Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó 11 migráns egy személyautóban

11 migráns egy személyautóban

A gyanú szerint hat román férfi nyújtott segítséget az illegális migránsoknak abban, hogy jogellenesen Nyugat-Európába jussanak. (2018. 11. 05., h – 12:45, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2018. november 4-én őrizetbe vettek 6 román állampolgárt. A gyanú szerint a férfiak 11 külföldi személynek – az illegális határátlépésüket követően – nyújtottak segítséget abban, hogy Nyugat-Európába jussanak.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik román férfi Bátmonostor térségében egy Volkswagen Passat típusú személygépkocsiba beszállította a 11 – korábban tiltott határátlépést elkövetett – migránst oly módon, hogy a hátsó ülésen, egymáson fekve, egymást taposva tudtak csak elhelyezkedni. Ezt követően megkezdte szállításukat úgy, hogy előtte haladt két felvezető jármű, melyekben összesen öt román férfi utazott.

A migránsok sikeres elszállítását a rendőrök akadályozták meg, amikor 4 óra 20 perckor intézkedés alá vonták a járműveket. A két felvezető autóban tartózkodó férfiak alávetették magukat a rendőri intézkedésnek, azonban a Volkswagen sofőrje az igazoltatástól hozzávetőleg 200 méterre megállt, majd a migránsokkal teli személygépkocsit hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A Passatban utazó, magát afgán állampolgárnak valló 11 személy sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni. Őket meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Volkswagen sofőrjét néhány óra elteltével a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és előállították.

A román férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

ElőzőCurtis: Majka már nem létezik számomra – Kitálalt az újpesti rapper
KövetkezőCsaládi tragédia: brutális kegyetlenséggel végzett feleségével és nevelt kislányával a férj
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás