16.7 C
Budapest
2024. május. 7. kedd

Református templom

1898. június 22-én Szász Károly püspök Hatvanba látogatott, hogy a leendő templom építéséről tárgyaljon. Az egri királyi építészeti hivatal mérnöke, Kiss Sándor készített is egy építési tervet és hozzá költségvetést, de végül Ungvári Antal jászberényi építész tervét fogadták el, és a Morvay-féle telek megvétele mellett döntöttek.

A templom 1898. október 1-ére a paplakkal együtt elkészült. Az egyház részére Tráber Károly római katolikus vallású hatvani lakos, saját költségén öntetett egy nagyobb harangot, míg a kisebbik eredetéről nem tudunk semmi érdemlegeset.

A templom elkészültével a reformátusok és evangélikusok ugyanabban a templomban tartották az istentiszteletet. 1902. március 19-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter is hozzájárult Hatvan anyaegyházzá alakításához.
Ján Mátyás evangélikus presbiter munkálkodásának eredményeképpen megfogalmazták az ún. „Egyeszség”-et, amely a két felekezet egymáshoz fűződő viszonyát is szabályozta, és rendezte az unión belül.
1912-ben már 23 szórványtelepülés tartozott Hatvanhoz.
Arra vonatkozóan is van adatunk, hogy ebben az időben a gyülekezet nagy részét vasutasok és családtagjaik alkották, akiket viszont bármikor elhelyezhettek innen.

A feljegyzések szerint többször is – 1912-ben, 1916-ban, 1926-ban, 1935-ben – renoválni kellett a templomot, de csak a Ring cég által végzett két utolsó munkát tartották elfogadhatónak.

Cím: Hatvan Dózsa tér 9.
Tel: +36 (37) 342-327
E-mail: [email protected]
Web: www.hatvan.hu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem