Home Tudástár Csillagászat, űrkutatás Orosz műveltségi vetélkedő hazai és határon túli középiskolások számára

Orosz műveltségi vetélkedő hazai és határon túli középiskolások számára

muveltsegivetelkedo

MTI 2015. február 10., kedd 12:51

A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület 2015-ben is meghirdeti orosz műveltségi vetélkedőjét a hazai és a határon túli középiskolások számára – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke kedden az MTI-vel.

Az orosz klasszikusok nyomában című verseny célja az orosz kultúra értékeinek, szépségeinek a diákok körében történő népszerűsítése, tudásuk ilyen irányú mélyítése – mondta Lezsák Sándor.
A Lakiteleki Népfőiskola alapítójának tájékoztatása szerint, a versenyen részt vehet valamennyi magyarországi gimnázium, illetve minden olyan határon túli középiskola, amely magyar tanítási nyelvű tagozattal vagy osztállyal rendelkezik.
A kiíró szerint, a versenyen olyan magyarországi és határon túli diákok indulhatnak, akik a 2014-2015-ös tanévben 9., 10., vagy 11. évfolyamon középfokú nappali rendszerű oktatásban részesülnek, illetve azok a 12-es diákok, akik ötosztályos gimnáziumba járnak, és csak 13. évfolyamon érettségiznek.
A felhívás szerint, az intézményekből négyfős csapatok jelentkezését várják, egy középiskolából több csapat is pályázhat.
A verseny két fordulóból áll. Az adott oktatási intézmény csapatának illetve csapatainak a verseny első fordulójában a versenykiírás mellékletében található feladatokat kell írásban, illetve a megadott eszközök segítségével megoldania.
A versenyen való részvétel regisztrációhoz kötött: regisztrációt a verseny főszervezőjének, Gyürky Katalinnak az e-mail címére kell küldeni (gyurky.kata@vipmail.hu illetve gyurkyk@gmail.com) március 31-ig.
A megoldásokat tartalmazó pályamunkát április 30-ig a Lakiteleki Népfőiskola címére (6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.) kell elküldeni.
A verseny második fordulójába húsz csapat jut, akik szeptember 15-től 17-ig, háromnapos vetélkedő keretében mérik össze tudásukat a Lakiteleki Népfőiskolán.
A második napi döntőbe már csak tíz csapat jut. Ezen a második napon a tíz továbbjutott csoporthoz öt orosz, Szentpétervárról érkező csapat fog csatlakozni, akik a magyar, illetve a közép-kelet-európai vonatkozású kulturális feladatot kapnak.
A kiírás szerint a versenyen a tanulók anyanyelvükön versenyeznek. A verseny harmadik napján már csak az orosz diákok mérik össze tudásukat.
A verseny győztes magyar csapatának jutalma egy ötnapos moszkvai utazás.
A versennyel kapcsolatban további információ e-mailben kérhető Gyürky Katalintól.

Kép: Google ;

Exit mobile version