Megnyerte a pert Hosszú Katinka a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, vagyis a FINA ellen.

Bors információi szerint első fokon adott igazat egy washingtoni bíróság Hosszú Katinkának és két társának a perben, amit a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ellen indítottak.

Mint megírtuk, az MTI írása szerint az olimpiai bajnok úszónő, illetve Andrew Michael és Tom Shields azért fordultak jogorvoslatért, mert a FINA nyomására az Olasz Úszó Szövetség végül lemondta a tavaly december 21-re tervezett torinói versenyét, amelyet a sportágat irányító szervezet nem ismert el, s többek között eltiltással fenyegette meg azokat a versenyzőket, akik az eseményen rajthoz állnak.

Az ítéletről még nem kapott tájékoztatást sem a FINA, sem pedig Gyárfás Tamás, aki egy évvel ezelőtt, 2017 januárjában Hosszú Katinka támadásai miatt döntött úgy, hogy lemond a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról. Gyárfás egyébként engedélyezte volna, hogy Katinkáék versenyezzenek Torinóban.

– Díjazom az olyan úszókat, mint Katinka, aki – Adam Peaty-vel és Sarah Sjöströmmel ellentétben – a rövid pályás vb-t és a torinói viadalt is vállalta volna. Több más világsztár azonban csak a pénzdíjas versenyen vett volna részt – mondta a Borsnak Gyárfás.

Cseh László is örül a bíróság döntésénének.

– Külön kiemelném Katinkát, aki fel merte vállalni, hogy szembeszáll a szövetséggel, képviselve úszótársait. Kíváncsi vagyok, a bíróság döntése milyen hatással lesz a FINA-ra – mondta a Borsnak az úszó.

Forrás: Blikk, Bors