7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúra81 éves lenne a hajdani rocksztár Del Shannon

81 éves lenne a hajdani rocksztár Del Shannon

December 30-án ünnepelné születésnapját a 60-as évek rocklegendája, Del Shannon. Végzete 1990-ben érte utol: egy köztudottan öngyilkossági késztetést okozó antidepresszáns szedését követően önkezével vetett véget életének.

81 éves lenne a hajdani rocksztár Del Shannon

Del Shannon – eredeti nevén Charles Westover – amerikai rocklegenda volt az 1960-as években, olyan nagy sikerű dalokkal, mint a Runaway,Keep Searching (We’ll Follow The Sun), Little Town Flirt és a Do You Wanna Dance.

Shannon 13 éves korában magától tanult meg gitározni, country-western énekeseket hallgatott rádión. 27 évesen megírta a Runaway című dalt, 1961. január 21-én felvette, április 1-ére pedig első helyezett dal lett az Egyesült Államokban. 21 másik országban is kivívta az első helyet, és több mint 200 művész, köztük Elvis Presley is feldolgozta a számot.

A kezdeti sikert követően Shannon karrierje hanyatlani kezdett Amerikában, de Angliában továbbra is sikert aratott művészként és előadóként. 1990-re jó úton haladt, hogy visszatérjen. Más előadóktól eltérően Shannon önmaga szervezte meg előadásainak időrendjét, ami megterhelő feladat, figyelembe véve, hogy egy európai turnét tervezett. A stressz kezeléséhez pszichiáterhez küldték, aki olyan antidepresszánst írt fel neki, amelyről ismert, hogy hajlamosít az öngyilkosságra. 1990. február 8-án Charles Westover főbe lőtte magát egy 22 mm-es puskával. Vele együtt megszűnt Del Shannon reménye, álmai és művészete is.

A férjem „művelt és fizikailag egészséges férfi és apa volt, [aki] erőszakosan halt meg azután, hogy mindössze 15 napig Prozacot szedett” – nyilatkozta Leanne Westover, Shannon felesége.

A Shannon halála óta eltelt években az antidepresszánsok öngyilkosságot okozó mellékhatása egyre több nyilvánosságot kapott világszerte. Az ezt rendszeresen bagatellizálni igyekvő, a gyógyszergyári bevételekben érdekelt pszichiáterek nyilatkozatai ellenére az elmúlt egy-két évtizedben egészségügyi szakhatóságok a világ minden részén több tucat hivatalos figyelmeztetést bocsátottak ki az antidepresszánsok rémisztő mellékhatásairól, így többek között azok potenciálisan erőszakos viselkedést és öngyilkossági hajlamot okozó hatásairól.

Ennek ellenére ezek a dollármilliárdos hasznot hozó tudatmódosító szerek továbbra is a piacon vannak és emberek millióinak életét, egészségét sodorják veszélybe – sok esetben éppen művészekét.

forrás: cchr.hu

Most népszerű

Hasonló hírek