22.7 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

5 ok, amiért jó ötlet hidegben is kirándulni – A legnépszerűbb hazai téli kirándulóhelyek..

Dátum:

Megosztás:

Télen egy picit lelassul az élet. A hideg, latyakos időben hajlamosak vagyunk begubózni, téli melankóliába süllyedni és csak várni, várni a tavaszt… pedig ilyenkor is érdemes útra kelni: soroljuk a téli kirándulás előnyeit, és megmutatjuk, merre érdemes indulni ebben az időszakban.

A havas táj látványa, a hangulatos rendezvények, forró italok és fürdők kárpótolnak a vacogásért! Olyan úti célokat is mutatunk, amiket még azok is szívesen felkeresnek – minden családban van legalább egy ilyen -, akik mindig fáznak.
Az ünnepek során kicsit mindannyian lelassulunk, megnyugszunk, a pihenés azonban év elejére egy kis lustaságba is átmehet. December 31-én még lelkesen írjuk a fogadalmainkat, pár nap múlva pedig azon kapjuk magunkat, hogy már most megszegtük a többségét… a lakásba bezárva, elszigetelten töltött, lustálkodós időszak nem épp a megfelelő alkalom arra, hogy változtassunk az addigi szokásainkon. Egy módon azonban felrázhatjuk a családot és energiával töltődhetünk fel: ha kiszakadunk a megszokott környezetből, és új tájakat fedezünk fel. Sőt: ha szerencsénk van, még havas tájakban is gyönyörködhetünk és kiélvezhetjük, hogy végre roppan a hó a csizmánk alatt.

1) A téli friss levegőnek nincs párja

A szabadban töltött idő elképesztő pozitív hatással van a testünkre és a lelkünkre is. Több kutatás is megerősítette már, hogy a nagyvárosokban élő, a természettel kapcsolatba alig kerülő gyerekek gyakrabban küzdenek pszichológiai problémákkal, mint vidéki társaik. A friss levegő és a sok mozgás ezen felül erősíti az immunrendszert, segíthet elkerülni a viselkedési zavarokat, és rengeteget javíthat az általános közérzetünkön is. Légzési problémák esetén kifejezetten ajánlott a friss levegőn sétálni. Télen kisebb a forgalom és ezáltal a szmog, a hideg levegőben a vírusok és baktériumok is kevésbé életképesek, mint a meleg szobában – amint elszakadunk a belvárostól, azonnal érezzük, hogy szinte harapni lehet a friss levegőt!

2) Az ünnepek alatt felszaladt plusz kilók észrevétlenül olvadhatnak le

A karácsonyhoz hozzátartozik a sok-sok evés is, pár napig szinte mindenhol, egész nap eszünk: otthon, a rokonoknál, a barátoknál – a legfinomabb fogások és sütihegyek között pedig hatalmas önuralom kell ahhoz, hogy ne szedjünk fel pár kilót ebben az időszakban. A kirándulás során a megszokottnál sokkal többet mozgunk, így észrevétlenül kezdhetünk el megszabadulni attól, ami az ünnepek során felszaladt.

3) Az aktív pihenés sokkal jobban feltölt, mint a lustálkodás

„Ki kell pihennem a fáradalmakat” – mondjuk gyakran, amikor teljesen kimerültek a tartalékaink, és feltöltődésre van szükségünk. Talán nem is tudunk róla, de az aktív pihenés, egy-egy túra, vagy akár a sportolás is sokkal több energiát adhat, mint egy átaludt nap. Persze néha az utóbbira is szükség van, de sokkal jobban esik a pihenés is egy mozgalmas kirándulás után, mint egy ágyban fekvős, sorozatnézős nap végén.

4) Kiszakadás a megszokott környezetből

Az ünnepek során több időt töltünk otthon, mint máskor – sok cég bezár a két ünnep között, a gyerekek pedig egy ideje már a téli szünetet élvezik. Egy idő után azonban nyomasztó is lehet a bezártság és elszigeteltség: ezt szintén egy nagy kirándulással orvosolhatjuk. Az új tájak felfedezése, más városok hangulatának magunkba szívása pedig sok-sok közös élményt és szép emléket tartogat a család számára.

Budapest télen
Budapest – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

5) Különleges programok és tájak várnak

Egészen más látványt nyújtanak kedvenc kirándulóhelyeink mind a négy évszakban: mindenképp érdemes megfigyelni, hogyan alakul át a táj télen. Ezekben a hónapokban különleges programokon, rendezvényeken is részt vehetünk, valamint téli sportokat is kipróbálhatunk.

Magyarország télen is gyönyörű – mutatjuk, merre érdemes kirándulni

Világhíres hazai gyógyfürdők

Hideg időben micsoda boldogság egy forró kályhára tapadni, vagy melegvízbe csobbanni! A termálfürdőkben ezt családilag is megtehetjük, és együtt áztathatjuk magunkat a gyógyhatású, kellemesen meleg vizekben egy-egy nagy kirándulás után. Hazánk termálvízkészlete világszinten is egyedülálló – érdemes kihasználni, hogy ilyen szerencsés helyre születtünk.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Egerszalók
Egerszalók – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség
Eger törökfürdő
Eger, Török fürdő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség
A termálfürdőkben nem csak pihenhetünk és gyógyulhatunk: extra szolgáltatásokat is igénybe vehetünk – csak néhány különlegesség a sok közül: barlangfürdő, vízi kalandok, iszapfürdő és gyerekprogamok is színesíthetik az utazást.
Demjén barlangfürdő
Demjéni barlangfürdő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség
Hajdúszoboszló fürdő
Hajdúszoboszló – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Egy pihentető gőzfürdő, szauna vagy gyógymasszázs közben testünk megtisztul – utána úgy érezhetjük, mintha kicseréltek volna. Nézd meg, milyen sok fürdő közül válogathatunk: Termál- és élményfürdők
Rudas fürdő
Rudas gyógyfürdő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség
Rudas gyógyfürdő
Rudas gyógyfürdő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Széchenyi fürdő
Széchenyi fürdő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Elő a korival!

Egyre több hangulatos jégpálya nyitja meg a kapuit országszerte, amiket érdemes felkeresni a családdal. Nosztalgia, mozgás, játék, nevetés, forró italok, friss levegő, sok-sok élmény: ez mind ránk vár, ha korizni visszük a családot. Nem kell messzire utaznunk Európa legnagyobb szabadtéri jégpályájáért sem: a budapesti Városligetben találjuk. A hatalmas, gyönyörű pálya és a közelben kivilágított Vajdahunyadvár már önmagában olyan érzést kelt, mintha egy mesekönyvbe csöppentünk volna. A csepeli és a Budapest Park területén található pályán pedig még a hatalmas fák is ünnepi díszbe öltöztek: keressétek fel valamelyiket a télen!

városligeti műjégpálya
Városligeti műjégpálya – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

A Balaton téli arcát egyszer mindenkinek látnia kell

balaton télen
Balaton – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Érdemes felkeresni a magyar tengert télen is: a megszokott nyári hangulat után egészen különleges élményt nyújt a látvány, és a békés – ám ilyenkor is élettel teli – balatoni kisvárosok, községek olyan titkait és eldugott részeit is felfedezhetjük, amiket a kánikulában talán soha nem vettünk észre. A hűsítő italokat és fagyit ilyenkor forró italok váltják fel a büfékben.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Balaton télen
Balaton – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség
balaton télen
Balaton – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Ha sportolásra és téli kalandokra vágyunk, induljunk nordic walkozni a Keszthelyi-hegységben, látogassunk el a Kányavári-szigetre, vagy keressük fel valamelyik tóparti magaslatot, kilátót. Balatonbogláron és Balatonfűzfőn bobozhatunk, de ha be van fagyva a Balaton, az erre kijelölt part menti részeken akár korcsolyázhatunk is. Mint gyerekkorodban… emlékszel még?

 

téli balaton
Balaton – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Ahonnan a legszebb a téli táj: Magyarország hegységei

Csodálatos kirándulóhelyekre bukkanhatunk, ha elkezdünk böngészni a hazai túraútvonalak között – ha aktív pihenésre vágysz, mindenképp érdemes felkeresned a családdal valamelyik hangulatos hegységünket.
Kékestető
Kékestető – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Kékestető télen
Kékestető – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Mecsek és az Alpokalja vadregényes tájai gyönyörű kilátással ajándékoznak meg, ha egy kicsit magasabban fekvő vidékre barangolunk a megszokottnál. Érdemes magunkba szívni a téli, havas erdők látványát!

Ha ellátogatunk a Nyugat-Mecsek legmagasabb csúcsához, a 600 m magas Jakab-hegyhez, különleges természeti képződményeket is megfigyelhetünk: vörös homokkőből kialakult furcsa sziklaformációkat és kőtornyokat, utunk pedig források és pálos kolostorrom között vezet fel a hegytetőre. Lenyűgöző kilátás vár a Babás-szerkövekről és a Zsongor-kőről is. A csodaszép látványért azonban a fővárostól sem kell messzire menni:

Dobogókő télen
Dobogókő – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Mátrában és a Bükkben számos kikapcsolódási lehetőséget is találunk, ha szeretnénk egy kicsit sportolni, túrázni: itt még egy kritikus kamasz sem mondhatja, hogy „unatkozom, mikor megyünk már haza?” – akár síelhetünk és snowboardozhatunk is!

Mátra télen
Mátra – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Érdemes túrázni a Galyatető környékén és a Kékesen is, a Bükkben pedig ritkaságnak számító barlangokat is bejárhatunk: a mésztufában kialakult Anna-barlangot, és a Szent István-barlangot, ahol lenyűgöző cseppkőképződményeket láthatunk.

Ha a gyerekek érdeklődnek a történelem iránt, számos várat érdemes felkeresnünk a családdal. A Zemplén környékére látogatva úton-útfélen középkori végvárak várják, hogy meghódítsuk őket: Füzér, Regéc, Boldogkő és Sárospatak várának falai között nemcsak történelmi emlékekben, de gyönyörű kilátásban is gyönyörködhetünk.

hercegkúti gomboshegyi pincesor
Gombos-hegyi pincesor, Hercegkút – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Romantikus állomásokat is beiktathatunk a kirándulás során: ellátogathatunk például a Zemplénben található Károlyi-kastélyba. Itt csodaszép, itáliai reneszánsz és kora barokk stílusjegyeket hordozó épületek, és egy hangulatos angolpark vár ránk.

Sopron rajongótábora hatalmas: télen is érdemes felkeresni ezt a hangulatos várost. Tegyünk egy könnyű sétát a Lővérek erdeiben, ahol könnyed turistautak és nezehebb útvonalak között is válogathatunk, ha egy kis kihívásra vágyna a család.

Lővérek
Lővérek – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Érdemes ellátogatni a közelben található Fertőrákosra is, ahol bejárhatjuk  a kőfejtő monumentális sziklaüregeit, végigsétálhatunk a Benge tanösvényen, kilátóhelyeiről pedig gyönyörű a panorámán, és a Fertő tavon pihentethetjük meg a szemünket.

Tisza-tó is tartogat meglepetéseket: a tó vizét ilyenkor leeresztik, azonban a szervezett jégtúrák során bebarangolhatjuk a nádasokat és ártéri erdőket. Gyula és Békéscsaba környékén is hangulatos helyszínekre bukkanhatunk: a Szanazug holtágakkal szabdalt területe népszerű kiránduló- és üdülőhely – itt egyesül a Fekete- és a Fehér-Körös.

Búcsúzzunk hangosan a téltől

A tél legszínesebb, legborzongatóbb és mégis legérdekesebb lezárása a mohácsiak híres népszokása: a busójárás. Ez is olyan program, amit legalább egyszer muszáj élőben megnézni – az izgalmas világ, ami ilyenkor elénk tárul, a gyerekekben is örök emlék marad.

A felvonulók kézzel faragott, jellegzetes maszkokban és különleges öltözékben járják az utcákat nagy zajt csapva, hatalmas kereplőkkel, hogy a hangzavarral elűzzék a tél ártó erőit, és megnyissák az utat a tavasznak, a megújulásnak. Izgalmas hagyományőrző szertartásokat láthatunk és akár ki is próbálhatunk: ilyen például a tűzugrás.

A helyiek leengedik a Dunán a tél koporsóját, és máglyán jelképesen el is égetik. Bár sokan megmosolyogják az ilyen babonákat, a busójárás nem csak játék és szórakozás: a résztvevők számára valódi átlényegülés, mely egy ősi, nemes rítusból maradt fent napjainkig.
busójárás
Kép: Depositphotos.com
A finom ételekről és felmelegítő italokról a helyi kézművesek gondoskodnak: érdemes megkóstolni a farsangi fánkot és a helyi jellegzetességet, a sokácbabot. A vicces öltözékek és furcsa szokások megfigyelése, kipróbálása, a forgatag hangulata, a közvetlen kapcsolat a helyiekkel olyan erőteljes hatást tehet ránk, amit nem fogunk egykönnyen elfelejteni!

Kedvezményes ajánlatok

Az ország téli felfedezéséhez idén segítséget is nyújt a Magyar Turisztikai Ügynökség: 2022. január 10. és február 28. között az ország számos helyén találsz kedvezményes ajánlatokat, a szállodák, turisztikai attrakciók, szolgáltatók, éttermek és fürdők csatlakoztak a kampányhoz, és „Téli feltöltődés” néven különböző ajánlatokkal várnak. A kedvezmények teljes listája itt található meg: Téli élmények

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával készült.

További információ: csodasmagyarorszag.hu/teli-elmenyek

csaladinet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Brüsszelben ismertették a tervet, hogyan fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

Az erről szóló tájékoztatón Gwendoline Delbos-Corfield baloldali francia EP-képviselő lényegében elismerte, a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt büntetnék a...

Novák Katalin személyesen látogatta meg a Koszovóban megsérült magyar katonákat

„A hadsereg főparancsnokaként személyesen is megköszöntem a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívántam nekik” – fogalmazott. A köztársasági elnök a Facebook-oldalán...

Az Egyesült Államok azonnal szankcióval sújtotta Koszovót

Pristina ki lett zárva egy nemzetközi hadgyakorlatból. Az Egyesült Államok először sújtotta szankcióval Koszovót az albán nemzetiségű polgármesterek megválasztását...

Chris Evans, Kim Basinger, Jason Statham, William H. Macy, Jessica Biel – Mobil – amerikai-német izgalmas thriller – videó

Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi...