winslet (A rezsim)
Legjobb sorozat, minisorozat vagy TV film mellékszereplő:
- Tadanobu Asano (A sógun)
- Javier Bardem (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Harrison Ford (Direkt terápia)
- Jack Lowden (Utolsó befutók)
- Diego Luna (La Máquina – Boksz életre-halálra)
- Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
Legjobb sorozat, minisorozat vagy TV film mellékszereplőnő:
- Lisa Colón-Zayas (A mackó)
- Hannah Einbinder (Hacks – A pénz beszél)
- Dakota Fanning (Ripley)
- Jessica Gunning (Szarvasbébi)
- Allison Janney (A diplomata)
- Kali Reis (True Detective: Night Country)
Legjobb standupos alakítás:
- Jamie Foxx (What Had Happened Was)
- Nikki Glaser (Someday You’ll Die)
- Seth Meyers (Dad Man Walking)
- Adam Sandler (Love You)
- Ali Wong (Single Lady)
- Ramy Youssef (More Feelings)