6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaság3-as metró: nem kizárólag a klíma lehet a megoldás

3-as metró: nem kizárólag a klíma lehet a megoldás

Folyamatosan vizsgálják a 3-as metró utólagos légkondicionálásának lehetőségeit – jelezte a hétfői napon az Országgyűlésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Cseresnyés Péter arra reagált, hogy Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje több mint 30 Celsius-fokot mért egy járművön. A szerelvények klimatizálása műszaki és anyagi akadályokba ütközik, de az biztos, hogy legalább a szellőzésükkel kezdeni kellene valamit – nyilatkozta az InfoRádiónak a Metróért Egyesület elnöke.

Az érintett szerelvények kocsiszekrénye (karosszéria) 30-40 éves konstrukció, amelyek esetében egykor föl sem merült az a szempont, hogy el kellene viselnie egy légkondicionáló-berendezést, ehelyett gépi szellőztetést kaptak, magyarázta Bíró Endre, aki szerint a probléma az, hogy ez a konstrukció hibás. „,

Nem biztosítja a kellő levegőáramlást, alig van levegőmozgás az utastérben”

– húzta alá.

A légkondicionált metrószerelvények kimondottan az utóbbi 5-10 év termékei, jegyezte meg az egyesület elnöke, aki szerint az, hogy a nálunk futó szerelvények légkondicionáló-berendezésekkel legyenek ellátva, elsősorban

tervezés és költség kérdése.

Amennyiben a légkondicionálás olyan költségekkel járna, amelyet nem akar az üzemeltető fölvállalni, akkor még mindig egy lehetséges megoldás egy elfogadható gépi szellőzés kialakítása, erre van jó példa Prágában is, tette hozzá Bíró Endre. A 222 kocsival üzemelő 3-as metró utólagos légkondicionálásának költségét egyébként a szakértő megsaccolni sem merte.

Bíró Endre szerint mindenesetre

„a jelenlegi helyzet tarthatatlan”.

Az elegáns és kulturált megoldás a légkondicionáló, de amennyiben ez akár financiális okok, akár műszaki okok miatt nem lehetséges, akkor mindenféleképpen a szellőzésnek egy olyan fokú átalakítására van szükség, amely elviselhető utazási feltételeket biztosít az utasok számára, tette hozzá.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work