11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírek15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány - a tegnapi nap...

15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány – a tegnapi nap hírei röviden..

15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány

– közölte a pénzügyminiszter.

***

Két napon belül elfogadja a magyar partnerségi megállapodást és a hét magyar operatív programot az Európai Bizottság. Beperelte az Európai Bizottság Magyarországot az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt.

***

15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály a központi költségvetés 2023. évi finanszírozásáról szóló sajtótájékoztatón kiemelte: a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is folytatja a kormány a hiány és az államadósság csökkentését, amennyiben szükség lesz rá, kész további lépéseket tenni a cél érdekében. A kabinet holnapi ülésén tárgyal a jövő évi költségvetés módosításáról. A tárcavezető hozzátette: az idei 4,5-5 százalék után jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak.

***

Decemberben még emelkedik, 26-27 százalék lesz az infláció, érdemi lassulás csak a jövő év közepétől indulat meg – mondta a jegybank alelnöke. Virág Barnabás felidézte: az üzemanyagok ársapkájának megszüntetése ebben a hónapban jelenik meg a pénzromlásban. A folyamatok miatt a jegybank megemelte inflációs prognózisát. Idén 14,5, jövőre akár 19,5 százalékos pénzromlással számol az MNB.

***

Nem változtatott az alapkamaton és a kamatfolyosón a Monetáris Tanács, a döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Így maradt a 13 százalékos alapkamat, valamint a kamatfolyosó két széle 12,5, illetve 25 százalékon. A kamatdöntés után kiadott közleményben a jegybank azt hangsúlyozta, hogy tartósan maradnak a szigorú monetáris kondíciók.

***

Két napon belül elfogadja a magyar partnerségi megállapodást és a hét magyar operatív programot az Európai Bizottság. A Portfólió úgy tudja: kikötik ugyanakkor, hogy csak akkor nyújthat be kifizetési igénylést Brüsszelben a kormány, ha teljesít bizonyos feltételeket. Közben az Európai Bizottság beperelte Magyarországot az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt. Így a luxemburgi székhelyű bíróság dönthet arról, megfelel-e az uniós jognak a magyar törvény.

***

A minimálbér emelkedésével együtt januártól nőnek a családi támogatások összegei is – közölte közösségi oldalán a családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes arról írt, hogy a gyermekgondozási díj maximális összege bruttó 324.800 forintra nő, a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díja bruttó 232 ezer forint lesz januártól.

***

Jövőre két lépcsőben összesen 15 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Januártól 10, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nőnek a fizetések. A kulturális minisztérium közleménye szerint az uniós források megérkezésével tovább emelkedhetnek a bérek jövőre.

***

Csaknem ezerhétszázan igényelték a veszélyhelyzeti áramellátást. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a jelentkezők túlnyomó többsége vállalkozás. A fogyasztási helyek közel harmada, az árammennyiség több mint negyede azonban a 241 önkormányzathoz kapcsolódik.

***

Oroszországban egy másik vezetékre terelték át a gázszállítást, miután felrobbant a Testvériség gázvezeték egy szakasza Csuvasföldön. Három gázipari munkás életét vesztette, egy pedig megsérült. A gázvezeték 1983-ban épült, hogy földgázt szállítson Közép- és Nyugat-Európa országaiba, köztük Magyarországra.

***

Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament korrupcióval gyanúsított volt alelnöke. Eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét. Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A belga rendőrség közlése szerint mintegy 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során.

***

Hatvan generátort és nyolc invertert küldött Kárpátaljára és Kijevbe a Baptista Szeretetszolgálat, a Hungary Helps programmal együttműködésben. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta: egyre súlyosbodik az a válság, amit az energetikai infrastruktúra lerombolása okoz Ukrajnában.

***

Az ünnepekhez igazították járataik közlekedési rendjét A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – közölte a MÁV. A vonatok december 24-én a szombatra, december 25-én az ünnepnapra, december 26-án a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek majd. A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: december 22-én és 23-án a tanítási szünetes munkanapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. December 24-én, szenteste a szabadnapi menetrendnek megfelelően, december 25-én és 26-án, karácsonykor munkaszüneti nap beosztása szerint indulnak a buszok.

***

Eltekint a követelések érvényesítésétől a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltási ügyében. A szövetség közleménye úgy fogalmaz, hogy sajnálattal veszi tudomásul a Liu fivérek országváltási szándékát, ugyanakkor köszönetet mond a sikerekért Magyarország első téli olimpiai bajnokainak.

***

Nyitókép: ELTE

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work