21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

247 halott Olaszországban

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

Újabb áldozatokat találtak a romok alatt Olaszországban: már 247 halottja van az ország középső részét sújtó földrengésnek. A mentőcsapatok éjszaka is kutattak az esetleges túlélők után, egy kislányt 17 órával a természeti csapás után sikerült élve kimenteni. A földmozgás Umbria és Lazio régiókban, valamint a Rómától északkeletre fekvő Marche körzetében okozta a legtöbb kárt, Amatrice szinte teljesen megsemmisült. Csak azon a településen négyszázra teszik a sérültek számát, 2500-an maradtak otthon nélkül.

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség. A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki 17 órával a földrengés után. Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

247 halott OlaszországbanMTI/AP/ANSA/Massimo Percossi

Matteo Renzi olasz kormányfő, aki látogatást tett a katasztrófa sújtotta térségben, az este több száz eltűnt emberről beszélt.

hirado20-1024x576

Az eltűntek közül sokan egy Amatricében összeomlott hotel romjai alatt lehetnek. A település polgármesterének közlése szerint a hotelnek mintegy hetven vendége volt, de eddig csak hét ember holtteste került elő.

A RAI olasz állami televízió még az este arról számolt be, hogy a Marche régióbeli Pescara del Tronto faluban több mint 100 embert keresnek. A BBC brit közszolgálati média úgy tudja, csak Accumoli területén 150 embert tartanak számon eltűntként.

A kiterjedt épületkárok miatt az érintett településeken több ezren, köztük turisták százai éjszakáznak a mentésben dolgozók által felállított 12 fős sátrakban. Stefano Petrucci, Accumoli polgármestere még szerdán azt mondta, hogy a településen jelenleg egyetlen ház sem alkalmas a lakhatásra.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...