7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírek280 millió forintnyi adomány jutott el Kárpátaljára

280 millió forintnyi adomány jutott el Kárpátaljára

A nemzetpolitikai államtitkárság kárpátaljai magyar közösségek megsegítésére indított adománygyűjtési akciójának keretében 280 millió forintnyi adomány jutott el a rászorulókhoz – mondta Potápi Árpád János államtitkár kedden, tatabányai sajtótájékoztatóján.

Potápi Árpád János

Hozzátette, a tényleges támogatás összege ennél nagyobb lehetett, mert sok esetben a partnertelepülések, illetve civil szervezetek nyújtottak segítséget az ottani magyaroknak – számolt be az MTI.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kiemelte, a támogatások eljuttatásában kiemelt szerepet játszott a kárpátaljai református egyház és szervezetei, valamint a Kárpát-medencében élő magyarság és a diaszpóra magyarsága is megmozdult annak érdekében, hogy segítsen a most legnehezebb sorban lévő magyar közösségnek.

Potápi Árpád János elmondta, a magyar kormány figyelemmel kíséri az ottani jelenségeket és folyamatos segítséget nyújtanak, hogy a kárpátaljai magyarság a szülőföldjén megmaradjon.
Szólt arról is, hogy ebben a tanévben nagy létszámban kezdtek magyarul tanulni a kárpátaljai gyerekek, az iskolákban a magyar lett a második legnépszerűbb idegen nyelv.

Popovics György (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a megyei önkormányzat az adománygyűjtésbe bevonta a vele együttműködési megállapodást kötött gazdasági érdekvédelmi szervezeteket, a megyei kamarákat, a vállalkozói szövetségeket és így 2,7 millió forintot gyűjtöttek össze.

Az adományokból Kárpátalján vásároltak egy lajtos kocsit a kőrösmezői óvoda egészséges ivóvízzel való ellátására, valamint tűzifa- és élelmiszeradományokat állítottak össze a rászorulóknak.

 

Forrás: kárpthír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work