Felhőben úszó kishajó, rejtett erdei tisztás, kajakozók vidám társasága, Titanic-fíling és kacsaetetés vár a Duna partján.
Ősszel, ha kisüt a nap, langymelegével a szabadba csábítja az embert, így mi is elhatároztuk, hogy csavargunk egyet. A hírek ígérete szerint szikrázó napsütésre kellett volna ébrednünk, de helyette vattasűrűségi köd fogadott minket. Ám mi makacsok vagyunk, és ha elhatároztuk, hogy a hétvégén sétálunk egyet a Dunakanyarban, akkor az úgy is lesz… Így hát elindultunk, lesz ami lesz.
Első utunk Szentendrén a Korzóra vezetett. Bizony az orrunkig is alig láttunk, viszont a látvány egészen különleges volt, megérte korán felkelni. A sejtelmes puhaságba egyszer csak a szigetre közlekedő kishajó locsogását hallottuk, majd mint egy jelenés átsejlett a párában a jármű. Egészen félelmetes volt, mintha egy felhőn úszott volna. A köd lassan kezdett felszállni, aminek nyomán előbukkant a Duna ezüstje. A víz felszínén pedig apró párapamacsok lebegtek, olyan látványt produkálva, mintha egy gőzfürdő medencéjének partján álltunk volna.
Esztergom felé vettük az irányt – a hegyen át. A Pilis erdői mesés színpompába öltöztek. Az avar illata, a felélénkült madarak éneke, a levelek pergésének nesze, a gallyak roppanása sétára csábítottak.
Pilisszentlászló után, az erdei úton sárban cuppogva, elvarázsolva lopakodtunk a fák között. Mikor egy napsütötte tisztásra értünk, sehogy sem akaródzott továbbmenni. A nyugalom és a csend teljesen körülölelt minket, gyógyír volt a városi pörgés után pár percet élvezni a természet szépségét.
Következő állomásunk Dömös volt. A Duna kanyarulatában lévő amúgy csendes partszakaszon mindig akad látnivaló. A hajóállomással szemközti hegyoldal rejtélyes barlangjai, a váci vonalon elrobogó vonatok, a szép időt kihasználó kajakosok vidám társasága, a Rám-szakadékba igyekvő turisták izgatott csapata igazi békebeli hangulatot teremtett.
Délben érkeztünk meg Esztergomba, ám most nem a nevezetességek miatt jöttünk, hanem a vízpart vonzott minket. A Várhegy és a Bazilika impozáns hátteret adott a Pírmás-szigeten tett sétánkhoz. A Kis-Duna partján jól elférnek a pecások és a jachtok is. A Mária Valéria híd lábánál, Párkánnyal szemben értünk ki a sziget csúcsára. Itt találkozik a mellékág a főággal, és hát egyből Titanic-fílingünk lett… A csücsök egy hajó orrára emlékeztet, persze hogy mi is kiálltunk a vicc, no és egy családi fotó kedvéért.
Hazafelé Leányfalun álltunk meg, hogy megetessük a kacsákat. A hajóállomáson tanyázó szárnyasok már messziről kiszúrták, hogy jön a vacsora és hatalmas csapatokban érkeztek. A strand és a művelődési ház mögötti hangulatos sétányt nem szabad kihagyni, egy padra leülve érdemes kiélvezni a szemközti partszakasz látványát is.
Az őszi, korai naplemente már Szentendrén ért minket. A rózsaszín szürkületben különös hangulata lett a városnak. Egy ilyen nap végét természetesen csak egy part menti csavargással zárhattuk le. Így búcsúzásként lementünk kavicsot dobálni a Kacsakőhöz, majd a felgyulladó lámpák fényében elbúcsúztunk a vízparttól.
Forrás: szeretlekmagyarorszag
Kép: https://pixabay.com
