Ennek a Közép-Ázsia hegyvidéki területein nagymacskának a DNS elemzései során kiderült, hogy a macskafélék közül a tigris áll hozzá a legközelebb az eltérő színe és mintázata, valamint a megtévesztő neve ellenére is. A jelenlegi becslések alapján úgy tűnik, hogy 2040-ra a populáció további 10%-kal csökken majd; a hópárduc veszélyeztetett.

A következőkben a hópárduc kialakulásáról, külső jellemzőiről, szokásairól és kulturális jelentőségéről tudhatsz meg többet.

1.) Valaha intim viszonyban állt az oroszlánnal és a leopárddal

Bár testvércsoportot a tigrissel alkot, a vizsgálatok alapján kiderült, hogy a mitokondriális genomja a leopárdnak, az oroszlánnak és a hópárducnak jobban hasonlít egymásra, mint nukleáris genomjuk, ami arra utal, hogy őseik evolúciójuk egy bizonyos pontján kereszteződtek.

2.) Így alkalmazkodik a hideghez

A hópárducnak koponyájához és szájpadlásához mérten nagyok az orrlyukai, ami lehetővé teszi számára, hogy nagyobb mennyiségű levegőt lélegezzen be egy sóhajtásra, amivel egy időben ezt a hideg és száraz levegőt felmelegíti és párásítja a tüdőbe érkezése előtt. Ezzel is igyekszik melegen tartani magát fagyos időjárásban, ami akár -40 ˚C fok is lehet.

Kis, lekerekített füle segít minimalizálni a hőveszteséget, széles mancsai pedig jól elosztják a testsúlyát a havon, amibe így nem süpped bele. A mancsok alján speciális szőrszálak járulnak hozzá ahhoz, hogy jobb legyen a tapadásuk a meredek felületeken is.

3.) A farkán hordja a felesleget

Talán a csodás bunda mellett a dús és hosszú farok az, ami először feltűnik a hópárducon, ha ránézünk. Ez a rugalmas és sudár farok nemcsak az egyensúlyozásban segíti az állatot a sziklás terepen, de itt raktározza el a felesleges zsírt is. A duci, szőrrel vastagon fedett testrész pedig emiatt úgy funkcionál, akárcsak egy takaró vagy sál, ami megvédi a hópárducot alvás közben. Neki van a leghosszabb farka a macskák között, a testhosszának akár 90%-a is lehet.

4.) Csúcsragadozó

A hópárduc élőhelyén csúcsragadozó, ami azt jelenti, hogy nincs olyan állat, amely őt tekintené prédának. Kivéve persze az embert… Jelentős szerepük van az ökoszisztémában is. Kordában tartják a zsákmányállataik populációját, így megőrizve a kényes egyensúlyt. Ha nem kapunk észbe időben, az orrvadászatuk, a vadászatuk és a klímaváltozás eltörölheti a Földről ezt a gyönyörű jószágot is.

Bár elképesztően tehetséges vadász, egyetlen olyan hivatalosan regisztrált eset sincs, hogy emberre támadt volna. Még ha táplálkozás közben zavarják is meg, nagyobb az esély arra, hogy ez a félénk és gyengéd állat inkább elmenekül, mint hogy agressziót mutat.

5.) Se nem üvölt, se nem dorombol

A hópárduc nyelvcsontja (hyoid) részben szilárdult meg, aminek következtében nem képes dorombolni, mint sok más macskaféle, ugyanis a levegő nem rezgeti úgy ezt a csontot kiáramlás közben, mint a rokonainál. Ugyan kilégzés közben hallhatunk doromboláshoz hasonló hangot, de csak kilégzés közben, ami sokak szerint jogosan nem ugyanaz, mint a dorombolás, ami kilégzés és belégzés közben is hallható. Üvölteni sem tud, ami pedig a rövid hangszálainak köszönhető. Ezek a hangszálak nem biztosítanak elég ellenállást az áramló levegőnek.

A hópárducnak ezen a két hangon kívül azonban számos vokalizációs eszköz van a tarsolyában. Hallat például egy prusten nevű hangot. Ez egy alacsony intenzitású, rövid, nem fenyegető vokalizáció. Ilyenkor az állat becsukja a száját és levegőt fúj át az orrlyukain, ami horkantást idéz elő. Jellemzően ezt a hangot fejlengetés kíséri. Szociális jelzés, ami általában boldogságot és barátságosságot üzen.Még területjelölés közben is elragadó.

Még területjelölés közben is elragadó.

6.) Hegymászók dicsőségére

A hópárduc alakját előszeretettel használják a heraldikában (címertan), valamint Tatárföld és Kazahsztán jelképe is. Az egykori Szovjetunióban azok a hegymászók, akik megmászták az ország mind az öt 7000 méteres hegycsúcsát, egy, a hópárducról elnevezett díjat kaptak. Erőss Zsolt, magyar hegymászó, aki tavaly tűnt el 10 éve a Kancsendzöngán is a Hópárduc becenevet viselte.

A Himaláján élő népek a nagymacskát szellemleopárdként is nevezik. Részben azért, mert ahogy a legtöbb macskaféle, a hópárduc is elkerüli az embert és rejtőzködő életmódot él, másrészt pedig fehér bundájával beleolvad a sziklás, hóval borított tájba.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőAz amerikai bombázásnak közel száz polgári áldozata van a Hamasz irányítása alá tartozó egészségügyi minisztérium szerint..
KövetkezőVizes vb – Rasovszky aranyérmes, Betlehem olimpiai kvótás 10 kilométeren
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza