Home Tudástár Csillagászat, űrkutatás Rémisztő sötét folt jelent meg a Napon, a Földet fenyegeti

Rémisztő sötét folt jelent meg a Napon, a Földet fenyegeti

2023121129

Óriási sötét folt, ún. koronalyuk nyílt a Nap egyenlítőjénél.

Számítások szerint a képződmény szélessége legalább hatvanszorosa a Földének, ami példátlan a napciklus ezen szakaszában – írja a Space.com csillagászati portál.

A sötét foltot a tudomány koronalyuk néven ismeri. December 2-án alakult ki a Nap egyenlítőjének közelében, és mindössze 24 óra alatt elérte maximális szélességét, amely mintegy 800 000 kilométer. December 4. óta a koronalyuk közvetlenül a Föld felé néz.

A szakértők eredetileg azt jósolták, hogy a jelenség miatt közepes erősségű mágneses vihar alakulhat ki bolygónkon, a napszél ugyanakkor a vártnál kevésbé volt intenzív, így a hatások sem voltak annyira számottevőek, csupán a magasabb szélességi köröknél észleltek sarki fényeket.

A Napon megjelent folt hatvanszor szélesebb a FöldnélFORRÁS: NASA/SDO, SPACEWEATHER

Egyelőre nem világos, hogy a lyuk mennyi ideig fog létezni, a korábbi koronalyukak élettartama nagyjából 27 nap volt.

koronalyuk úgy jön létre, hogy a Nap légkörében részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként, ezt nevezik napszélnek. A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4–500 km/s lehet.

A Napon legutóbb márciusban nyílt koronalyuk, akkor a képződmény jelentős mágneses viharokat okozott a Földön.

Forrás

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version