19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

4200 ember jelentkezett donornak, de egyikük őssejtje sem alkalmas a leukémiás kisfiú számára

Dátum:

Megosztás:

Az ötéves Oscar Saxelby-Lee bőrén furcsa folt jelent meg, amiről először azt hitték, véraláfutás; majd mikor nem múlt el, elvitték orvoshoz. Kiderült, hogy a brit kisfiú leukémiában szenved. Az orvosoknak és a családnak még három hónapja van, hogy találjon megfelelő donort, akinek az őssejtjével segíteni lehetne a fiún. Eddig 4200 ember jelentkezett, viszont sajnos egyikük sem felelt meg.

Oscar esetében a csontvelő nem tud elég vérsejtet termelni. A kisfiú már négy hét intenzív kemoterápián, és több, mint húsz vérátömlesztésen esett át, az ideje fogy. A szülők, ahogy megtudták a rossz hírt, kampányt indítottak, hogy minél több potenciális donor iratkozzon fel és nézesse meg, alkalmas-e arra, hogy segítsen a kisfiúnak. Így jött össze a hihetetlen, 4200-as szám. Ezzel megdöntöttek egy világrekordot: soha ennyi ember még nem akart ugyanannak a betegnek a donora lenni. A szám pedig még növekedni fog, mivel a 4200 ember közül egy sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy őssejtet adományozzon Oscarnak, így a szülők tovább keresnek.

A rengeteg donorjelöltnek a kisfiú általános iskolája adott helyet, amíg kitöltötték a papírokat és vért adtak. Oscar tanára, Sarah Keating 20 éve tanít, viszont még sosem találkozott ilyen esettel.

– Hallasz egy gyerekről, aki rákos lesz, és azt gondolod, „ó, ez szörnyű”, majd tovább lépsz. Mi most nem léphetünk tovább, harcolnunk kell – mondta

Olivia Saxelby, a fiú édesanyja a Metronak azt nyilatkozta, hogy miután megkapták a diagnózist, és túltették magukat az első sokkon, sokkal erősebb lett köztük a családi kötelék.

– Oscar eszünkbe juttatta, hogyan kell küzdeni valamiért (…) Egyszer sem mutatott gyengeséget, a nehéz időszakokban sokat segít, hogy látom, a fiam igazi harcos. Oscar vicces, szerető, eleven ötéves srác. Ő is, és a többi beteg gyerek is megérdemli, hogy teljes életet élhessen – mondta.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...