21.7 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

270 kiló ételt dobunk ki évente családonként – kampány indul a veszteség csökkentésére

Dátum:

Megosztás:

„Élj maradéktalanul!” elnevezéssel társadalmi célú kampányt indított a Médiaunió Alapítvány az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében – közölte a szervezet hétfőn.

Közleményük szerint az idén augusztustól 2021 februárjáig tartó kezdeményezés során törekednek az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálásra, hosszútávon pedig az élelmiszerpazarlás csökkentésére.

Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemetesbe, az élelmiszerhulladékok több mint a fele a háztartásokból kerül ki. Évente 88 millió tonna élelmiszer vész kárba az Európai Unióban, Magyarországon pedig családonként 270 kilogramm.

Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezető igazgatója a közleményben kiemeli, hogy a Médiaunió minden évben kiválaszt egy kiemelkedő társadalmi ügyet, amely kapcsán egy kommunikációs kampány segítségével aktivizálja az embereket, idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatát támogatják.

Az „Élj maradéktalanul!” kezdeményezésnek kettő fő pillére van: egy erős online, illetve egy TV, rádió, sajtó és közterületi kommunikációs kampánnyal hívják fel a kidobott élelmiszer mértékére és értékére a társadalom figyelmét.

www.eljmaradektalanul.hu honlapon, rádióreklámokban és közterületen konkrét tippeket is adnak arról, mit kell kezdeni a megmaradt élelmiszerrel. Továbbá indul egy több állomásból álló edukációs road-show is. Az edukációs kampány olyan támogatók jóvoltából valósulhat meg, mint a Tesco Global Áruházak Zrt., az OTP Bank Nyrt. – tette hozzá.

A kampányban részt vesznek intézmények, szervezetek és szakmai partnerek, többek között az Agrárminisztérium (AM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet is.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Összekapott Németországgal Lengyelország a választás előtt

Az október 15-i lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozási kísérlettel vádolta meg vasárnap este Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Olaf...

Vita az infációról, a háborúról és az akkumulátorgyárakról – reakciók a miniszterelnök felszólalására

Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalására az ellenzéki pártok is reagáltak, majd a kormányfőt a viszonválasz joga illette...

Gyurcsány Ferenc családjából javasolt utódot Orbán Viktor helyére

Megkezdődött a parlement őszi ülésszaka, kemény szócsatával. Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalására az ellenzéki pártok is reagáltak, majd...

Az év végére egyensúlyba kell hozni a béreket és az árakat, hogy legalább éves alapon ne csökkenjenek a reálbérek- mondta az Országgyűlésben, az őszi...

A kötelező akciózás mellett a betéti kamatstopot és a jegybanki kötvény vásárlás-tilalmát is meghosszabbítja december végéig a kormány.   A...