Home Sport Nemzeti sportok, nemzetünk sportolói 3300-an indultak az első „állami” amatőr futóversenyen

3300-an indultak az első „állami” amatőr futóversenyen

origo

A LED’S RUN éjszakai futás a Sportoló Nemzet Program első közösségi sportrendezvénye volt, amely minden korosztályt megszólított. A szervezők egy ikonikus létesítmény, a Puskás Aréna rendhagyó kinyitásával kívánták megmutatni az érdeklődőknek a mozgás, a sport örömét.

Éjszakai futással indult útjára a Sportoló Nemzet Program a Puskás Arénában: több mint háromezren vettek részt szombat este a LED’S RUN elnevezésű közösségi sporteseményen, amelyet a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Nemzeti Sportügynökség szervezett.

A LED’S RUN éjszakai futás a Sportoló Nemzet Program első közösségi sportrendezvénye volt, amely minden korosztályt megszólított. A szervezők egy ikonikus létesítmény, a Puskás Aréna rendhagyó kinyitásával kívánták megmutatni az érdeklődőknek a mozgás, a sport örömét. A rendezvényre – az államtitkárság közleménye szerint – 3300 résztvevő regisztrált, akik a versenyközpontban a rajtszám átvételekor egyedi technikai pólót és világító eszközöket – karkötőt, szemüveget, habrúdat – kaptak, amivel futás közben beragyogták a Puskás Arénát.

„Nagy öröm, hogy ilyen sokan részt vettek az eseményen, ebből is látszik, mekkora igény van a közösségi sportélményekre. A jövőben még több ilyen és ehhez hasonló programmal készülünk, megnyitva a nagyközönség előtt a Nemzeti Sportügynökség sportlétesítményeit. Mindezekről a Sportoló Nemzet Klub tagjait elsőként fogjuk értesíteni, érdemes tehát csatlakozni. A klubtagságot igazoló kártyával már október elsejétől számos kedvezmény igénybe vehető, legyen szó sportlétesítményekbe vagy sporteseményekre való kedvezményes belépésről” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki maga is rajtvonalhoz állt az esti futáson.

A versenyzők két táv közül választhattak, a rövidebb 1,5 kilométeres útvonalat elsősorban családok teljesítették, a gyakorlottabb futók pedig az 5 kilométeres távon bizonyíthattak. Az útvonalakon olyan helyekre is eljuthattak a résztvevők, ahová egyébként belépőjeggyel nincs lehetőségük: lemehettek a kispadokhoz, a pálya szélére, majd onnan fel a Puskás Arénának a legmagasabb bejárható pontjára, amely egy közel egy kilométeres kör.

A rajt pillanatában LED-artisták látványos előadással engedték útjára a tömeget. Az útvonalon több érdekességgel is találkozhattak a futók, az esemény teljes időtartama alatt pedig Metzker Viki sztár DJ gondoskodott a hangulatról. A futás mellett egyéb programokkal is készültek a szervezők: volt teqball, reflexpálya és reflexfal, valamint az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek a Sportoló Nemzet Programmal.

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Nemzeti Sportügynökség közreműködésével indította el a Sportoló Nemzet Programot, amelynek célja a lakosság sportaktivitásának növelése. Nem kampányszerűen, hanem életvitelszerűen, egy egész életen át, rendszeresen és szervezett keretek között. A Sportoló Nemzet Program alapvetése, hogy nem az emberek sportolással kapcsolatos gondolkodását kell megváltoztatni, hanem olyan körülményeket és lehetőségeket kell biztosítani, hogy a mozgás könnyen beilleszthető legyen a mindennapi életvitelbe, a komfortzónán belülre kerüljön – azaz legyen az élet természetes része. A program mottója: „Sport egy életen át!”

Forrás

SKYTING MAGAZIN

ElőzőErőteljes orosz dróntámadás ellen védekezik most Ukrajna
KövetkezőVasárnap fontos szabály élesedik: ezt minden magyar autósnak tudnia kell
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás