Az emberek figyelmeztetésében és ösztönzésében arra, hogy szeressék azt a szent helyet, szerepe van a jutalomnak és a remélt túlvilág bizonyosságának, mint ahogyan írva van: Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta. Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és porát is kímélik. (Ps. 102, 14-15.) Ez azt jelenti, hogy Jerusálem akkor épül föl, ha Izrael erre a leghevesebb vággyal vágyakozik majd; kedvelik majd köveit és porát.
28. Mondta a Kazár: Ha ez így van, akkor bűn téged akadályozni, jó tett azonban téged támo-gat¬ni. Segítsen téged az Isten, segítsen győzelemre és támogasson, legyen hozzád jótétemé-nyeivel kegyes – üdv!
Isten segítségével befejeződött a könyv és segítsége jó volt. Végtelen dicsőség a segítség forrásának.
Az eszményi város lakosainak nézeteiről
A könyörületes és irgalmas Isten nevében
Ezt a könyvet Abus Nasr al-Farabi írta az
eszményi város lakosainak nézeteiről
(ford. Maróth Miklós)
Az eszményi város lakosainak nézetei
A könyv tartalmának rövid ismertetése.
Összeállította: Abus Nasr Mohammed ibn Mohammed ibn Tarhán ibn Uzlag al-Farabi.
1. Annak tárgyalása, amiről azt kell hinni, hogy ő az Isten (legyen magasztalva), mi az, milyen az, milyen tulajdonságokkal kell jellemezni, milyen módon oka a többi létezőnek, hogyan jöttek azok létre, hogyan teremtette és rendezte el azokat, hogyan ismerhetjük meg és foghatjuk föl őket, milyen néven kell mindezeket neveznünk, és mire utalnak az említett nevek is.
2. Azoknak a létezőknek az ismertetése, amelyeket angyaloknak kell tartanunk. Mindegyi-kük leírása abból a szempontból, hogy mi az, milyen az, hogyan jött létre és a mi a rangja, mi az egymáshoz viszonyított rangsoruk. Mit hoz mindegyikük létre, azaz miként okai mindannak, ami általuk jön létre. Miben áll vezetésük, milyen az. Mindegyikük oka valamely égitestnek, s azt a testet kormányozza.
3. Az égitestek rendszere, valamint az égitestek mindegyikének egy másodlagos testtel való elrendezettsége. A másodlagos testek kormányozzák a hozzájuk tartozó égitestet.
4. Az ég szférája alatti testek, más szóval az anyagi testek. Hogyan léteznek, hányan vannak összességükben, mivel szubsztancizálódnak és mivel válnak el az eddigi tárgyalt létezőktől.
5. Anyag és forma, és mi ez a kettő. Ezek segítségével szubsztancizálódnak a testek. Mi az egymáshoz viszonyított sorrendjük, és milyen testek szubsztancizálódnak általuk. Milyen létet nyernek a testek az anyagtól és milyet a formától.
6. Hogyan kell leírni, jellemezni az angyaloknak nevezendő létezőket.
7. Mivel kell jellemezni általában az égitesteket.
8. Egészükben véve hogyan jönnek létre az anyagi testek, melyikük elsőként, melyikük má-sodikként, melyikük harmadikként, és így tovább, míg el nem jutnak a rendben utolsóként létrejövő dolgokhoz. Az utolsóként létrejövő dolog az ember. A (létezők) minden fajtája létrejöttének leírása.
9. Milyen módon folyik a létezők kormányzása annak érdekében, hogy minden faj és minden individum fönnmaradjon? Milyen az elrendezésükben megnyilvánuló igazság? Mindez a legnagyobb bölcsesség, igazságosság és tökéletesség szerint folyik, nincs benne igazságtalanság, törvénytelenség vagy hiányosság. A szükségszerűség szerint történik, és a létezők természete alapján ez nem is lehet másképp.
10. Az emberi lélek, az emberi lélek potenciái, mindezek létrejötte. Melyikük jött elsőnek létre, melyikük másodjára és melyikük harmadjára. Milyen rangúak egymáshoz viszo¬nyít-va, melyikük az, amelyik csak uralkodik, melyikük az, amelyik csak szolgál, melyikük uralkodik egyeseken és szolgál másoknak, s melyik melyiken uralkodik.
11. Az emberi testrészek létrejötte, azok formái, egymáshoz viszonyított rangsora. Melyikük az uralkodó, melyikük az alárendelt. Hogyan uralkodik a fölérendelt és hogyan az alárendelt.
12. A férfi és a nő, kettőjük potenciái. Mi mindegyikük tevékenysége, és hogyan jön létre tőlük a gyermek. Miben különbőznek és miben hasonlóak. Mi férfi illetve női voltuk oka. Mi okozza a gyermek szüleihez való esetleges hasonlóságát; vagy esetleg azt, hogy csak egyikükhöz hasonlít, vagy talán egy távoli ősére üt, vagy esetleg senkihez sem hasonlít apai vagy anyai rokonságából.
13. Hogyan vésődnek be a fogalmak az ember logikus lelkébe, honnan származnak, hány fajtájuk van a fogalmaknak. Mi a potenciális és mi az aktuális értelem; mi az anyagi, a passzív és az aktív értelem. Mi ennek a rangja, miért nevezzük aktív értelemnek és mi a tevékenysége. Hogyan vésődnek be a fogalmak a potenciális értelembe, míg az aktuális értelemmé nem válik. Mi az akarat és mi a szabad akarat. A lélek melyik része a székhelyük. Mi a legfőbb boldogság, mik az erények, mik a hibák, mik a jócselekedetek és mik a gonosztettek, melyek a szép és melyek a csúnya tettek.
14. A lélek imaginatív része, valamint tevékenységének fajtái. Az álom létrejötte és fajtáinak száma. Melyik lélekrész a székhelye. Mi a hitelt érdemlő igazság oka, hogyan történik a kinyilatkoztatás, milyen ember alkalmas a kinyilatkoztatás fogadására, s továbbá a kinyilatkoztatásban részesülő ember lelkének melyik részével fogadja a kinyilatkoztatást. Mi az oka annak, hogy sokszor tébolyult emberek kapnak a jövőről kinyilatkoztatást és hisznek nekik.
15. Az emberek szükséglete közösségalakításra és kölcsönös segítségnyújtásra. Hány fajtája van az emberek egyesülésének, melyek ennek helyes formái és milyen az eszményi város. Mi tartja össze; milyen módon vannak részei elrendezve és milyen a helyes beren-dezkedésű városban a helyes vezetés. Milyen legyen az eszményi királynak az utódlása. Milyen föltételeknek és jegyeknek kell meglenniük gyermek- és ifjúkorban ahhoz, hogy tulajdonosukról föltételezhessük mindazoknak a tulajdonságoknak későbbi megszerzését, amelyek képessé teszik az eszményi uralkodó szerepének betöltésére. Milyen föltételek¬nek kell meglenniük ahhoz, hogy érett korában eszményi uralkodó lehessen. Az eszményi város ellentétének hány fajtája van, milyen az ostoba város, milyen a tévelygő város. Az ostoba városok illetve kormányformáik hány fajtája ismeretes.
16. Ezek után következik a legfőbb boldogság ismertetése. Ezt az eszményi város lakói a másvilágon akarják elérni. Milyen nyomorúságok várnak az eszményi várossal ellentétes városok lakóinak lelkére a halál után.
17. Milyenek legyenek az eszményi város alapelvei. Azon dolgok említése, amelyekből sok lélek számára a romlás hazug alapelvei és az ezekből származó ostoba nézetek szár¬maznak.
18. Az ostoba nézetek fajtáinak csoportosítása. Ezek alapján jönnek létre az ostoba városok tevékenységei és közösségei.
19. Azoknak a hamis elveknek fajonkénti fölsorolása, amelyekből a vallási tévtanok származnak.
Első fejezet
Az Első Létező
Az Első Létező az összes többi létező létének legelső oka. Mentes mindenfajta hiányosságtól. Egy rajta kívül álló sem kerülheti el azt, hogy ne legyen meg benne a fogyatékosság valamilyen fajtája, hacsak egy is, de inkább annál több. Az Első azonban minden ilyesmitől mentes. Ily módon az Ő léte a legtökéletesebb, a legelőbb való, és nem lehet, hogy más léte tö-kéletesebb vagy előbbre való legyen az Ő léténél. A lét kiválóságát illetően Ő áll a leg¬föl¬sőbb fokon. Ennek következtében a nemlét egyáltalán nem keveredhet létéhez és szubsztan¬ciájához. A nemlét és ellentéte csakis a szublunáris szférában fordul elő. A nemlét azt jelenti, hogy nincs meg az, aminek léteznie kell.
Nem lehet, hogy Ő bármi értelemben is csak potenciálisan létezzen, és az sem lehet, hogy bármi módon is ne létezzen. Éppen ezért örökkévaló, szubsztanciája és esszenciája örökéletű, mégpedig anélkül, hogy bármi más, a fönnmaradását elősegítő dologra rászorulna annak érde-kében, hogy örökkévaló legyen. Szubsztanciája önmagában elegendő léte fönnmaradásához és változatlanságához.
Teljességgel lehetetlen, hogy még egy olyan lét legyen, mint az övé. Hasonlóképp az is lehetetlen, hogy létének fokán más lét is legyen, akár hozzá tartozva, akár Őt kiegészítve.
Ő olyan létező, hogy létének nem lehet sem anyagi, sem létrehozó, sem cél az oka. Nincs benne anyag, fönnállásának nincs egyáltalán sem anyaga, sem szubsztrátuma. Léte mentes minden anyagtól és szubsztrátumtól. Nincs formája sem, mivel a forma csak az anyagban fordulhat elő. Ha lenne formája, akkor lényege anyagból és formából állna össze. Ha ez lenne a tényállás, akkor fönnállása ebből a két összetevőül szolgáló részből jönne létre. Ebben az esetben létének volna oka, mert mindkét rész az egész létének oka, mégpedig Őt első okként tételeztük.
Léte nem függ semmi októl vagy szándéktól, tudniillik úgy, hogy léte révén teljesedjék be valami szándék vagy cél. Ebben az esetben ugyanis az lenne létének oka, s így nem Ő lenne az első ok. Léte ugyanakkor nem is támaszkodik valami más, nála korábbi dologra. Az pedig, hogy valami alatta állóra támaszkodjék, még távolabb áll tőle.
Második fejezet
A szükségképp létezőnek nincs társa.
Ő szubsztanciájában különbözik minden rajta kívül állótól. Nem lehet az, hogy az Ő léte valami más, rajta kívül állót is megillessen. Mindannak az esetében, aminek a léte ez a lét, nem lehet, hogy az Ő léte és ama valami más, ugyanilyen léttel bíró dolog között bármiféle különbség vagy eltérés álljon fönn. Ebben az esetben nincsenek ketten, hanem csak egy esszencia létezik. Ha lenne ugyanis közöttük különbség, amivel egymástól különböznek, akkor az nem lenne azonos azzal, amiben megegyeznek, amiben azonosak. Ily módon az a dolog, amivel különböznek egymástól, része lenne a fönnállásukat jelentő létüknek, s ennek másik része lenne az, amiben megegyeznek. Mindkettő per definitionem elválna egymástól, és a két rész mindegyike esszenciája fönnállásának oka lenne. Ebben az esetben viszont már nem lenne első, ugyanis lenne valami más, nála korábbi, s így az lenne létének oka. Márpedig mindez lehetetlen.
Ha pedig abban a másik dologban van meg az, aminek következtében az különbözik ettől, és ha az a valami, aminek révén különböznek, nem más, mint annak a dolognak ettől (tehát az Elsőtől) való távolsága, és ez okozza a különbséget. Ez csupán ama dolog létének sajátja. Ennek a léte mindkettőjük számára közös, következésképp annak a másiknak a léte két dologból van összetéve: olyan dologból, ami csak az ő sajátja, és olyan dologból, amiben ezzel az elsővel együtt közösen részesedik. Így tehát annak a léte nem azonos ennek a létével. Ennek esszenciája ugyanis egyszerű, oszthatatlan, míg annak esszenciája osztható. Két része van tehát, és fönnállása ezekből tevődik össze. Létének tehát oka van, léte így ennek a léténél alacsonyabb fokon áll és hozzá képest hiányos. Más szóval az nem áll a lét legmagasabb fokán.
Továbbá, ha egy rajta kívül létező dolognak nemében az Ő létéhez hasonló léte lenne, akkor sem lenne a léte tökéletes. Tökéletes ugyanis az, amin kívül semmi más sem létezhet azonos nemű létezéssel, és ez érvényes minden dologra. Tökéletes nagyság az, amin kívül nem létezik nagyság, tökéletes szépségű az, aminek szépsége nemében rajta kívül nincs más szépség; ugyanígy tökéletes szubsztanciájú az a dolog, aminek szubsztanciája nemében rajta kívül nem létezik szubsztancia. Hasonlóképp van ez minden tökéletes testtel. Nem lehetséges, hogy a saját nemében még valami létezzen rajta kívül. Így van ez például a Nappal, a Holddal és a többi csillag mindegyikével. Ha az Első léte tökéletes, akkor ez a lét nem járhat ki rajta kívül egy más dolognak sem. Léte tekintetében egyedül, egymagában áll. Ilyen értelemben Egy.
Harmadik fejezet
Nincs neki ellentéte sem
Továbbá lehetetlen az is, hogy ellentéte legyen. Ez világos lesz, ha tudjuk, hogy mi az „ellentét” jelentése. Egy dolog ellentéte különbözik magától a dologtól, így az ellentét nem lehet azonos magával a dologgal. Ugyanakkor nem ellentét mindaz, ami különbözik, mint ahogy az sem ellentéte egy dolognak, ami nem azonos vele. Mindezektől eltérően az az ellen-tétek föladata, hogy kölcsönösen elpusztítsák, tönkretegyék egymást, ha összetalálkoznak. Mindkettőnek az a természete, hogyha ugyanott fordul elő, ahol a másik is van, akkor meg-semmisíti a másikat, és megsemmisül a másiknak a léte, ha abban a dologban fordul elő, ahol az első már megvolt.
Ez a megállapítás általánosan érvényes minden dologra, föltéve, hogy lehet neki ellentéte.
Ha pedig egy dolog aktivitása ellentétes egy más dolog aktivitásával, de nincs ellentét egyéb állapotaik között, akkor mindez csak aktivitásukra, tevékenységükre érvényes. Ha milyen-ségük tekintetében ellentétesek, akkor az elmondottak a milyenségükre vonatkoznak, ha pedig szubsztanciájukban ellentétesek, akkor szubsztanciájukat jellemzi ez a viszony.
Ha az Elsőnek lenne ellentéte, akkor ellentétével a most leírt viszonyban állna, és mind¬kettő¬jük természetéből szükségszerűen következne, hogy elpusztuljanak. Ha az első az ellentéte miatt elpusztulhatna, akkor szubsztanciájában pusztulna el. Ami tönkremehet, annak fönn¬állása és megmaradása nem szubsztanciájából folyik, hanem éppen szubsztanciája lenne elégtelen ahhoz, hogy léte megmaradjon, s így szubsztanciája ahhoz is elégtelen lenne, hogy másvalamit létrehozzon. Ez utóbbi tehát valami más révén történne. Ami pedig lehetséges, hogy ne legyen, az nem is lehet örökkévaló. Aminek a szubsztanciája nem elegendő fönn¬maradásához és létéhez, annak fönnállása és léte más októl függ, következésképp ő maga nem első. Ugyanígy, ha léte az ellentéte pusztulásának köszönhető, akkor voltaképpen az ellentéte pusztulása az ő létének oka; így tehát ő maga egyáltalán nem az első ok.
Továbbá lennie kellene kettőjük számára egy közös helynek, ahol elhelyezkedhetnek, és ahol összetalálkozván kölcsönösen megsemmisíthetik egymást. Ez lehetne akár szubsztrátum, akár nem (genus), vagy bármi más. Ennek tartósan kellene léteznie, és e kettő követné egymást benne. Ez azonban azt jelenti, hogy mindkettőjüknél régebbi lenne.
Ha pedig valami létrehozna vele szemben egy olyan ellentétet, amelyiknek ez (a most leírt) tulajdonsága nincs meg, akkor nem is lenne az ellentéte, hanem valami különálló, de nem az ellentét különbözőségével különböző dolog. Mi viszont nem tagadjuk azt, hogy számos, az Elsőtől különböző dolog létezik, de egyikük sem lehet az Első ellentéte vagy létrehozója.
Tehát nem lehetséges az, hogy az ő létével azonos fokon álló másik létező létezzen. Az ellentétek ugyanis a létnek egyazon fokán állnak.
Az Első következésképp létében egyedülálló, s a lét azonos fajtájában létező más dolog egyáltalán nem részesedik az ő létében. Ő tehát Egy, és ugyanakkor létének síkján egyedül, egymagában áll. Ebben a tekintetben is egy.
Negyedik fejezet
Nem definiálható
Az Egy per definitionem nem oszlik részekre, amiből szubsztanciája létrejöhetne. Lehetetlen ugyanis, hogy a fogalmát ismertető leírás részei jelöljék a szubsztanciáját alkotó részeket. Ha így lenne, akkor a szubsztanciáját alkotó részek létének okai lennének, mégpedig olymódon, ahogy a definíció alkotóelemei jelölte fogalmak a definiendum létének okai, vagy oly módon, ahogy az anyag és forma a belőlük létrejövő összetett dolgoknak okai. Ez az Ő esetében lehetetlen, amennyiben Első, és egyáltalán nincs létének oka.
Ha tehát nem oszlik részekre, akkor még valószínűtlenebb, hogy mennyiségi vagy más szem-pontok alapján lehetne osztható. Ebből szükségszerűen következik, hogy nem lehet nagysága, és egyáltalán még teste sem lehet. Így tehát Ő ebben a tekintetben is Egy. Azon fogalmak egyike, amelyek szerint Egynek neveik, éppen az, hogy nem osztható részekre. Minden dolog, ha valamilyen tekintetben nem osztható föl, akkor abban a tekintetben, amelyikben nem oszt-ható föl, egy. Ha tevékenysége tekintetében, akkor ebben a tekintetben egy. Ha milyensége szempontjából, akkor milyenségét illetően egy, s ami szubsztanciájában oszthatatlan, az szubsztanciájára nézve egy.
Az Első tehát szubsztanciájában oszthatatlan.
Ötödik fejezet
Egysége maga az esszenciája
És Ő (magasztaltassék) a tudós, a bölcs, az igaz, az élő és az élet.
Az a lét, amivel az összes többi létezőtől különbözik, nem lehet más, mint az, amivel esszen-ciája létezik. Ezért a minden mástól való különbözősége azt jelenti, hogy esszenciájában egy. Az „egység” egyik jelentése az a sajátos lét, amivel minden létező a rajta kívül állóktól elválik, és éppen ez az, ami miatt minden létezőt egynek neveznek, mégpedig abban az értelemben, hogy az ő sajátos létével létezik. Az egynek ez a jelentése érvényes az Elsőre is. Az Első ebben a tekintetben is egy, és minden kívülállónál jobban megilleti az egy-nek a neve és fogalma.
Nem áll ugyanis anyagból, s nincs is neki anyaga, semmi értelemben. Szubsztanciáját illetően ő aktuális értelem. A formát abban, hogy értelem legyen és aktuálisan gondolkodjék, az anyag gátolja meg, hiszen ők együtt alkotják a dolgokat. Ha lenne olyan dolog, amelyik létében nincs ráutalva az anyagra, akkor az a dolog szubsztanciájában aktuális értelem lenne. Ez a helyzet az Első esetében. Ő tehát aktuális értelem, ugyanakkor szubsztanciájában anyagtalan. Az anyag akadályozza azt, hogy a dolog aktuálisan szellemi létező legyen. Ő pedig anyagtalan létező, amennyiben értelem. Minden, ami lényegét illetően értelem, nincs ráutalva más, tőle különálló, általa megismerhető esszenciára ahhoz, hogy szellemi létező legyen. Ellenkezőleg, ő maga ismeri meg saját esszenciáját. Saját esszenciáját megismerve lesz értelmessé és aktuális értelemmé. Saját esszenciáját gondolva lesz valóban szellemi lénnyé. Hasonlóképp ahhoz, hogy aktuálisan értelmessé és aktuális értelemmé váljék, nincs szüksége kívülről segítségül hívandó esszenciára, hogy az őt gondolja. Azáltal lesz értelemmé és értelmessé, hogy saját esszenciáját gondolja. A gondoló esszencia azonos a megismert, elgondolt esszen¬ciával. Értelem, amennyiben a gondolkozás tárgya. Értelem, a megismerés tárgya és a meg¬ismerés alanya.
Mindez egy esszencia és egy oszthatatlan szubsztancia. Az „ember” például a megismerés tárgya, de fogalma nem aktuálisan a megismerés tárgya, hanem a megismerés potenciális tárgya. Akkor lesz a megismerés aktuális tárgya, ha elgondolja az értelem. Amit az ember elgondol, az nem azonos azzal, ami gondol, és értelme nem a gondolkodás tárgya. A mi értelmünk, amennyiben értelem, nem a gondolkozásunk tárgya. Gondolkozunk, de nem azért, mintha szubsztanciánk értelem lenne. Amit elgondolunk, amit megismerünk, az nem szubsztan¬ciánk alkotó eleme. Az Első ebben különbözik tőlünk. Az ő esetében az értelem, a gondolkozás és a gondolkozás tárgya mind ugyanazt jelenti, egy esszencia, egy és oszthatatlan szubsztancia.
Az érvényes arra a megállapításra is, hogy Ő mindentudó. A tudás érdekében nincs szüksége ugyanis egy a saját esszenciáján kívül álló esszenciára,hogy annak tudásából szerezze meg az erény ismeretét. Annak érdekében sincs más esszenciára szüksége, olyanra, amelyik őt tud, hogy tudást alkossanak róla. Saját szubsztanciája elégséges ahhoz, hogy tudjon, és hogy róla is tudjanak. Saját lényegéről szóló tudása nem más, mint saját szubsztanciája. Ő az, aki tud, Ő az, akiről a tudás szól és Ő a tudás. Egy esszencia és egy szubsztancia.
Így van ez annak az állításnak az esetében is, hogy Ő bölcs. A bölcsesség abban áll, hogy az értelem a legjobb dolgokat a legjobb tudással őrzi meg. Miután Ő a saját lényegét gondolja, így a legjobb dolgot tudja. A legjobb tudás az örök tudás, ami nem vesztheti érvényét. Ilyen voltaképpen a saját esszenciájáról való tudása.
Így van ez azzal is, hogy Ő igaz. Az igaz jelentésében megegyezik a létezővel, az igazság jelentésben megegyezik a létezéssel. Egy dolog igazsága azonos annak sajátos létével. A legtökéletesebb annak a léte, ami a létezésből az őt megillető részt nyeri el. Az „igazat” állítják még a gondolati létezőről is, ha az értelem vele a létezőt teljes terjedelemében ragadja meg. Az ilyen létezőt, amennyiben gondolat, igaznak mondják. Esszenciáját tekintve, anélkül, hogy a gondolkodó alannyal kapcsolatba hoznánk, azt mondják róla, hogy létező. Az Elsőről e két mód mindegyike szerint állítják azt, hogy igaz, tehát azért, mert léte a legtökéletesebb lét, továbbá azért, mert szellemi létező, s aki elgondolja, az vele a létezőt úgy ragadja meg, aho-gyan létezik. Nincs szüksége rajta kívül álló, őt gondoló esszenciára ahhoz, hogy amennyiben szellemi létező, igaz legyen. Ő tehát a legméltóbb arra, hogy mindkét módon egyaránt igaznak nevezzék. Igazsága tehát nem másban áll, mint abban, hogy igaz.
Mindez érvényes arra is, hogy Ő az élő és Ő az élet. E két szó nem két, hanem csak egy esszenciát jelöl, Az „élő” jelentése az, hogy a legkiválóbb szellemi létezőt gondolja a legkiválóbb értelemmel, vagy a tudásra legméltóbbat tudja a legtökéletesebb tudással. Ehhez hasonlóan minket is elsősorban akkor neveznek „élőknek”, ha az érzékeink számara adott dolgokat, és ezek a tudás legszebb tárgyai, érzékeinkkel fölfogjuk. Ez ugyanis a legjobb tudás, hiszen érzékeink jelentik legjobb fölfogóképességünket. Ha pedig a legtökéletesebb értelem, amennyiben gondolkodik, a legjobb dolgokat a legtökéletesebb tudással tudja, akkor ő a legméltóbb az „élő” elnevezésre, mert gondolkodik, lévén értelem. Gondolkodó, értelem, tudó és tudás benne mind egyet jelent. Hasonlóképp az, hogy „élő” és az, hogy „élet” benne egyet jelent.
Az „élő” szót másra is alkalmazzák, nemcsak az élőlényekre. Minden létezőről mondhatják, ha az eléri tökéletessége legfölső fokát, továbbá mindenről, ami létének és tökéletességének arra a pontjára ér, ahol létrejön belőle az, aminek létre kell jönnie. Ennek értelmében tehát ha az Első léte a legtökéletesebb lét, akkor Ő sokkal inkább megérdemli az „élő” elnevezést, mint az, amiről csak metaforikusan mondhatjuk. Ha valaminek a léte tökéletesebb, és mi ezt elgondoljuk, tudomást szerzünk róla, akkor a róla szóló gondolatunk és a róla való tudásunk is tökéletesebb lesz, föltéve, hogy a lelkünkben létrejövő gondolat megfelel a valóságnak. A dolognak a lelkünkben levő ideálja a lelkünkön kívüli létének felel meg, avval összhangban áll, és ha léte hiányos, akkor a lelkünkben élő ideája is hiányosabb lesz.
A mozgásnak, az időnek, a végtelennek, a nemlétnek és a hasonló létezőknek, a fogalma mind hiányos a lelkünkben, mivel ezek már magukban véve is hiányos létű létezők. A számnak, a háromszögnek, a négyszögnek és az ezekhez hasonló létezőknek a fogalma lelkünkben tökéletesebb, mivel ezeknek maguknak is tökéletesebb a létük. Így tehát az Első fogalmának is, mivel az Ő léte a legtökéletesebb, a tökéletesség csúcsán kell állnia. Mégis úgy találjuk, hogy a dolog másképp áll. Tudnunk kell azonban, hogy Ő maga részéről nem nehezen érthető, hiszen végtelenül tökéletes. A mi értelmünk azonban gyönge, s ugyanakkor keveredik az anyaggal és a nemléttel, ezért nehéz neki Őt fölfognia, és ezért olyan nehéz róla fogalmat alkotnunk, és ezért bizonyulunk gyöngéhez ahhoz, hogy létének megfelelően gondolhassuk el. Tökéletességének végtelensége elvakít bennünket, sígy nem tudunk róla tökéletes fogalmat alkotni. Úgy vagyunk vele, mint a fénysugárral. Ez ugyanis látásunk tárgyai közül az első, a legtökéletesebb és legláthatóbb, az ő segítségével láthatjuk a többi látnivalót, és ő az oka annak, hogy a színek is láthatóvá válnak. Úgy kellene lennie, hogy minél tökéletesebb és nagyobb, annál jobban látjuk. Mégis úgy találjuk, hogy a tényállás ezzel pontosan ellentétes, hiszen minél erősebb a fénysugár, annál kevésbé láthatjuk, mégpedig nem rejtett vagy hiányos volta miatt, lévén ő maga rendkívül világos és fénylő. Éppen tökéletessége, fény volta az, ami elvakítja tekintetünket és elfordítja szemünket tőle.
Ennek analógiájára érthetjük meg az első dolgot, az első értelmet, az első igazat és értelmünk hozzá való viszonyát. Róla alkotott fogalmunk hiányossága nem az Ő hiányossága, meg-értésünk szegényessége nem az ő létének szegényessége, hanem sokkal inkább értelmi képességeink gyöngeségének következménye, s ezért elégtelen a róla alkotott fogalmunk.
A lelkünkben levő gondolatok hiányosak, a róluk alkotott fogalmaink gyöngék. Ez két módon le¬hetséges. Az első esetben az esszenciából következik, hogy lehetetlen róla tökéletes fogal¬mat vagy gondolatot létrehozni, mert hiányos a léte, hiányos az esszenciája és a szubsztan¬ciája. A második esetben ugyan érthetősége nem gátolja a legjobb és legtökéletesebb fogalom megalkotását, de szellemünk és értelmünk erői nem elegendőek, mert gyöngék és távol állnak a vizsgált dolog szubsztanciájától, és így nem tudunk adekvát fogalmat kialakítani léte töké-letességéről. Ez a két mód a lét két ellenkező szélén helyezkedik el, az egyik a tökéletesség csúcsát, a másik a hiányosság legnagyobb fokát jelenti.
Mi anyagot öltöttünk magunkra, így szükségképp ez az oka annak, hogy szubsztanciánk távol került az első szubsztanciától. Minél közelebb kerülne szubsztanciánk hozzá, annál tökéletesebb, világosabb és hívebb fogalmunk lenne róla. Ezért ha közelebb állunk ahhoz, hogy elváljunk az anyagtól, tökéletesebb a fogalmunk, mivel közelebb kerülünk hozzá azáltal, hogy aktív intellektusok leszünk. Ha egészen elválunk az anyagtól, akkor fogalma az elménk-ben a lehető legtökéletesebb lesz.
Hatodik fejezet
Nagysága, fönsége, dicsősége
Hasonló a helyzet nagyságával, fönségével és dicsőségével. Minden dolog nagysága, fönsége és dicsősége voltaképpen tökéletességének függvénye, akár szubsztanciájában, akár akciden-ciájában vagy sajátosságában mutatkozzék is meg. A mi esetünkben leginkább akcidenciában megnyilvánuló tökéletességről lehet beszélni, így például jólétről, tudásról vagy testünk vala-milyen más tulajdonságáról. Az Első esetében, minthogy tökéletessége minden tökéletességtől különbözik, nagysága, fönsége és dicsősége is különbözni fog mindentől, ami nagy és dicsőséges. Nagysága és dicsősége a legfölsőbb foka mindannak, ami szubsztanciája miatt, és nem valami szubsztanciáján és esszenciáján kívüli dolog miatt illeti meg. Esszenciája miatt nagy, esszenciája miatt dicsőséges, akár magasztalja Őt valaki, akár nem magasztalja, akár nagynak kiáltja ki Őt valaki, akár nem, akár dicsőíti Őt valaki, akár nem.
Szépségről, pompáról és ékességről minden létezővel kapcsolatban akkor beszélünk, ha léte magasabb rendű és eléri végső tökéletességét. Ha az Első léte a legmagasabb rendű lét és szépsége minden szép dolog szépségét fölülmúlja, akkor ugyanez áll pompájáról és ékessé¬géről is. Mindennek gyökere szubsztanciájában és esszenciájában található és lelkében van meg, mivel saját esszenciáját gondolja. Ami minket illet, a mi szépségünk, ékességünk és pompánk csak akcidenciáikban nyilvánulhat meg és nem esszenciánkban, továbbá mindegyi¬kük csak rajtunk kívül álló dolgokban létezhet, és nem szubsztanciánkban. A szépség és tökéletesség benne nem más, mint egyetlen egy esszencia, és ugyanez érvényes a többi tulajdonságára is.
Élvezet, öröm és boldogság leginkább annak eredménye és abból adódik, hogy a legszebbet, a legpompásabbat és a legékesebbet a legtökéletesebben és a legjobban tudjuk értelmünkkel fölfogni. Ha Ő a lehető legszebb, a legpompásabb és legékesebb, és esszenciáját ő érti meg a lehető legtökéletesebben és legjobban, akkor övé az abszolúte legjobb tudás a saját szubsztanciájáról, és az élvezetnek, amit az Első emiatt érez, nem ismerhetjük határát, nem tudhatjuk nagysága mértékét, hacsaknem analogikusan, ahhoz az élvezethez viszonyítva, amit akkor érzünk, amikor azt, ami számunkra a legtökéletesebb és legpompásabb, a legtöké¬le-tesebben és a legjobban megismerjük, akár érzékeinkkel, akár fantáziánkkal, akár értelmi tudással. Ilyen esetben olyan élvezetet érzünk, hogy azt hisszük, ez nagyságában minden élvezetet fölülmúl, és amit elnyertünk, azzal lelkünkben a lehető legboldogabbak vagyunk, még ha ez az állapot csak rövid ideig is marad meg és gyorsan elmúlik. Ahogy az esszenciájáról alkotott tudása és kiválóbb ismerete szebb és fényesebb a mi tudásunknál, vagy általában véve a mi számunkra legszebbnek és legpompásabbnak számító dolgokról való tudásunknál, ugyanúgy, ezzel analogikusan viszonyul az ő lelkében létrejövő öröm, élvezet és boldogság a mi lelkünkben támadó élvezethez, örömhöz és boldogsághoz. A mi meg-ismerésünk azonban nem viszonyítható az Ő megismeréséhez, a mi tudásunk az Ő tudásához, s a számunkra legszebb a számára legszebbhez, az Ő esszenciájához. Ha viszonyítható lenne egyáltalán, akkor is jelentéktelen lenne hozzá képest. Így tehát sem lelkünk élvezete, sem öröme, sem boldogsága nem viszonyítható az Elsőéhez, s ha mégis, akkor csak nagyon csekély mértékben. Hogyan is lehetne arány aközött, ami csak nagyon kis rész, és aközött, ami időben végtelen? Vagy azok között, amelyek közül az egyik nagyon hiányos, a másik pedig végtelenül tökéletes?
Ha van valami, ami élvezi esszenciáját, nagyon örül neki és határtalanul boldog miatta, akkor annak nagyon kell szeretnie és csodálnia esszenciáját. Világos tehát, hogy az Első vágyódik saját esszenciájára, szereti, és az őt megillető módon csodálja. Viszonya ahhoz a vágyódáshoz, amivel esszenciája kiválóságát mi élvezzük, megfelel az Ő esszenciája erényének és tökéle-tességének és mi erényünkhöz és az általunk csodált saját tökéletességünkhöz való viszo-nyának. Az Ő esetében aki szeret, az azonos a szeretettel magával, a csodáló a csodálattal, a vágyódó a vágyódás tárgyával. Más a helyzet a mi esetünkben. Mi az erényt és a szépséget szeretjük, de aki bennünk szeret, az nem a szépség és az erény. Más potenciái vannak a szeretet alanyának és mások a szeretet tárgyának. Ami bennünk szeret, az nem azonos magával a szeretettel. Nála viszont a szerető azonos magával a szeretettel, a szeretet alanya a szeretet tárgyával, azaz az Elsővel, akire a szeretet és a szerelem irányul, akár szereti valaki más, akár nem, akár vágyódik rá valaki más, akár nem.
Hetedik fejezet
Hogyan jöttek általa létre a létezők
A lét az Elsőtől származik. Ha az elsőnek a léte olyan, amilyen Őt megilleti, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy tőle származnak a többi létezők, amelyek nem az ember szándékából és szabad akaratából léteznek, tehát amelynek léte olyan lét, amilyet részben érzékszerveinkkel figyelhetünk meg, részben demonstráció útján ismerünk meg. Az Elsőtől származó dolgok léte kiáradás (emanáció) révén keletkezik, létük forrását tehát valami másnak a léte jelenti, mégpedig úgy, hogy annak a másiknak a léte túlárad. Ennek értelmében az Elsőtől származónak a léte nem lehet semmi módon sem az Elsőnek az oka, még úgy sem, hogy az Első létének célja legyen – ahogy például a gyermek léte, abban az értelemben, hogy gyermek, a szülők létének célja, abban az értelemben, hogy ők a szülők. Ez azt jelenti, hogy a tőle létrejött lét az Ő tökéletességét egy fikarcnyit sem növeli, mint ahogy ez a helyzet a legtöbb tőlünk létrejött dologgal. Így például ha pénzt adunk másnak, akkor ettől nagy-lelkűséget érzünk, élvezet vagy valami más jót nyerünk, tehát ez a tett valami tökéletességet hoz létre.
Az Első léte nem más érdekében van, nem más révén van, s nem más dolgok létrehozása létének célja, s létének nincs semmiféle külső oka sem. Ebben az esetben ugyanis nem lenne Első. Másnak létet adva nem nyer kívülről olyan tökéletességet, ami ne lett volna meg benne korábban, mint ahogyan például az nyer, aki vagyonával vagy valami mással jót tesz, vagy ahogyan az adakozó élvezetet, megbecsülést, vezető pozíciót vagy valami más javat szerez. Mindez lehetetlen az Első esetében, ezek ugyanis véget vetnének elsőségének és legkorábbi voltának, s valami mást tennének meg legkorábbinak s az Ő léte okának. Az Ő léte inkább saját esszenciája miatt van. Szubsztanciája és léte egybefonódik és ebből következik, hogy más tőle nyeri a létét. Éppen ezért szubsztanciájában van az a léte, amiből a lét másokra kiárad, és esszenciájában van az a léte, aminek a révén szubsztancializálódik. Az Ő létéből kapják mások a létüket.
Ugyanakkor nem oszlik két részre úgy, hogy egyik részéből szubsztancializálódna az esszenciája és a másikból jönnének létre a tőle különálló dolgok. Bennünk ugyanis így van meg két különböző dolog. Egyikük a logos, ennek révén szubsztancializálódunk; másikuk révén írunk például, és az írás mestersége. Ezzel szemben Ő egy esszencia és egy szubsz¬tancia. Ennek révén szubsztancializálódik és ugyanennek révén jön létre tőle más dolog is.
Léte más dolgokra való kiárasztása érdekében sincs szüksége arra, hogy esszenciája kívül valami más dolog is legyen benne, mint ahogy nincs szüksége sem valami akcidenciára, sem valami mozgásra, ami egy korábban létező állapotába hozná, sem valami esszenciáján kívüli egyéb eszközre, mint ahogyan például a tűznek forrósága van szüksége ahhoz, hogy belőle és a vízből gőz legyen, és a vizet el tudja párologtatni, vagy ahogyan a Napnak mozognia kell ahhoz, hogy körülöttünk mindent melegíthessen. Mozgásából jön léte ugyanis az az állapot, ami korábban nem volt meg. Belőle és a mozgása nyomán előállt állapotából jön létre a bennünket körülvevő meleg. Ugyanígy az ácsnak szekercére és fűrészre van szüksége ahhoz, hogy a fát szét tudja választani, vágni, hasítani.
A belőle kiáradó dolgok létének forrását jelentő léte nem tökéletesebb a szubsztanciájában meglevő léténél, és a szubsztanciájának léte sem lesz tökéletesebb annál, amiből más dolgok léte kiárad, mivel ezek ketten egy esszenciát alkotnak.
Sem benne, sem rajta kívül nem lehet tehát akadálya annak, hogy belőle más dolgok léte kiáradjon.
Nyolcadik fejezet
A létezők fokozatai
A létezők szám szerint sokan vannak, és sokaságuknak megfelelően különböző rangúak. Az Ő szubsztanciája az a szubsztancia, amiből minden lét kiárad, bármilyen legyen is az a lét, tökéletes vagy hiányos. Olyan a szubsztanciája, hogy a létezők amikor rangsoruknak meg¬felelő rendben kiáradnak belőle, akkor mindegyik létező megkapja tőle a létből őt megillető részt és fokozatot. A legtökéletesebb létűvel kezdődik, folytatódik a nála valamivel hiányo¬sabbal, és ez mindaddig folytatódik, amíg be nem fejeződik azzal a létezővel, amelyiktől ha az alatta levőhöz tovább lépünk, akkor olyanhoz jutunk, amelyik már egyáltalán nem is létezik. Itt megszakad a létezők sora. Így az Ő szubsztanciája olyan szubsztancia, amelyből a létezők anélkül áradnak ki, hogy létüket a náluk alacsonyabb fokon álló lét specializálná. Bőkezű, és bőkezűsége szubsztanciájában rejlik. Tőle indul a létezők rendje, s mindegyikük a létből az őt megillető részt rangjának megfelelően kapja tőle. Ő igazságos is, és igazságossága szubsztan-ciájában van, s nem pedig valami szubsztanciáján kívüli dologban.
Szubsztanciája olyan szubsztancia, hogy a létezők, ha rangjuk szerint sorakoznak, szorosan összefonódnak és egymáshoz kapcsolódnak, akkor általa ez a sok dolog egy egységet képez, és olyan lesz, mint egy egységes valami. Az, aminek segítségével összeállnak és összekap-csolódnak, néhány dolog esetében a szubsztanciában van, úgyhogy egyrészt szubsztanciájuk révén léteznek és ugyanannak a révén fonódnak és kapcsolódnak össze is. Más dolgok esetében ez a szubsztanciához tartozó akcidenciában keresendő. Ilyen például a szeretet. Ez tartja össze az embereket, és ez állapotuk, nem pedig szubsztanciájuk, amiben létük van. Az emberben ez is az Elsőtől van. Azt Első szubsztanciájának olyan a természete, hogy belőle a létezők számos tulajdonságukkal együtt jönnek létre, és ez utóbbiakkal kapcsolódnak össze, így fonódnak és kapcsolódnak össze.
Kilencedik fejezet
Az Első megnevezésére szolgáló nevek
Azokkal a nevekkel kell illetnünk az Elsőt, amelyek a számunkra ismert létezők, valamint a közöttük legjobbak közül a lét tökéletességét és legjavát jelölik, mégpedig anélkül, hogy e nevek közül valamelyik is arra a tökélyre vagy kiválóságra mutatna, amit szokás szerint a körülöttünk levő létezőkből és azok legjavából jelöl, hanem inkább azt a tökéletességet jelöli, ami az Ő szubsztanciájában csak neki jár ki. Továbbá a tökéletességnek számos fajtája van, s ezeket általában ugyanazzal a névvel jelöljük. Nem szabad azonban azt hinni, hogy jóllehet a tökéletességeknek különböző fajtái vannak és ezeket általában sok névvel illetjük, mégis ezek olyan fajtákat jelölnének, amikre az Első fölosztható lenne, és ezek összessége révén szub-sztancializálódna. Ez a sok név alapjában véve csak egy szubsztanciát, egy létezőt jelöl, és ez egyáltalán nem osztható.
A körülöttünk levő dolgok tökéletességét és kiválóságát jelölő nevek közül némelyik olyasmit jelent, ami a dolgok esszenciájában van meg, s nem olyasmit, ami úgy jön létre, hogy a dolgokat valami rajtuk kívül álló más valamihez viszonyítjuk. Ilyen például az, hogy „létező”, „egy”, „élő”. Mások olyasmit jelölnek, aminek léte a dolognak valami rajta kívül álló dologhoz való viszonyában áll, mint például az igazságosság, a bőkezűség. Ezek a nevek a körülöttünk létezők esetében úgy jelölik a kiválóságot és a tökéletességet, hogy azok viszonyítása valami kívül álló dologhoz része az adott tökéletességnek, és így a viszony része annak az egésznek, amit ezek a nevek jelölnek. Ennek értelmében az illető név avagy az illető kiválóság vagy tökéletesség a másik dologhoz való viszonyban áll fönn. Amikor az ilyen nevekkel átvitt értelemben az Elsőt jelöljük, akkor jelentésével arra a viszonyra célzunk, ami közte és mások között a lét kiáradása révén áll fönn. Így nem tehetjük meg a viszonyt a tökéletesség részének, és nem engedhetjük meg azt, hogy a név jelölte tökéletesség ebben a (most említett) viszonyban álljon fönn. Egy szubsztanciát és egy tökéletességet kell vele jelölnünk, és ezek szükségszerű következménye ez a viszony. Azt kell vele jelölnünk, hogy az adott viszony abban a szubsztanciában áll fönn, és azt, hogy ez a viszony pontosan azt a szubsztanciát követi, amit evvel a névvel jelölünk.
Tizedik fejezet
A másodlagos létezőkről, valamint arról, hogy miként jön létre a sokaság
Az Elsőből árad ki a Másodiknak a léte. Ez a második is test nélküli szubsztancia, nem az anyagban valósul meg. A Második a saját esszenciáját gondolja, és gondolja az Elsőt is. Saját esszenciáját gondolva semmi rajta kívüli dolgot nem gondol. Abból, hogy az Elsőt gondolja, következik a Harmadik. Miután ő az őt megillető esszencia révén szubsztancializálódik, szükségszerűen létrejön belőle az első égbolt.
A Harmadiknak a léte sem az anyagban valósul meg, szubsztanciájában ő is értelem. Saját esszenciáját gondolja, és gondolja az Elsőt. Miután az őt megillető esszencia révén szubsztan-cializálódik, szükségszerűen létrejön belőle az állócsillagok szférája, Az Elsőt gondolja, így létrejön belőle a Negyedik. Ez sem az anyagban valósul meg. Önmaga lényegét és az elsőt gondolja. Mivel az Őt megillető esszencia révén szubsztancializálódik, így létrejön belőle a Szaturnusz szférája. Mivel az Elsőt gondolja, létrejön belőle az Ötödik. Az Ötödik sem az anyagban valósul meg. Saját lényegét és az Elsőt gondolja. Mivel az Őt megillető esszencia révén szubsztancializálódik, szükségszerűen létrejön belőle a Jupiter szférája. Az Elsőt gondolja, ezért szükségszerűen létrejön belőle a Hatodik. Ez sem az anyagban létezik. Saját esszenciáját és az Elsőt gondolja. Mivel saját esszenciája révén szubsztancializálódik, szükségszerűen létrejön belőle a Mars szférája, és mivel az Elsőt gondolja, szükségszerűen létrejön belőle a Hetedik. Ez sem az anyagban létezik. A saját lényegét és az Elsőt gondolja. Mivel saját esszenciája révén szubsztancializálódik, szükségszerűen létrejön belőle a Nap szférája, s mivel az Elsőt gondolja, szükségszerűen létrejön belőle a Nyolcadik. Ő sem az anyag¬ban létezik, és saját lényegét, valamint az Elsőt gondolja. Mivel az őt megillető esszencia révén szubsztancializálódik; szükségképp létrejön belőle a Venus szférája, s mivel az Elsőt gondolja, szükségképp következik belőle a Kilencedik léte. Ez sem az anyagban létezik, és saját lényegét valamint az Elsőt gondolja. Mivel a saját esszenciája szerint szubsz-tancializálódik, szükségképp következik belőle a Merkur szférája. Mivel az Elsőt gondolja, szükségképp következik belőle a Tizedik léte.
Ez sem az anyagban létezik. Saját lényegét és az Elsőt gondolja. Mivel saját esszenciája révén szubsztancializálódik, szükségképp követ¬ke¬zik belőle a Hold szférája. Mivel az Elsőt gondolja, szükségképp létrejön belőle a Tizen¬egyedik. A Tizenegyedik sem az anyagban létezik. Saját lényét és az Elsőt gondolja. Nála mégis befejeződik az a lét, amelyiknek egyáltalán semmi szüksége sincs a léthez anyagra és formára.
Ezek tehát az anyagtól független létezők. Szubsztanciájuk értelmek és szellemi létezők. A Holddal befejeződik az égitestek létrendje. Ezek természetüknél fogva körbe forognak.
Tizenegyedik fejezet
A létezők és a mi világunk testei
Az eddig előszámlált létezőknél a legmagasabb tökély szubsztanciájukban kezdettől fogva megvan. Ennél a kettőnél (a Holdnál és a tizenegyedik értelemnél) megszűnik ez a fajta lét. Az ezután következő dolgok természete nem olyan, hogy szubsztanciájukban a legmagasabb tökély kezdettől fogva meglenne. Ezeknek olyan az alkatuk, hogy létük hiányos, és innen lassan emelkedve éri el minden faj először szubsztanciája tökéletességének legvégső határát, majd ugyanezt minden akcidenciája esetében. Ez az állapot ennek a nemnek a természetéből folyik, mégpedig anélkül, hogy valami más, tőle idegen dologtól kapná. Ez ebben a nemben részben természetes, részben akaratlagos, részben természetes és akaratlagos eredetűből összetett. A természetes megelőzi az akaratlagost, léte időben korábbi az akaratlagosénál. Az akaratlagos léte nem lehetséges, hacsak meg nem előzi a természetes. Természetes testek az elemek, mint a tűz, a levegő, a víz és a föld, vagy a velük egyneműek, mint a gőz, a láng és így tovább. Továbbá az ásványok, mint például a kövek és fajtáik, a növények, az értelmetlen élőlények és a gondolkozó élőlény.
Tizenkettedik fejezet
Anyag és forma
Ez utóbbi dolgok közül mindegyik két összetevőből kapja fönnállását. Közülük az egyik olyan, mint a kerevet esetében a fa, a másik pedig olyan, mint a kerevet esetében annak alakja. Ami a fa szerepét illeti, az az anyag, a matéria, ami az alak szerepét illeti, az a forma, az alak. Ugyanígy van mindez a kettőjükhöz hasonló többi dolog esetében is. Az anyag a szub-sztrátum, és arra szolgál, hogy benne létezzen a forma, a forma pedig nem valósulhat meg, nem létezhet, csakis az anyagban. Az anyag léte a formáért van, és ha nem létezne valamiféle forma, nem lenne anyag sem. A forma ugyanakkor nem azért van, hogy általa létezzen az anyag, hanem azért, hogy a testi szubsztancia aktuális szubsztanciává válhassék. Minden species akkor lesz aktuális létező, akkor éri el léte tökéletességét, ha megkapja formáját. Amíg anyaga forma nélkül létezik, mindaddig csak potenciális species. Amíg a kerevet fája a kerevet formája nélkül létezik, addig csak potenciális kerevet, s akkor lesz aktuális kerevetté, ha formája megvalósul anyagában. A dolog hiányosabb léte a dolog anyagában van meg, tökéletesebb léte ezzel szemben a formájában található meg.
Ezeknek a testeknek a formái ellentétesek, s mindegyikük létezhet is meg nem is. Mindegyi-kük anyaga befogadja a megfelelő formát, de befogadhatja a vele ellentétes formát is. Lehetséges, hogy meglegyen benne a dolog formája, s az is, hogy ne legyen meg, s az is lehet, hogy a forma másban valósul meg.
Négy elem van, ezek formái ellentétesek. Mindegyikük anyaga képes az adott elem formájának, de ellentétének is a befogadására. Mindegyikük anyaga közös tehát az összes számára, s közös az elemek és az égitestek alatti összes többi test számára is. Az égitestek alatt ugyanis minden elemekből áll. Az elemek anyagának viszont nincs anyaga. Ez ugyanis maga az első anyag, és közös az égitestek alatt mindenek számára közös. Ezek közül egy sem bírja az anyagát kezdettől fogva. Minden test a léte alapját jelentő anyagát először csak távoli potencialitással bírja, nem aktuálisan, mert csak az ősanyagát kapja meg. Ezért törekednek mindig afelé a forma felé, amelyikkel szubsztancializálódnak. Aztán lassú folyamatossággal emelkednek mindaddig, amíg el nem nyerik az aktuális létüket jelentő formát.
Folytatás a következő részben.
