forrás: Sz.B./hirado.hu
A Terror Házában mutatták be Pálfi György legújabb filmes technikával készített játékfilmjeit. A virtuális valóságszemüveggel a néző egyszerre válik a jelenetek szereplőjévé, operatőrévé és vágójává is.
Ha valaha is álmodoztunk arról, hogy egy film főszereplőjeként avanzsáljunk, hát eljött a mi időnk! Anélkül is, hogy szöveget kellene tanulnunk vagy színészi képességek hiányában már eleve eltekintenének részvételünktől.
A VR (virtuális valóság)360 technikával forgatott filmekkel ugyanis láthatatlan és szótlan, ám mégis érző főhősként vehetünk részt abban a filmben, amelyet nézünk. Ha ráadásul olyan sorsfordító történelmi pillanatoknak lehetünk a részesei, amelyek nagyon is jelen vannak mindennapjainkban, de amelyről – életkorunk okán – személyes benyomásaink nincsenek, még izgalmasabb az élmény.
A Terror Háza Múzeum az ’56-os Emlékbizottság felkérésére olyan filmeket készíttetett, amelyekkel a legfiatalabb korosztályt tudják megszólítani, úgy, hogy számukra is átélhetőbb legyen mindaz, ami 1956 őszén és az azt követő időszakban történt Magyarországon. Hat filmet már eddig is láthatott a közönség, ám most elkészültek a legújabb játék- és dokumentumfilmek.
Csak egy szemüveg és már ott lehetünk 1956-ban
A Terror Háza Pálfi György filmrendezőt kérte fel, hogy a VR360 technikával forgasson korhű játékfilmeket – mondta bevezetőjében Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.
– A legjobbkor ért a felkérés – mesélte a bemutatón Pálfi György – éppen akkor ismerkedtem ezzel a technikával, a neten számtalan ilyen filmet néztem meg, és arra gondoltam, forradalmi dologról van szó, de még lehetne ennél is jobb. Ráadásul a VR 360-al javarészt dokumentumfilmek készültek, játékfilmek viszont alig.
Ebben a nézelődésben kerestek meg ezzel a feladattal, ami óriási kihívás volt, hiszen nem volt technikai előképzés, a 12 kisfilm adta meg annak a lehetőségét, hogy egy filmről másképp gondolkozzunk, mint eddig. Egyenesen fejest ugrottunk abba, hogy a néző később egy dimenziókapun léphessen át, és a történetbe kerülve tapasztalhassa meg, milyen az, ha a barikádon áll, vagy épp futni kell egy tank elől. A mi filmjeink a hétköznapi hősökről szólnak, akik nem akartak hősök lenni, egyszerűen azt tették, amit a szívük diktált. A mostani kisfilmek közé dokumentumfilmek is bekerültek, s bár egy kicsit tartottunk attól, hogy a beszélgetős filmek kicsit unalmasabbak lesznek, a technika még ezt is áthidalta. Mintha a néző egy kör közepén ülne, a körülötte a nyilatkozók (többek között Ujlaki Dénes, színművész is, a szerk.) pedig csak akkor szólalnak meg, ha feléjük fordul. Amennyiben másfelé néz, elfordul, már a következő beszélő kezd bele személyes történetébe. A film végén valószínűleg már nem is tudja eldönteni a néző, hogy ki mit mondott, de igen erős benyomása lesz arról, milyen volt ’56.”
Nemcsak a technika különbözteti meg ezeket a filmeket
A filmek megtekintéséhez természetesen szükség van egy úgynevezett VR szemüvegre, ezzel tulajdonképpen már be is lépünk abba a világba, ahol például egy tank úgy hajthat át fölöttünk, hogy hajunk szála se görbül, vagy szinte érezhetjük annak a szappannak a szagát, amellyel kisfiúk sikálták a macsakaköveket.
Rutkai Zsófia, a film dramaturgja szerint óriási élmény, hogy ezzel a technikával a néző ekkora teret kaphat, tekintetét arra irányíthatja, amit látni szeretne, még ha az mondjuk mögötte is van. „A történeteket ehhez a fajta technikához kicsit másképp kellett mesélni, hiszen tudomásul kell venni azt is, hogy a néző egyszerre az operatőr, a vágó, és mégis nekünk kellőt irányítani.„
A színészek számára, így Érsek-Obádovics Mercédesznek és Száraz Dénesnek nem okozott különösebb nehézséget az, hogy ugyanazt a jelenetet mondjuk tizenkétszer kellett eljátszani, színészileg ugyanolyan feladatot jelent, mint egy hagyományos filmforgatás. Ami azonban ezeket a filmeket megkülönbözteti, az nem csupán a technika. Leginkább az a közös történelmi hagyaték, amely mindannyiunk számára ugyanazt jelenti. Virtuális valóság nélkül, az összetartozást – itt, napjainkban a kétezres évek elején is.
Pálfi György VR360 technikával készített játékfilmjeit a Terror Háza Múzeumban nézhetik meg az érdeklődők az Egy akaraton című időszaki kiállításon.
