7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúra2021-ben is folytatódnak a Müpa ingyenes közvetítései..

2021-ben is folytatódnak a Müpa ingyenes közvetítései..

A nehézségek ellenére a Müpa rengeteg digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben, és ezt a munkát idén is folytatják. Koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők online platformjaikon.

A Müpa 2020-ban számtalan digitális fejlesztést valósított meg, rengeteg új programot szervezett, és terveik szerint ezt a munkát 2021-ben is szeretnék folytatni. Az intézmény január 31-ig nem fogad látogatókat, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nézők nélkül megvalósuló koncerteket ez idő alatt is lehet követni az intézmény online platformjain. A következő időszakban pedig a Müpa Home Live programjában olyan szólisták, zenekarok és együttesek követik egymást, mint Olivier Latry orgonista, a Lázár tesók, a Nemzeti Filharmonikusok és a Romengo. Káel Csaba az MTI-nek azt mondta, „számunka továbbra is a művészeink, nézőink, munkatársaink biztonsága a legfontosabb, így 2021 is arról szól majd, hogy ezt biztosítsuk számukra és minden eszközt megragadjunk arra, hogy ne álljon le a területen a munka”. Azt is elmondta, hogy a kulturális szektort időről időre újraindítani sokkal nehezebb, mint új, innovatív megoldásokat bevetve, a lehetőségekhez alkalmazkodva, akár más formában, de működésben tartani.

A MÜPA A KÖVETKEZŐ IDŐSZAKBAN IS EZEN DOLGOZIK. 

Káel Csaba Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, a Müpa vezérigazgatója. FORRÁS: POLYAK ATTILA

Káel Csaba azt is elmondta, hogy feladatuk – ahogyan a Müpa-márkát felépítették a nemzetközi színtéren is –, hogy minél láthatóbbá tegyék a magyar művészeti élet ikonikus alkotóit világszerte Liszttől Bartókon át a kortársainkig. 2020 a kulturális élet minden szereplőjének valódi próbatétel volt, itthon és világszerte egyaránt. „Sokat tanultunk összetartásról, az egymás iránti felelősségről, a krízisekben rejlő lehetőségekről, kreativitásról, rugalmasságról, kitartásról” – mondta.

Szerinte egy régiós jelentőségű előadó-művészeti intézmény KÜLDETÉSE NEM VÁLTOZIK EGY ILYEN RENDKÍVÜLI IDŐSZAKBAN SEM.

„Hatalmas feladat volt minél gyorsabban, ugyanakkor kiváló minőségben online platformokra költöztetni a programok jelentős részét” – mondta, és hozzátette, hogy a Müpa gyorsan reagált a kihívásokra, számtalan digitális fejlesztést valósítottak meg, új formátumok és programok születtek azzal a céllal, hogy a közönség ne maradjon élmény nélkül, és a művészeknek is védőhálót nyújtsanak. Az intézmény a járvány okozta veszélyhelyzet miatt már nem ünnepelhette élőben a 15. születésnapját márciusban, de a lezárást követően megnyitotta a Müpa médiatárát, majd elindította a Müpa Home közvetítéssorozatot.

A tavaszi időszak 14 hete alatt 90 előadást láthatott a közönség, ebből 51 a Müpa saját programja, míg 39 nemzetközi produkció, az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) tagjaival összefogásban megvalósult közvetítés volt. Az együttműködésének köszönhetően nem csupán a hazai nézők pillanthattak be egy-egy nagy európai hangversenyterembe, de a magyar produkciók is bemutatkoztak a nemzetközi közönség előtt.

Az őszi időszakban is folytatódott a Müpa Home: nemcsak korábban nem publikált koncertfelvételeket osztottak meg a közönséggel, hanem a Müpa Home Live sorozat részeként ingyenesen, élőben streamelték az előadásokat.

AZ ELMÚLT ÉVBEN 114 KÖZVETÍTÉS VALÓSULT MEG, AZ ONLINE PRODUKCIÓKAT ÖSSZESEN TÖBB MINT 110 EZREN KÖVETTÉK A VILÁG SZÁMTALAN PONTJÁRÓL.

A Müpa Home sorozatot rangos kreatívipari díjjal jutalmazták a járványhelyzetre innovatív és kreatív választ adó, kiemelkedő projektek kategóriájában. Káel Csaba elmondta, hogy egyedülálló kezdeményezés volt a Müpa felszíni parkolójában nyáron megvalósult autósmozi, ahol sok zenekarnak és együttesnek a karanténidőszak után elsőként adtak újra színpadra lépési lehetőséget.

A vezérigazgató elmondta, hogy a Müpa Zeneműpályázat életre hívásával az volt a céljuk, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítsék elő új magyar zeneművek megszületését, és segítséget nyújtsanak, perspektívát teremtsenek a hazai művészeknek.

A pályázatra 14 ZENEMŰVÉSZETI KATEGÓRIÁBAN 258 PÁLYAMUNKA ÉRKEZETT, amelyek közül 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 művét díjazta a szakmai zsűri.

Káel Csaba elmondta: bíznak abban, hogy a pályázat nyertes művei mielőbb színpadra kerülhetnek, segítve az előadó-művészeti élet minden szegmensét. Az első ősbemutató január 15-én valósul meg, amikor a Müpa Virág Anna Virág Therapy of a Bipolar Bear című kamarazenekari művét közvetíti az Átlátszó Hang fesztiválon.

A 2020-as évet a Müpa karácsonyi kisfilmmel és egy virtuális adventi kalendáriummal zárta, továbbá partneriskoláinak pedagógusait és diákjait 50 ezer különleges hangjegyfüzettel és egy interaktív zenei játékkal ajándékozta meg. Káel Csaba elmondta, hogy sok hasznos tapasztalatot szereztek az online térben, a Müpa csapata erőn felül állt helyt, és nagy eredményekre lehetnek büszkék. „Ugyanakkor az előadó-művészet arról szól, hogy az adott pillanatban emberek közösséget alkotnak, személyesen vannak jelen, együtt gondolkodnak, összekapcsolódnak – ez rendkívüli érték, olyan élmény, amelyre szükségünk van, szükségünk lesz” – mondta.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek