3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaság2018-ban is sztár lesz a prepaid bankkártya

2018-ban is sztár lesz a prepaid bankkártya

Komoly változásokat hoz a prepaid kártyák piacán 20018 Sue Brown, a Mercator Advisory Group elemzője szerint. A kártyák száma csökkenni fog, viszont több pénz kerül majd rájuk – írja a BankInnovation.

Ez például egy nyílt rendszerű prepaid kártya
(fotó: Sziget)

Mercator tanulmány szerint a zárt rendszerű – azaz csak egy szolgáltatónál használható, mint például a Festipay – kártyák évi két százalékot növekednek. Ha a tempó marad, 2020-ra 346 milliárdos üzletté válnak. A nyílt rendszerű – azaz bárhol használható – prepaid kártyák pedig öt százalékot nőnek évente, és 2020-ra 352 milliárd dolláros biznisz lesznek. A fenti számok csak az Egyesült Államokra vonatkoznak, világszerte nagyobb összegekről beszélünk.

A jelentés a kártyakibocsátók konszolidációjával számol, illetve azzal, hogy a különböző segélykártyák száma csökkenni fog. A prepaidekre mutatkozó kereslet azonban nem csökken, sőt a minden pénzügyi jelentésben kötelezően szereplő y-generációsok még meg is dobhatják a növekedési számokat.

Érdekes, hogy a prepaid kártyák egy ideje tudják azokat a funkciókat, amelyeket a fintechk kínálnak az ügyfeleiknek, de csak most váltak újszerűvé és menővé – mondta Brown. A szakértő elősorban a nemzetközi pénzküldést és a hűségkártya funkciókat emelte ki a szolgáltatások közül.

Több száz magyar bankkártya vált használhatatlanná

A prepaid kártyáknak elég jó éve volt a 2017-es. A fintech startupok rájöttek, hogy ez az a fizetési eszköz, amivel a legegyszerűbben tudnak offline tranzakciókat bonyolítani. A nagyobb, internetes fizetésekre berendezkedett szereplők pedig úgy gondolták, a prepaid annak az eszköze, hogy növeljék a tranzakiciók számát. Így jöhetett létre az a helyzet, hogy olyan, nyomokban eltérő cégek is ugyanúgy prepaid kártyát bocsátottak ki, mint a neobankká váló Revolut és az internetes fizetési óriás Paypal.

Forrás: fintechradar

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem