Home Életmód Életmód hírek 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek ki tudnak zárni az életükből

13 dolog, amit a mentálisan erős emberek ki tudnak zárni az életükből

A mentális erő nem feltétlenül azoktól a dolgoktól függ, amit megteszünk, hanem inkább azoktól, amit nem teszünk meg. Amy Morin pszichoterapeuta szerint 13 olyan dolog van, amit a mentálisan erős emberek mindenképp elkerülnek.

13 dolog, amit a mentálisan erős emberek ki tudnak zárni az életükből

1. Nem pazarolják arra az időt, hogy sajnáltassák magukat

Inkább fejezzük ki a hálánkat, ahelyett, hogy panaszkodunk, hiszen ezzel csak időt pazarolunk, és a negatív energiát vonzunk magunkhoz. A mentálisan erős emberek hálásak, és a pozitív dolgokra koncentrálnak.

2. Nem hagyják, hogy mások sajnálják őket

Uralni tudják érzelmeiket, és nem hagyják, hogy mások befolyásolják, irányítsák cselekedeteiket. Nincs szükségük arra, hogy mások sajnálatából táplálkozzanak.

3. Nem félnek a változástól

Az erős emberek szeretik az új és ismeretlen dolgokat kipróbálni. A változások ijesztőek lehetnek, de fejlődésünket szolgálják. Ha egy helyben stagnálunk, az nem eredményez kiteljesedést.

4. Nem aggódnak amiatt, amit nem tudnak befolyásolni

A legtöbb ember akkor érzi magát biztonságban, ha irányítani tudja a körülötte levő dolgokat, és azon aggódik, mi lesz, ha valamit nem tud befolyásolni. Fordítsd a figyelmed azokra a dolgok felé, melyeket nem tőled függnek. Szemléld őket, és barátkozz velük, és akkor már nem lesznek ijesztőek.

5. Nem zavarja őket, hogy mások mit gondolnak róluk

Nem lehet állandóan mindenkinek a kedvében járni, és azzal, hogy, ha minden percben megpróbálunk megfelelni, csak a energiáinkat pazaroljuk. Ahelyett, hogy folyton dühösek, és rossz kedvűek vagyunk, járjuk a magunk útját.

6. A jelenben élnek, és a jövőre koncentrálnak. Tanulnak a múlt hibáiból.

Ahelyett, hogy a múlton siránkoznánk, vagy a jövőért aggódnánk, foglalkozzunk a jelennel, és haladjunk egyenesen a kitűzött célunk felé.

7. Nem követik el újra ugyanazt a hibát

A régi hibáinkból tanuljunk, ne kövessük el még egyszer ugyanazt. De nincsen idő rágódni rajtuk, és önostorzni magunk. Ami elmúlt, megtörtént, vigyázzunk arra, hogy ne essünk megint abba a csapdába.

8. Megküzdenek az akadályokkal, nem adják fel soha

Készüljünk fel a legrosszabbra, tervezzük meg a forgatókönyvet, hogy mi történhet velünk, és vágjunk neki a jelen történéseinek, győzzük le az elvárásokat. Az akadályok csak a fejlődésünket szolgálják.

9. Nem irigykednek másokra

Ha mások sikereire koncentrálunk, soha nem fogjuk a saját életünket élni. Mindenkinek egyedi életútja van, és azon kell haladnia. Lényegtelen, hogy a másik ember éppen hol tart, attól mi nem leszünk boldogabbak. Élvezzük, és tanuljunk mások sikereiből.

10. Az egyedülléttől nem félnek

A mentálisan erős emberek értékelik az egyedüllétet, kihasználják a magányosabb perceiket, hiszen ezek igazán értékesek tudnak lenni. Ilyenkor van idő elmélkedni, alkotni, tervezgetni, megnyugodni.

11. Nem aggódnak amiatt, hogy mi lesz, ha nem kapják meg, amit szeretnének

A jó mindig elnyeri méltó jutalmát, és ezzel tisztában vannak a mentálisan erős emberek. Nem kell aggódni, kapkodni, hanem türelmesen kell haladni minden nap előre. A nyugodtság, és határozottság a legfontosabb.

12. Nem türelmetlenek, nem várnak azonnali eredményt

Reális gondolkodásuk van, éppen ezért tudják, hogy a siker nem egyik napról a másikra jön. Nem türelmetlenkednek, hanem nyugodtan várnak munkájuk gyümölcsére, míg beérik az.

13. Nem félnek a kockázatvállalástól

A kockázatok hozzásegítenek a sikerek eléréséhez – ezzel tisztában vannak a mentálisan erős emberek. Bátrak, és céltudatosak, éppen ezért nem ülnek tétlenül, hanem véghezviszik terveiket.

Forrás: Arany gondolatok

Exit mobile version
Megszakítás