0.2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

20 legdurvább újévi fogadalom, amitől te is szakadsz majd a nevetéstől!

Dátum:

Megosztás:

Szilveszter a legbulisabb nap az évben. Mindenki összejön a családdal, barátokkal, haverokkal és szórakozva, zajongva búcsúztatja az óévet, reménnyel telve köszönti az új esztendőt. Ilyenkor nagy hagyománya van az újévi fogadalmaknak, amelyekből a legtöbbet nem is szoktuk betartani, de mások és önmagunk szórakoztatására szívesen kitalálunk egyet.

Nézzünk egy pár ilyen fogadalmat, ami elég viccesre sikeredett.

 

1. Sokkal többet iszok majd, de hogy mit, azt még nem tudom.

2. Jövőre lesötétítem a kocsim ablakait, párducmintás szőrmét teszek a kormányomra és egy böhöm nagy mély ládával fogom hallgatni a rádiót.

3. Nem intézek annyi magáncélú beszélgetést a cég számlájára. Vagyis inkább sokkal ügyesebben csinálom majd, mint eddig.

4. Fogok venni egy új TV-t magamnak, mert ami most van, abban soha nincs semmi jó.

5. Az új évben megfogadom, hogy befejezem az egyik zenémet, így végre lesz egy zeneszámom életemben.

6. A következő évtől kezdve anyukának szólítom majd az anyósomat.

7. Én mindig biztosra megyek: idén sem fogom megmászni a Mount Everestet!

8. Azt ugyan nem fogadom meg, hogy mindig el lesz mosogatva, de az biztos, hogy nem hónapokra hagyom a mosogatóban a szennyest. Legalábbis a muslicákat már nem várom meg vele.

9. Nagy tervem az új évben, hogy felszedek pár kilót.

10. Idén kreatív leszek: nem fogok levegőt venni 5 másodpercig. Nahát, már teljesítettem is a fogadalmam az évre!

11. Én megígérem, hogy ebben az évben sem leszek 100-as.

12. Megfogadom, hogy minden reggel végzek felülést. Legalábbis egyet mindenképpen, miközben kikelek az ágyból.

13. Mostantól kezdve semmit nem fogok letölteni, hanem mindent eredetiben veszek meg!

14. Megfogadom, hogy megpróbálom nem azonnal elrontani az évszámot a hivatalos iratokon.

15. Minden ártalmas dologra nemet fogok mondani, főleg ha más is kérni akar belőle.

16. A tisztaság mostantól első számú szempont lesz. Ezentúl figyelek rá, hogy az autóm mindig ragyogjon.

17. Mostantól fogva a brit tudósok szava számomra szent, amit mondanak, azt elhiszem.

18. Idén megfogadom, hogy nem nézek se pornót, se horrorfilmet. Csak és kizárólag művészfilmeket…de csak olyanokat, amikben van gyilkolás vagy szex.

19. Megfogadom, hogy ezentúl minden világvégét komolyan veszek majd.

20. Fogadom, hogy jövőre minden facebook-os ismerősömet felismerem és kézlegyintéssel fogom lájkolni élőben.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...