Home Szabadidő Kultúra Vasárnap kezdődik az első Budapesti nemzetközi orgonafesztivál

Vasárnap kezdődik az első Budapesti nemzetközi orgonafesztivál

Borítókép: Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész (Fotó: Zelnik Péter Zénó)

Négy ország négy elismert orgonaművésze ad hangversenyt az első alkalommal megrendezendő Budapesti nemzetközi orgonafesztiválon a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban május 14. és június 18. között.

Az eseménysorozat fellépőiről és a műsorról is beszélgettünk Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművésszel, a fesztivál alapító-művészeti vezetőjével, aki az idén 975 éves plébánia zenei igazgatója. Az ünnepi év alkalmából mind a négy koncert ingyenesen látogatható.

A legfrissebb hírek itt!

Olasz, lengyel, német és magyar orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség az idén 975 éve alapított belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol első alkalommal szervezi meg Mészáros Zsolt Máté orgonaművész a budapesti nemzetközi orgonafesztivált. A fiatal orgonaművészben a Liszt Ferenc összes orgona- és harmóniumművét bemutató, kilenc részből álló koncertsorozata kapcsán fogalmazódott meg, hogy érdemes lenne elindítani egy nemzetközi orgonafesztivált is.

Mészáros Zsolt Máté pünkösdvasárnap ad koncertet az első Budapesti nemzetközi orgonafesztiválon. Fotó: Lugosi Péter

Kortárs művek is felcsendülnek az első Budapesti nemzetközi orgonafesztivál koncertjein

A plébánia múltja és hatalmas hagyatéka arra kötelez, hogy a nagy elődök, köztük Liszt Ferenc és Harmat Artúr munkásságához méltó zenei életet építsek

– hangsúlyozta Mészáros Zsolt Máté, hozzátéve, a barokk korszak mesterműveitől, a romantika virtuóz orgonadarabjain keresztül egészen a kortárs darabokig terjed a budapesti nemzetközi orgonafesztivál repertoárja.

A legfrissebb hírek itt!

Olaszországból érkezik Eugenio Maria Fagiani orgonaművész-zeneszerző, aki az arezzói székesegyház orgonaművésze, nemzetközi orgonafesztiválok zeneigazgatója, a Milánói Szimfonikus Zenekar orgonistája. Az improvizáció nagymestereként tartják számon. – Arra kértem Fagianit, hogy egy olyan műsort állítson össze, amely bemutatja az olasz orgonakultúrát. A május 14-i koncerten felcsendülő művek többek között az olasz opera zenei világát is megidézik – avatott be Mészáros Zsolt Máté.

Giovanni Morandi, Padre Davide da Bergamo, Marco Enrico Bossi kompozíciói mellett Fagiani Victimae Paschali Laudes című szerzeményét is hallhatja a közönség.

Szent II. János Pál pápa ünnepén Marek Stefanski, Lengyelország egyik legjelentősebb orgonaművésze lép fel. Stefanski a lengyel orgonazene és főként a XX. századi művek népszerűsítője. A krakkói Mária-bazilika orgonistája, emellett 1999 óta a Krakkói Zeneakadémia Orgona Tanszékének adjunktusa. – Stefanskitól azt kértem, hogy a repertoárjában jelenjen meg a lengyel–magyar barátság. Május 17-i koncertjén számos lengyel mű mellett előadja Liszt Ferenc Evocationját, de társalkotóként is jelen lesz, hiszen saját átiratokat is hallhatunk tőle – mondta Mészáros Zsolt Máté, aki pünkösdvasárnap, május 28-án ad koncertet. A Junior Prima díjas orgonaművész, a fesztivál alapítója az elmúlt években több száz hangversenyt adott idehaza és Európában, tavaly pedig az Amerikai Egyesült Államokban és a Szentföld legjelentősebb orgonafesztiválján, a Terra Sancta Organ Festivalon mutatkozott be. A műsorról szólva elmondta, hogy elhangzik a Koncertnyitány ‒ Hommage a Kodály Zoltán című saját kompozíciója, emellett Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Richard Wagner műveinek általa készített orgonaátiratát is hallhatja a nagyérdemű.

Mindig az a célom, hogy aki eljön a hangversenyemre, felemelt lélekkel távozzon

– fogalmazott.

Az eseménysorozat utolsó hangversenyét Martin Kondziella német orgona- és zongoraművész, karmester és képzőművész adja június 18-án. Kondziella a berlini Corpus Christi-templom és a bajor-erdei Viechtach templomának orgonaművésze. Több kórus művészeti vezetője és orgonaszakértőként is tevékenykedik.

Rendkívül színes programjában többek között magyar zeneszerzők kompozícióit is előadja. Különleges műsorait gyakran inspirálják a társművészetek

– mondta Mészáros Zsolt Máté, aki szerint

az orgonafesztivál koncepciója azért is egyedülálló, mert egyrészt a magyar és a külföldi országok közti összetartozás jelenik meg a műsorokban,

másrészt az orgonaművészek saját nemzeti zenekultúráját is bemutatja, számos művet először hallhat a magyar közönség. 

A legfrissebb hírek itt!

És mivel minden országnak más a zenei ízlése, egészen máshogy szól majd a koncerteken a belvárosi főplébánia-templom orgonája, amely az ország egyik legkiválóbb koncertorgonája.

Borítókép: Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész (Fotó: Zelnik Péter Zénó)

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version