Ennek a Közép-Ázsia hegyvidéki területein nagymacskának a DNS elemzései során kiderült, hogy a macskafélék közül a tigris áll hozzá a legközelebb az eltérő színe és mintázata, valamint a megtévesztő neve ellenére is. A jelenlegi becslések alapján úgy tűnik, hogy 2040-ra a populáció további 10%-kal csökken majd; a hópárduc veszélyeztetett.
A következőkben a hópárduc kialakulásáról, külső jellemzőiről, szokásairól és kulturális jelentőségéről tudhatsz meg többet.
1.) Valaha intim viszonyban állt az oroszlánnal és a leopárddal
Bár testvércsoportot a tigrissel alkot, a vizsgálatok alapján kiderült, hogy a mitokondriális genomja a leopárdnak, az oroszlánnak és a hópárducnak jobban hasonlít egymásra, mint nukleáris genomjuk, ami arra utal, hogy őseik evolúciójuk egy bizonyos pontján kereszteződtek.
2.) Így alkalmazkodik a hideghez
A hópárducnak koponyájához és szájpadlásához mérten nagyok az orrlyukai, ami lehetővé teszi számára, hogy nagyobb mennyiségű levegőt lélegezzen be egy sóhajtásra, amivel egy időben ezt a hideg és száraz levegőt felmelegíti és párásítja a tüdőbe érkezése előtt. Ezzel is igyekszik melegen tartani magát fagyos időjárásban, ami akár -40 ˚C fok is lehet.
Kis, lekerekített füle segít minimalizálni a hőveszteséget, széles mancsai pedig jól elosztják a testsúlyát a havon, amibe így nem süpped bele. A mancsok alján speciális szőrszálak járulnak hozzá ahhoz, hogy jobb legyen a tapadásuk a meredek felületeken is.
3.) A farkán hordja a felesleget
Talán a csodás bunda mellett a dús és hosszú farok az, ami először feltűnik a hópárducon, ha ránézünk. Ez a rugalmas és sudár farok nemcsak az egyensúlyozásban segíti az állatot a sziklás terepen, de itt raktározza el a felesleges zsírt is. A duci, szőrrel vastagon fedett testrész pedig emiatt úgy funkcionál, akárcsak egy takaró vagy sál, ami megvédi a hópárducot alvás közben. Neki van a leghosszabb farka a macskák között, a testhosszának akár 90%-a is lehet.
4.) Csúcsragadozó
A hópárduc élőhelyén csúcsragadozó, ami azt jelenti, hogy nincs olyan állat, amely őt tekintené prédának. Kivéve persze az embert… Jelentős szerepük van az ökoszisztémában is. Kordában tartják a zsákmányállataik populációját, így megőrizve a kényes egyensúlyt. Ha nem kapunk észbe időben, az orrvadászatuk, a vadászatuk és a klímaváltozás eltörölheti a Földről ezt a gyönyörű jószágot is.
Bár elképesztően tehetséges vadász, egyetlen olyan hivatalosan regisztrált eset sincs, hogy emberre támadt volna. Még ha táplálkozás közben zavarják is meg, nagyobb az esély arra, hogy ez a félénk és gyengéd állat inkább elmenekül, mint hogy agressziót mutat.
5.) Se nem üvölt, se nem dorombol
A hópárduc nyelvcsontja (hyoid) részben szilárdult meg, aminek következtében nem képes dorombolni, mint sok más macskaféle, ugyanis a levegő nem rezgeti úgy ezt a csontot kiáramlás közben, mint a rokonainál. Ugyan kilégzés közben hallhatunk doromboláshoz hasonló hangot, de csak kilégzés közben, ami sokak szerint jogosan nem ugyanaz, mint a dorombolás, ami kilégzés és belégzés közben is hallható. Üvölteni sem tud, ami pedig a rövid hangszálainak köszönhető. Ezek a hangszálak nem biztosítanak elég ellenállást az áramló levegőnek.
A hópárducnak ezen a két hangon kívül azonban számos vokalizációs eszköz van a tarsolyában. Hallat például egy prusten nevű hangot. Ez egy alacsony intenzitású, rövid, nem fenyegető vokalizáció. Ilyenkor az állat becsukja a száját és levegőt fúj át az orrlyukain, ami horkantást idéz elő. Jellemzően ezt a hangot fejlengetés kíséri. Szociális jelzés, ami általában boldogságot és barátságosságot üzen.
Még területjelölés közben is elragadó.
6.) Hegymászók dicsőségére
A hópárduc alakját előszeretettel használják a heraldikában (címertan), valamint Tatárföld és Kazahsztán jelképe is. Az egykori Szovjetunióban azok a hegymászók, akik megmászták az ország mind az öt 7000 méteres hegycsúcsát, egy, a hópárducról elnevezett díjat kaptak. Erőss Zsolt, magyar hegymászó, aki tavaly tűnt el 10 éve a Kancsendzöngán is a Hópárduc becenevet viselte.
A Himaláján élő népek a nagymacskát szellemleopárdként is nevezik. Részben azért, mert ahogy a legtöbb macskaféle, a hópárduc is elkerüli az embert és rejtőzködő életmódot él, másrészt pedig fehér bundájával beleolvad a sziklás, hóval borított tájba.
