12.7 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

4-5 milliárd forint takarítható meg az óraátállítással

Dátum:

Megosztás:

Ma, azaz március 25-én kezdődött a nyári időszámítás. Hajnali 2-kor kellett 3 órára állítani az órákat; az átállítással áram, egyúttal évi 4-5 milliárd forint takarítható meg – hívta fel a figyelmet a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. pénteken.

4-5 milliárd forint takarítható meg az óraátállítással (Forrás: pexels.com)

Közleményükben felidézték, a nyári időszámítás Európában egységesen elfogadott rendszer, amellyel a helyi időt március végétől október végéig egy órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest. A normál, azaz a téli időszámításhoz október utolsó vasárnapjától március utolsó vasárnapjáig térnek vissza.

A módszer azon alapul, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje, a reggel hét és este tíz óra közötti időszak minél inkább egybeesik a természetes világosság idejével, annál kevésbé kell világítást használni, azaz villamos energiát lehet megtakarítani.

A hazai villamosenergia-rendszert irányító Mavir szakemberei 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat. A közlemény szerint a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállításkor látványosan csökken az esti órák terhelése, mert egy órával később kell felkapcsolni a lámpákat. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékos, 2000-4000 megawattóra fogyasztáscsökkenés tapasztalható az átállítás utáni időszakban.

Éves szinten körülbelül 100-120 gigawattórával kevesebb áramot használ az ország a nyári időszámítás ideje alatt, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg, és ezáltal mérséklődik a környezetre jutó terhelés is.
A villamosenergia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása esetében jelentkezik – közölte a Mavir.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...