Bámulatos fejlődésen ment keresztül Koko, aki az idei, 37. Lidl Balaton-átúszás nagykövete.
Kovács István, azaz Koko nevét azok is jól ismerik, akik nem érdeklődnek különösebben a sport iránt. Az egykori ökölvívó méltán híres, hiszen amatőr és profi karrierje során is folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtott: többszörös Európa-bajnokként, valamint olimpiai és világbajnokként fejezte be aktív bokszolói pályafutását 2002-ben.
Bár manapság már nem az ökölvívás tölti ki a mindennapjait, mozgás nélkül nem tud élni. Továbbra is első helyen áll az életében a sport: rendszeresen fut, néhány éve pedig a biciklizésnek és az úszásnak is hódol. Hatalmas elszántsággal és erőbedobással teljesít triatlonversenyeket, az eXtremeMan Ironman erőpróbák mellett pedig idén június 29-én a 37. Lidl Balaton-átúszáson is részt vesz – ráadásul már nem először. Erről beszélgettünk a sportolóval.
– Honnan jött a gondolat, hogy átúszd a Balatont? Mi motivál évről évre?
– Szeretem a testmozgást és a sportnak minden válfaját, így az úszást is. Nincs hozzá extra motivációm, és nem is keresek: egyszerűen élvezem. Ez már önmagában elég lenne, de a Balaton-átúszás és az erre való felkészülés számomra fontos edzés is, hiszen alig több mint másfél hónappal később ismételten teljesíteni szeretném Nagyatádon a teljes távú triatlont, az Ironmant, immár ötödik alkalommal. (Az eXtremeMan Ironman hosszútávú triatlon országos bajnokság, ahol 3,8 kilométeres távot úszva, 180 kilométeres távot kerékpárral és valamivel több mint 42 kilométeres távot futva kell teljesíteni – a szerk.)
– Hányadik alkalom lesz az idei?
– A negyedik, és ezen kívül már kétszer vagy háromszor vettem részt a Velencei-tó átúszásán is, úgyhogy, mondhatni, rutinosnak számítok. Pedig mindössze öt éve, 2014-ben tanultam meg rendesen úszni, addig kizárólag a futás töltötte ki az életem. Abban az évben viszont az új kihívás kedvéért elkezdtem triatlonozni, így a futás mellett megjelent az úszás és a bicikli is. Januártól úszóleckéket vettem, a szó szoros értelmében mindent meg kellett tanulnom, hiszen addig úgy úsztam, mint az emberek jelentős része. Mellben körülbelül két-háromszáz métert tudtam megtenni, gyorsúszásban talán még annyit sem. Nagyon elfáradtam, hiszen nem volt rutinom, rosszul vettem a levegőt.
Az első hónapok tanulási folyamata Kropkó Péternek, később pedig a Ferencvárosi Torna Club úszóedzőjének köszönhetően olyan jól sikerült, hogy már azon a nyáron bátran belevágtam a Balaton-átúszásba, ami egy 5,2 kilométeres táv. Nem is lett annyira rossz az időm, sőt, sajnálatos módon azóta sem javultam túl sokat. Első alkalommal 2 óra 22 perc alatt értem partot, és azóta, akárhányszor nekivágtam, mindig hasonló időkkel zártam.
– Elég hamar beugrottál a mély vízbe, pedig szinte a nulláról kezdted.
– Ha valaki jól úszik, vagy sportol, akkor pontosan tudja, hogy ez a táv a teljesíthetők közé tartozik, nem súrolja az emberi képességek határát. Megfelelő felkészüléssel, nyugalommal, az erőt jól beosztva, jó tempót választva, ha kell, akár többször megpihenve, menet közben frissítve, szénhidrátot, szőlőcukrot fogyasztva és egyéb apróságokra odafigyelve nem egy borzalmasan fájdalmas és embert próbáló feladat.
Ha ennek tudatában állunk oda, és nem akarjuk mindenféleképpen megnyerni, akkor a végén még élvezni is tudjuk. Mi ráadásul ezt edzésnek fogjuk fel, úgyhogy áttelepítjük a bringáinkat a célhoz, Balatonboglárra, az átúszás után pedig szépen visszagurulunk velük a rajthoz, Révfülöpre.
– Előfordult, hogy úgy érezted, ez nehezebb lesz, mint gondoltad?
– Nem volt még olyan holtpontom, amikor felmerült volna bennem, hogy mit keresek itt. Ez általánosságban elmondható a futásra és a triatlonversenyekre is, pedig már 16 maratont teljesítettem. Minden ilyen megmérettetést végig élveztem a start pillanatától egész a célba érkezésig. Számomra ez örömöt jelent, nem pedig egy iszonyatosan nehéz feladatként tekintek rá. Nem akarom magamat sem megmérni, sem bizonyítási kényszerem nincs, hiszen már eleget versenyeztem életemben, és elégszer kiderült, hogy az ilyen helyzetekben jó vagyok.
Ismerem annyira a képességeimet, hogy pontosan tudjam, hol a helyem akár az úszó-, akár a triatlontársadalomban, így a Balaton-átúszást is nyugodtan, a magam tempójában hajtom végre, hogy aztán boldogan, ugyanazzal a vigyorral az arcomon üljek fel a biciklire, mint amivel az első hosszt megtettem.
– Van olyan szokásod, kabalád vagy rutinod, ami nélkül el sem hagynád a rajtot?
– Nincs. Egyrészt nem nagyon vagyok babonás, másrészt nincs is értelme, mert itt az élmény a lényeg. Szeretném, hogyha a legtöbb ember ezért jönne Révfülöpre, és nem azért, hogy megmérje, hol áll, vagy összevesse valakivel az erejét, és megmutassa, hogy márpedig ő a jobb. Ebben a gyönyörű nyári napsütésben ennek nincs semmi haszna.
Fontos lenne, hogy az emberek képesek legyenek megkeresni az ilyen tevékenységekben az élvezetet, és ne úgy gondoljanak rájuk, mint valami elképesztő sziszifuszi munkára, amire semmi szükségünk. Dehogy nincs rá szükség! Fantasztikusan jóleső érzés benne lenni, sportolni, több ezer emberrel közösen ugyanazt a sportélményt megélni. A cél, hogy egy boldog napot teremtsünk önmagunknak és a környezetünknek, és érezzük jól magunkat!
femina
