Home Főhírek Gazdaság 70 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon

70 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon

A kedvező gazdasági és foglalkoztatási folyamatok eredményeként a munkanélküliek száma félmillióról közel harmadára, 177 ezer főre csökkent 2010 óta – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály közölte, 70 hónapos folyamatosan csökkenés eredményeként 2018. február-áprilisban 3,8%-ra esett vissza a munkanélküliségi ráta, amivel hazánk az uniós tagországok közül a kedvező, negyedik helyet foglalja el. A kétszámjegyű béremelkedéssel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma is folyamatosan nő, nyolc év alatt több mint 750 ezerrel emelkedett a munkában állók száma.

A tárcavezető hangsúlyozta, az uniós tagországok közül Magyarország tudta a leggyorsabb ütemben, 13,3 százalékponttal növelni a foglalkoztatási rátát, míg az uniós átlag csak 3,5 százalékponttal nőtt 2010 óta.

Mint mondta, ezzel a 2020-as foglalkoztatási célkitűzésünket, ami az uniós átlag elérése volt, már 2016-ban teljesítettük. Egy év alatt 67 ezer fővel nőtt a foglalkoztatotti létszám, ugyanakkor a versenyszférában 128 ezerrel növekedést figyelhettünk meg, ami a gazdasági növekedésre is kedvező hatással van. A közfoglalkoztatottak száma 46 ezerrel, a külföldön munkát végzőké pedig 15 ezerrel csökkent az utóbbi egy évben, amely mindkét esetben jelentős, 23% illetve 13%-os csökkenésnek felel meg.

Ez azt jelenti, hogy a kormány terveivel összhangban a közfoglalkoztatásban dolgozók folyamatosan lépnek át a versenyszférába, emellett egyértelműen fordult a trend, hónapról-hónapra csökken a külföldön dolgozók száma is – közölte a miniszter. Míg korábban a fiatalok munkanélküliségi rátája 30%-hoz közelített, addig ez mára 10% alá, 9,6%-ra csökkent ebben az időszakban.

Az erősödő munkaerő-kereslet miatt az elkövetkezendő időszak kiemelt feladata a munkaerő-tartalék aktivizálása, a közfoglalkoztatottak és munkanélküliek képzése, a kisgyerekes nők, illetve a nyugdíjasok munkába állásának könnyítése lesz – Varga Mihály.

Forrás: penzugyminiszterium.hu

Előzőtegnap este, rendőrautó ütközött a VII. kerületben
KövetkezőTucatnyi pénzügyőrt helyezett előzetesbe a bíróság
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás