1705 – 1711 A magyarországi szövetkezett rendek fejedelme. 1704 – 1711 megválasztott erdélyi fejedelem.
Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg (Reichsfürst).
1704-ben Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választották, és így ő volt az utolsó, aki betöltötte ezt a tisztséget.
1705-ben a szécsényi országgyűlésen a dux & princeps címeket kapta, amely „vezér és fejedelem” jelentésű, és a magyar történetírás hagyományos értelmezése szerint ezzel megválasztották „a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelmévé”.
Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, melyben a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól.
E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé, aminek tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt.
Szabadságharca azonban nem érte el a kívánt eredményt. A magyarság szemében ma is tiszta lelkű és becsületes vezetőként él tovább, mivel a szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, és végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.
A szabadságharcot lezáró szatmári béke, a bukás ellenére is kompromisszummal zárult, amely megakadályozta Magyarország beolvadását a Habsburg Birodalomba, és a rendi alkotmány, ha látszólagosan is de fennmaradt 1848-ig.
1711-ben Szatmáron megkötött Békeszerződés után önkéntes száműzetésbe vonult. 1717-ben került Törökországba, Rodostóba. Itt élt kevés kísérőivel 1735-ben bekövetkezett haláláig.
Latin nyelvű jelmondata szállóigévé vált:
| „ |
|
” |
