Home Szabadidő Kultúra Nem tudta feldolgozni műsorának megszűnését az elhunyt magyar sztár

Nem tudta feldolgozni műsorának megszűnését az elhunyt magyar sztár

Nem tudta feldolgozni műsorának megszűnését az elhunyt magyar sztár
Fotó: YouTube

A legendás tévés népszerű műsorának húsz év után, egyik napról a másikra szakadt vége, ez a csalódás pedig a haláláig kísértette őt.

Kelemen Endre augusztus 15-i halála az egész országot megrendítette.

A Magyar Televízió életműdíjával, illetve Apáczai-díjjal is kitüntetett új­ságíró, tévés szerkesztő, műsorvezető halálhírét családja közleményben tudatta a Borssal, melyben az állt, hogy a tévés türelemmel viselt, hosszú betegség után hunyt el.

A legendás tévés nevéhez számos sikeres műsor fűződik, ő vezette többek között a Családi kör című műsort a Magyar Televízióban, húsz éven át. Amikor Horváth Ádám 1994-ben úgy döntött, hogy megszünteti a két évtizede sikeres szórakoztató sorozatot, Kelemen nem értette a döntését.

Ezt a konfliktust életükben nem is tudták megbeszélni, ami élete végéig bántotta a műsorvezetőt.

Kelemen Endre utolsó interjúját nagyjából másfél hónapja adta Paor Lilla Lillásreggeli című műsorában, és szavaiból úgy tűnt, a Családi kör váratlan megszüntetése mély nyomot hagyott benne.

„Húsz éve ment ez a műsor, amikor Horváth Ádám egy merész húzással megszüntette. Sokan kérdezték tőlem, hogy miért, de arra azóta sincs magyarázat.

Egyszer, ha Horváth Ádámot négyszemközt el tudnám csípni, megkérdezném.

1994-ben mindenkit összehívott, elmondta, milyen műsorok szűnnek meg, de semmiféle indokot nem mondott. Én nem sokkal később nyugdíjba is mentem, mert mi keresnivalóm lett volna ott, ha már nincs műsorom” – fogalmazott akkor a tévés legenda.

Kelemen Endre temetése szeptember 12-én, szerdán 15 órakor a Fiumei úti sírkert szóróparcellájánál lesz, ott egy szál virággal mindenki leróhatja a tiszteletét a műsorvezető előtt.

Forrás: Ripost

Exit mobile version