Home Főhírek Külföld 25 ezer civilt használna élő pajzsként az Iszlám Állam

25 ezer civilt használna élő pajzsként az Iszlám Állam

forrás: MTI

Az Iszlám Állam terrorista szervezet megölte az iraki fegyveres erők negyven volt tagját Moszul közelében, és a holttestüket a Tigris-folyóba hajította – közölte kedden az ENSZ egyik emberi jogi szóvivője Genfben, helyi hírforrásokra hivatkozva.

Ravina Shamdasani azt is elmondta, hogy az Iszlám Állam 25 ezer civilt elszállított a Moszultól délre fekvő Hammam al-Alil városból a hétfőn alkonyulat utáni órákban teherautókon és buszokon, valószínűleg azért, hogy az állásainál élő pajzsként használja őket.

A Tel-Afar kerület felé tartó teherautók többségét a járőröző légierő visszafordította, de néhány busz megérkezett Abu Szaifba, ami Hammam al-Aliltól 15 kilométerre északra van.

25 ezer civilt használna élő pajzsként az Iszlám Állam
Iraki síita fegyveresek az ostromgyűzűbe zárt észak-iraki Moszultól mintegy 20 kilométerre, nyugatra fekvő és a napokban felszabadított Zarkában 2016. október 31-én. Az iraki kormányhadsereg és a vele szövetséges kurd erők, továbbá szunnita törzsek és az Irán támogatta síita milíciák október 17-én kezdtek nagyszabású hadműveletet Moszul és környéke visszafoglalására az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyvereseitől. (MTI/EPA/Ahmed Dzsalil)

“Mély aggodalommal vagyunk ezekért a tízezrekért és más civilekért, akiket a jelentések szerint kényszerrel áthelyezett az Iszlám Állam az elmúlt két hét alatt. A fegyveresek egyre közelebb viszik az embereket Moszulhoz, és ott az állásaik közelében helyezik el őket, amelyek katonai célpontokká válhatnak” – mondta a szóvivő.

“Ez úgy tűnik, alátámasztja azt az állítást, hogy ezeket az embereket élő pajzsként tervezik használni” – mondta Ravina Shamdasani.

Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban. “Ez jó jel Moszul lakosainak, ez az igazi kezdete a város felszabadításának” – mondta az Irakíja televíziónak Taleb Seghati al-Kenani tábornok.

Az iraki fegyveres erők október 17-én indították meg a hadműveletet az ország második legnagyobb városának a visszavételéért az Iszlám Államtól.

 

Exit mobile version
Megszakítás