Az ügyészség döntött arról, ki kaphatja meg.
A svájci Sankt Gallenből Luzernbe tartott négy éve az a vonat, amelynek egyik kocsijában a kalauz őrizetlenül hagyott csomagot talált.
![adomány](https://cdn.borsonline.hu/2023/08/UD74pte18a9IjEbJsBrFDtKDpkQh-U5iPe2NbswNM3g/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwNDA0NGY5YzJiMzQ0MWI4ZDQ4YjU3YzEwOTA3NmE2.jpg)
A csomag tulajdonosát nem sikerült fellelni, annak ellenére, hogy még a helyi újságban feladott hirdetésben is igyekeztek a nyomára bukkanni. Mivel a nyomozók nem találtak arra utaló jelet, hogy a hatalmas értékű kincs bűncselekményhez kapcsolódna, a luzerni ügyészség most lezárta az ügyet, és átadta a csomagot a címzettjének. A Vöröskereszt a hétvégén jelezte, hogy értékesítik az aranyat.
A kapott adomány jelentősen hozzájárul a Vöröskereszt globális műveleteinek finanszírozásához, amelyek célja a háború és erőszak által sújtott legsebezhetőbb emberek védelme és megsegítése
– mondta el a szervezet szóvivője a svájci rádiónak.
A Nemzetközi Vöröskereszt régóta finanszírozási gondokkal küzd, genfi központjuk májusban azt közölte, hogy mintegy 1800 alkalmazottjától kénytelen megválni, a 350 irodából pedig 26-ot bezárnak.
Forrás