Hirmagazin
Image default
HáborúKülföld

Vlagyimir Putyin: felajánljuk a megadás lehetőségét

Az ukrán alakulatokat kiűzték a kurszki régióból, de hátramaradt még ott néhány szórványos csoport, amely az evakuálását kéri, ezeknek felajánlják a fegyverletétel lehetőségét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában, a Znanyije (Tudás) társaságnak a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából megrendezett előadásmaratonján

„Nem könnyű idő ez, még nem ért véget. Igen, kiverték az ellenséget Kurszk megyéből, de a résekben, holmi pincékben még ott ülnek” – mondta az elnök, egy, a régióból érkezett kislányhoz szólva.

„Halljuk, amit mondanak: evakuálást kérnek. De evakuálni őket lehetetlen, mert szétszórt, két-háromfős csoportok ülnek ott valahol az erdőben, valami odúkban, teljes elszigeteltségben.”

Az államfő szerint a Kurszk közelében meghúzódott ukrán katonáknak felajánlják, hogy adják meg magukat.

„Néhányukat foglyul ejtették, és visszaküldték oda, ahol társaik vannak, azzal az ajánlattal, hogy tegyék le a fegyvert. Ez nem egyedi eset, néhány napja történt” – mondta az elnök.

Egyebek között arra is kitért, hogy francia állampolgárok Oroszország oldalán is harcolnak a „különleges hadműveletben”, egységüket a második világháborús fegyverbarátság emlékére Normandia-Nyeman névre keresztelték el. Mint mondta, Franciaországban mindig is voltak és ma is vannak olyanok, akik osztják Moszkva értékeit.

Putyin úgy vélekedett, hogy a mai helyzet bonyolultabb, mint a második világháború idején. Az akkori világot „fehérre és feketére, vörösre és barnára” osztotta. Kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország és Európa a helyzet összetettsége ellenére is képes lesz helyrehozni a kapcsolatot egymással.

Az elnök szerint Európában nagyon sokan támogatják Oroszországot, a nyomással dacolva. Azt hangoztatta, hogy Moszkvának együtt kell működnie hasonló gondolkodású partnereivel Európában és Észak-Amerikában.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta,

a Szovjetunió népének a Nagy Honvédő Háború alatt elszenvedett népirtásról megmaradt emléke indokolja Moszkva arra irányuló törekvését, hogy hosszú távú biztonsági garanciákat érjen el.

Az elnök szerint a keresztes német tankok látványa Ukrajnában bizonyos asszociációkat keltenek, amelyeket nem lehet elhessegetni.

A Nagy Honvédő Háborúban kivívott diadalról beszélve Oroszországot a győztesek nemzetének nevezte, a Győzelem Napját pedig különleges napnak az ország számára. Elismeréssel szólt arról, hogy az összes szovjet nép hatalmas mértékben hozzájárult a győzelemhez.

Kiemelte annak fontosságát, hogy a korszerű lehetőségeket felhasználják a háború emlékének átadására a jövő nemzedékei számára. A győzelem emlékének „felhígítására” irányuló kísérleteket az Oroszország és népei ellen célzott fellépésnek nevezte. Közölte: a külügyminisztérium folyamatosan dolgozik azon, hogy megakadályozza a Nagy Honvédő Háború történelmének átírására irányuló kísérleteket.

Hangot adott véleményének, miszerint

van logika abban, hogy Volgográd visszakapja Sztálingrád nevet, de rámutatott, hogy ebben a kérdésben a döntés a város lakosságának többségén múlik.

Emlékeztetett rá, hogy nyugati országokban a mostani, nem éppen legjobb kapcsolatok ellenére megmaradtak a Sztálingrádról elnevezett terek és utcák.

Forrás

Még több film itt!

Kapcsolódó hírek

Huszti ikrek: újabb fordulat az ügyben? (18+)

Géza

Brüsszelben kommunistákat megszégyenítő módon megfélemlítik az újságírókat – A Magyar Nemzet újságíróinak beszámolója..

Géza

USA: Medve marcangolt halálra egy 89 éves férfit (18+)

Géza