Home Főhírek Gazdaság 23 éves csúcson a foglalkoztatottság

23 éves csúcson a foglalkoztatottság

forrás:MTI

A Központi Statisztikai Hivatal mérésének kezdete, 1992 óta nem dolgoztak Magyarországon annyian, mint most, több mint 4 millió 200 ezren, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony – mondta el Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, a KSH munkaerő-piaci adataira reagálva.

Az államtitkár hozzátette: a közfoglalkoztatás nagyjából 45 ezerrel járult hozzá a foglalkoztatottság éves szinten 126 ezret meghaladó bővüléséhez április-júniusban, míg a migrációs mozgás következtében mintegy 13 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

hirmagazin_2015-07-30_061713

Ha az éves növekményből kivonjuk a közfoglalkoztatás és a migráció miatti bővülést, akkor is elmondható, hogy közel 70 ezren a versenyszférában találtak új munkalehetőséget, ami fontos eredmény – emelte ki. Az építőipar és a mezőgazdaság ,,vitte a prímet” a foglalkoztatottság bővülésében az utóbbi három hónapban, mindkét ágazatban nagyjából 20 ezerrel nőtt a létszám – ismertette. A feldolgozóiparban nyolc-kilencezres bővülés volt éves szinten – tette hozzá.

Valamennyi régióban javult a foglalkoztatási helyzet és a munkanélküliségi adat – jelentette ki Czomba Sándor, hozzátéve, hogy a jelentős területi különbségek jelentik az egyik legnagyobb kihívást a jövőben. Nyugat- és Közép-Magyarországon a növekedést elsősorban a versenyszféra generálja, míg Kelet-Magyarországon arányait tekintve még mindig magas a közfoglalkoztatás növekedése miatti bővülés – mondta.

Czomba Sándor beszámolt arról, hogy sikeres a szabad vállalkozási zónákban, a hátrányos helyzetű térségekben a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt kapacitásbővítési pályázat, így lehetséges, hogy megemelik a 10 milliárd forintos keretösszeget.

Az államtitkár kitért arra is, hogy mindkét nem esetében javult a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, hozzátéve, hogy általában jobb a férfiak munkaerő-piaci helyzete. A 15-24 év közötti fiatalok munkanélküliségi rátája 18 százalék alá csökkent a négy évvel ezelőtti közel 30 százalékról – ismertette az államtitkár. Czomba Sándor kiemelte: a fiatalok foglalkoztatási rátája 25 százalék fölötti, 278 ezren dolgoznak, ami 18 ezerrel haladja meg az egy évvel ezelőtti adatot. Április-júniusban 60 ezer fiatal volt munkanélküli, ami 8 ezerrel kevesebb a tavalyinál – tette hozzá.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón ismertette a foglalkoztatást ösztönző intézkedések eredményét is. A július-augusztusra meghirdetett nyári diákmunka-program keretében mintegy 20 ezer fiatal dolgozik – mondta. A néhány hete meghirdetett kamionos képzésre több mint 14 ezren jelentkeztek, amelyből hatezer embert választanak ki. A Gyere haza fiatal program honlapján több mint kétezren regisztráltak, ők a potenciálisan komoly érdeklődők, közülük 170-en tárgyalnak leendő munkáltatójukkal és 12-en már dolgoznak Magyarországon – ismertette az államtitkár.

Czomba Sándor tájékoztatott arról is, hogy a nyelvvizsgára felkészítő diplomamentő programba közel kilencezren léptek be, és mintegy négyezren végezték el. Mintegy 1300-an mentek el eddig vizsgázni, a többieknek december végéig van erre lehetőségük – mondta. A vizsgázók 90 százaléka sikeres középfokú nyelvvizsgát tett, miközben ez az arány ,,normál üzemmenetben” 60 százalék körül szokott lenni – jegyezte meg az államtitkár.

 

Exit mobile version
Megszakítás