Három öklelés volt a pamplonai bikafuttatások utolsó napján az idei San Fermín tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton – közölte vasárnap a spanyol vöröskereszt szóvivője.
José Aldaba elmondta,...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 24-én 18 óra 32 perckor érkezett bejelentés, mely szerint Budapesten a XII. kerületben, a Csörsz utcában a MOM...
Maglód — Drámai fordulat! Elrabolhatták a maglódi vállalkozót, Pintér Gyulát (50), akit egészen tegnapig eltűntként kerestek, de most átminősítették a nyomozást.
A rendőrség bűncselekmény miatt...
Diósjenő – Az Oszter-birtok közvetlen közelében egy férfi – a helyiek szerint tiltakozása jeleként – felmászott egy fára, a hatóságok jelen pillanatban is igyekeznek...
Az énekesnő belebetegedett a történtekbe.
Egy éven belül Pásztor Anna két rajongója is megölte magát: február végén Anna zaklatója, Jozef P. végzett magával a börtönben, miután súlyosbították...
Mentőt kellett riasztani a felcsúti játékoshoz, a meccs végül 4-0 lett a fővárosi csapat javára.
Ma játszott mérkőzést a Ferencváros a Puskás Akadémiával a Groupama...
A népszerű magyar zenész évek óta küzd szembetegségével, ami tavaly annyira elhatalmasodott rajta, hogy már a műtét sem menthette meg szeme világát.
Demeter György negyven éve...