Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Vonat és autó ütközött Kecskemétnél, két kislány vesztette életét

Vonat és autó ütközött Kecskemétnél, két kislány vesztette életét

Egy vonat és egy autó ütközött Kecskemétnél, a kocsi mindkét utasa életét vesztette

– hangzott el az M1-en.

A személykocsiban hárman utaztak, a járműben egy 62 éves asszony és unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány is tartózkodott, ők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal életüket vesztették. A nőt kórházba szállították, de állapotáról egyelőre nincs információ.

A baleset vasárnap reggel 9 óra környékén történt, az elsődleges információk szerint az autós a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. Kecskemét és Katonatelep között történt az ütközés, InterCity vonat tartott Budapestről Szegedre. Ezen a szakaszon az IC-vonatok 100–120 kilométeres sebességgel közlekednek.

A balesetben kettészakadt az autó, a két roncs méterekre került egymástól – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

Helyszínelők egy kecskeméti vasúti átjáróban, ahol kettészakadt egy személygépkocsi, amikor összeütközött egy vonattal 2020. február 16-án (Fotó: MTI/Donka Ferenc)

M1, Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version