Csaknem 36 millió túlórát regisztrált a rendőrség az utóbbi hat és fél évben. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a megnövekedett túlmunkának számos oka van, például az illegális migráció kezelése, de megemlíthető a kiemelt sportrendezvények és a védett vezetők magyarországi látogatásainak biztosítása is – írja a Magyar Idők csütörtöki száma.

A napilap cikke szerint a rendőrségi alkalmazottak a túlmunkáért idén eddig 11 és fél milliárd forintot kaptak.

Míg 2011-ben egészében fejenként átlagosan 65 óra túlszolgálatot teljesítettek a rendőrök, addig ez a szám az idei év első felében 120 órára ugrott – egyebek mellett ez derült ki Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre adott válaszából.

A legtöbbet a hivatásos állományú rendőrök dolgoztak: nekik néhány év leforgása alatt megnégyszereződtek a teendőik és annak ellenére, hogy az állomány létszáma 6823 fővel bővült, több mint négymillió túlórát teljesítettek. A közalkalmazottak már most nagyjából 83 ezer órával töltöttek többet a munkahelyükön, mint hét éve, azzal együtt, hogy az utóbbi állományt 1700 személlyel bővítették.

Az igazságügyi alkalmazottak létszáma is nőtt, néhány év leforgása alatt 22-ről 138 főre emelkedett a számuk. Ám nemcsak a személyi állomány bővült, hanem a munka is: a korábbi, 2011-es adatokhoz képest ők idén négy és félszer annyit, 4767 órát töltöttek el a munkaidőn túl – olvasható a cikkben

ElőzőÖrdögi terv: ezt akarják tenni a terroristák a vonatokkal
KövetkezőMeghalt Makk Károly
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza