Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

XIV. Leó pápa első szavai: együtt kell keresnünk, hogy hogyan lehetünk missziós egyház – videó

„Legyünk misszionáriusok” – utalt saját hivatására, ágostonos rendi múltjára. „Szent Ágoston azt mondta, veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök” – tette hozzá első, pápaként elmondott beszédében a 69 éves Robert Francis Prevost.

A konklávé második napján pápává választották Robert Francis Prevost amerikai bíborost, így a 69 éves pásztor lett a katolikus egyház 267. pápája.

Trónra lépése után azzal kezdte:

„béke legyen mindannyiótokkal!”

„Ez a feltámadt Krisztus első köszöntése, aki életét adta Isten nyájáért. Szeretném, ha ez eljutna családjainkhoz, mindenkihez, az egész Földhöz. Béke legyen veletek” – fogalmaztott.

A béke egy fegyvertelen véke, lefegyverző véke, alázatos és tartós, Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret, feltételektől mentesen – folytatta.

Visszautalt Ferenc pápa csendes áldására, amellyel elbúcsúzott a világtól húsvétvasárnap.

„Engedjétek meg, hogy ezt az áldást folytassam, a rossz nem győzhet. Éljünk félelem nélkül, együtt, kéz a kézben Istennel. Krisztus tanítványai vagyunk, jár előttünk, a világnak szüksége van az ő fényére, a világnak szüksége van rá. Segítsétek ti is egymást, hogy hidakat építsetek, párbeszéddel, találkozással! Köszönet Ferenc pápának ezért!” – mondta még az új pápa.

Ezután megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, és hogy együtt járjon mindenkivel, keresve az igazságot és az egységet, férfiak és nők.

„Legyünk misszionáriusok”

– utalt saját hivatására, ágostonos rendi múltjára. „Szent Ágoston azt mondta, veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök” – tette hozzá.

Különleges köszöntése is volt: „együtt kell keresnünk, hogy hogyan lehetünk egy missziós egyház”.

Facebook-post

Köszöntötte korábbi szeretett egyházmegyéjét Peruban – spanyol nyelven –, és hangsúlyozta, szinodális egyházat akar, amely a békét és a közelséget keresi, hogy közel legyen azokhoz, akik keresik, akik szenvednek.

„Ma a pompeii Madonnához imádkozunk, az ő napja van. A mi Máriánk segít minket az ő közbenjárásával” – mondta, majd elimádkozták az Üdvözlégy kezdetű imádságot olasz nyelven.

Ezt követően a népért imádkozott a Szent Péter-bazilika mellvédjén, majd az urbi et orbi áldását mondta el.

Az új pápa jól láthatóan megrendülten fogadta a felé irányuló szeretet, rajongást.

Robert Francis Prevost – amerikai, 69 éves

Robert Francis Prevost OSA Ágoston-rendi szerzetes és a Püspöki Dikasztérium prefektusa volt Ferenc pápa haláláig.

1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Amerikai Egyesült Államok, Illinois állam). Szent Ágoston rendjébe lépett, majd 1981. augusztus 29-én letette az örökfogadalmat.

1987-ben teológiából doktori fokozatot szerzett. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az ágostonos jelöltek közös képzését vezesse. Ez a misszió 11 évig tartott, ezután kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, később pedig a rend általános perjelévé. Így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért.

Ferenc pápa 2014. november 3-án kinevezte a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává, és ezzel szufári címzetes püspöki méltóságra emelte. 2014. december 12-én szentelték püspökké. A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává.

Tanított, vezetett, missziózott, több nyelven beszél (spanyol, olasz, angol) színes, gazdag, sokrétű papi pálya van mögötte. (Infostart, Magyar Kurír, Vatican.va.)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kijöttek a friss adatok: nyugdíjkatasztrófa fenyeget..

Géza

Arne Slot vezetőedző Szoboszlai Dominik „csodagóljáról”: „Szoboszlai pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját szerezte” – képek, videók

Géza

Újra kikapott, de még bennmaradhat a magyar hokiválogatott, .. sajnos, ez máson múlik..

Géza