13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program

2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program

Jövőre is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.

Novák Katalin a XI. kerületi Tulipános játszótéren tartott tájékoztatóján emlékeztetett arra: 2015-ben indították az otthonteremtési programot, és eddig több mint 92 ezer családnak tudtak segíteni. Magyarországon az emberek saját tulajdonú otthonban szeretnének élni, ebben nyújtanak támogatást – tette hozzá.

 

Kiemelte: jövőre nemcsak folytatódik a program, hanem a bővülésére is számítani lehet. A jövő évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre otthonteremtésre, ez minden eddiginél magasabb összeg.     Ha valaki gyermeket vállal vagy nevel, segítséget kaphat az otthonteremtéshez – mondta az államtitkár.

Kitért arra: az otthonteremtési program kiemelt eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Eddig 92 ezer család részesült ebben, csaknem 400 ezer ember. December 1-jétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a nagycsaládosok által felvehető, kamattámogatott hitel összege. A hitelt garantált évi 3 százalékos kamattal lehet felvenni.

Novák Katalin a lakásépítéssel kapcsolatban beszélt arról is, hogy meghosszabbították a kedvezményes áfakulcs igénybevételének lehetőségét. Az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot azokra az ingatlanokra is alkalmazni lehet, amelyeknek november 1-ig már megvolt az építési engedélyük vagy építését bejelentették. Hangsúlyozta: mindenki számíthat arra, hogy 2019 is a családbarát kormányzásról szól, és folytatódik az otthonteremtési program.

Forrás: MTI, kormany.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work