Home 18+ Zalatnay Sarolta maradhat otthonában, nem kerül az utcára

Zalatnay Sarolta maradhat otthonában, nem kerül az utcára

RTL nyomán
magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Zalatnay Saroltának egyik barátja segített, amikor elveszítette a házát. Egyetlen bánata van csak. 

Nem kerül az utcára születésnapja után Zalatnay Sarolta – írta a Blikk. Az énekesnő tavaly költözött ki tárnoki otthonából, miután a magas törlesztőrészletek miatt elvesztette a házát. Egyik barátja otthonába költözhetett be, az eredeti tervek szerint csak ideiglenesen.

Zalatnay Sarolta most a Blikknek elmondta, mégsem kell albérlet után néznie, barátai ugyanis a tervekkel ellentétben mégsem költöznek haza külföldről, és így ő maradhat a házukban:

valószínűleg eltart majd még egy darabig, mire hazaköltöznek, ha egyáltalán erre sor kerül.

Zalatnay elmondta, hogy ennek örül, mert „nagyon megszerettem ezt a környéket, szinte el sem tudnám képzelni az életemet máshol”. Egyetlen bánata van csak: hiányzik neki a lánya, Niki, „aki dolgozik, és a legtöbbször Pesten van.”

Zalatnay Sarolta egy éve arról beszélt a Reggeliben, hogy nem unatkozik, rengeteg terve van a jövőre nézve:

Post


A Fókusz tíz éve arról számolt be, hogy Zalatnay, aki  a hatvanas évek közepén arról vált híressé, hogy előtte nem léteztek tabuk, 65 évesen is bevállalta, hogy egy fotózás erejéig ledobja a textilt:

Post


2011-ben bárki licitálhatott Zalatnay Sarolta ingóságaira, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kara összesen csaknem 6 millió forint értékű berendezési tárgyat hirdetett meg:

Post


Nyitókép: Zalatnay Sarolta énekel a Debreceni Egyetem yoUDay – Te napod – című tanévnyitó stadionshow-ján a debreceni Nagyerdei Stadionban 2023. szeptember 13-án este. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version