17.7 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekKülföld1100 kiskorút vont be a harcokba az IÁ

1100 kiskorút vont be a harcokba az IÁ

hirmagazin_2015-07-09_201806

Az év eleje óta több mint 1100 kiskorút toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet Szíriában – tájékoztatott csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet információi szerint az Iszlám Állam speciális irodákon keresztül igyekszik megnyerni a fiatalokat a polgárháború sújtotta közel-keleti ország északi és középső részén, az ellenőrzése alatt álló területeken. A terrorszervezet szolgálatába álló kiskorúakat azután ott látni a harcolók között.

Az OSDH beszámolója szerint az utóbbi három napban a „kalifátus kölykei” közül hárman követtek el öngyilkos merényletet autóba rejtett pokolgép segítségével Szíria különböző pontjain. Az emigráns szervezet úgy tudja, hogy július 6. óta az IÁ legalább 9 kiskorú tagja vesztette életét a kurd erők elleni harcban és a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban.

Az OSDH emlékeztetett arra: az Iszlám Állam azt követően fogott hozzá a gyerekek intenzív toborzásához, hogy a török hatóságok fokozták a biztonsági intézkedéseket a Szíriába tartó külföldi dzsihadisták megfékezése céljából. Meg nem erősített hírek szerint mostanáig a „kalifátus” mintegy 150 „kölyke”, azaz kiskorú harcosa vesztette életét a szíriai és iraki konfliktusban.

Az Iszlám Állam ráadásul nemcsak Szíriában és Irakban, hanem máshol, így Európában is toboroz kiskorúakat. A hét elején a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén őrizetbe vettek egy spanyol nőt, aki a gyanú szerint kislányokat és kamaszlányokat igyekezett a terrorszervezethez való csatlakozásra rábírni.

Forrás: metropol; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem