Helicobacter pylorinak nevezzük azt a gyomorban előforduló baktériumot, mely gyomorfájást, gyomorgörcsöt és egyéb, az emésztéssel kapcsolatos egészségügyi problémákat okoz.

Kezelés nélkül komolyabb nehézségeket is okozhat, mint például gyomorgyulladást, peptikus fekélyt, de bizonyos esetekben gyomorrákhoz is vezethet.

A fogszuvasodás után a második legelterjedtebb fertőzés a világon. Az emberiség 40%-a érintett (a fejlődő társadalmakban ez a szám eléri a 90%-ot is). Az érintettek 10%-a esetében a helikobakter pylori hosszútávú egészségügyi problémákat okoz, melyek megszüntetése antibiotikumos kezelést igényel. A baktériummal kétféleképpen lehet megfertőződni: a higiéniai szabályok be nem tartásával illetve a már helikobakterrel fertőzött személy által.

Kezdetben nem is sejti, hogy helicobacterrel fertőződőtt meg

Helicobacter.  www.masticha.hu

 

A helicobacter egyik legnagyobb hátránya, hogy a fertőzés kezdeti fázisában tünetmentes, így a megfertőződés után a beteg nem is sejti, hogy fertőzött. A külső tünetek akkor jelennek csak meg, amikor a baktériumok olyannyira elszaporodtak a gyomorban, hogy a betegnek kezelésre van szüksége.

Szintén problémás, hogy a  helikobakter külső tüneteinek nagy része könnyen összetéveszthető más emésztőrendszert érintő nehézséggel mint például :

gyomorfájás,

gyomorgörcs,

rossz emésztés.

Amikor a beteg eljut arra a szintre, hogy a fent felsorolt nehézségeket rendszeresen tapasztalja, akkor a beteg gyomrának helyes működése már megbomlott. Ez azt jelenti, hogy a helicobacter megtelepedett a gyomor nyálkahártyáján és ott  szaporodásnak indult.

A következő lépésben a gyomor nyálkahártyájának természetes védőrétege bomlik meg, melyet felsebesít, kikezd a gyomorsav, aminek következtében gyomorhurut (gasztritisz) alakul ki. A beteg ebben az állapotban a gyomorégéshez hasonló érzést tapasztal.

Amennyiben ebben a fázisban kezeletlen marad a páciens, később nagy valószínűséggel peptikus fekély (népi nevén gyomorfekély) alakulhat ki.

Mi segít a helicobacter fertőzésen?

helicobacter pylori baktérium által okozott megbetegedéseket a piszkos kezek betegségei közé szokás sorolni. A helicobakter fertőzés elkerülése érdekében nagyon fontos az általános higiéniai szokások következetes betartása. Javasoljuk, hogy ügyeljen :

  • a mosdóhasználat utáni alapos kézmosásra
  • az étkezés előtti kézmosásra
  • a rendszeres szájápolásra (a helikobakter a szájon át kerül az emésztőrendszerbe)
  • ne használjon mosatlan evőeszközöket és poharakat mások után.

Diagnosztikai módszerek – a helikobakter orvos nélkül is diagnosztizálható

Abban az esetben, ha a fent említett tünetek Önnél is előfordulnak, felmerülhet a gyanú, hogy a fertőzés az Ön szervezetében is jelen van. A pontos diagnózis felállításához viszont szükség van egyéb bizonyítékokra is. A legmegbízhatóbb diagnosztikai módszerek a helikobakter fertőzés megállapítására az endoszkópikus vizsgálat (gyomortükrözés) és a széklet-alapú diagnosztikai helicobacter teszt (hasonló a terhességi teszthez).

A gyomortükrözés egy orvosi vizsgálat, mely során a szakorvos (gasztroenterológus) szájon át egy kamerával ellátott csövet vezet a gyomorba. A gyomortükrözés során a gyomor nyálkahártyájából is mintát vesznek, melyet laboratóriumi vizsgálatokra továbbküldenek. Ezen vizsgálatok  eredménye beigazolja vagy elveti a baktérium jelenlétét a gyomorban.

Teszt.  www.masticha.hu

A széklet-alapú diagnosztikai teszt egy nem invazív módszere a helikobakter fertőzés megállapításának. A vizsgálat során a beteg szervezetébe nem történik beavatkozás. A széklet minta egy speciális oldattal ellátott kémcsőbe kerül, mely a teszt részét képezi. A teszt eredménye hasonlóan kerül kiértékelésre, mint a terhességi teszté – két csík pozitív eredményt jelent, azaz a baktérium jelen van a tesztelő szervezetében.

A teszt nagy előnye, hogy akár interneten is megrendelhető és az otthona kényelmében is elvégezheti azt a tesztelő, nem szükséges hozzá felkeresnie szakorvosát. A teszt 10 percen belül eredményt hoz. A teszt eredményének pontossága is nagyon magas, kb. 98%-os. Diagnosztikai tesztet rendelhet akár a www.masticha.hu-n is.

Hogyan történik a helikobakter kezelése

Amennyiben a diagnosztikai teszt bebizonyította, hogy a baktérium jelen van a szervezetében, ideje megkezdeni a helikobakter eradikációjára (kiirtására) szánt kezelést. Ismét két lehetőség közül választhat: gyógyszeres vagy otthoni, orvos nélküli kezelés közül.

A gyógyszeres kezelés többfajta antibiotikum és gyomorsavgátló gyógyszerek (ún. protonpumpa inhubítorai) együttes alkalmazását foglalja magába. A kezelés az esetek többségében hármashatású antibiotikum-kúrával kezdődik. Amennyiben ez a kúra nem éri el a kellő hatást, a gasztroenterológus más antibiotikumok kombinációját javasolja majd, vagy antibiotikumok négyes kombionációját veti be, esetleg szekvenciális kezelést alkalmaz majd. Ha a beteg a helikobakter rezisztens törzsével fertőződött meg, a kezelés hatástalannak bizonyul majd és a szervezet megsínyli a magas gyógyszerbevitelt.

A helikobakter otthoni kezelése alternatív kezelésnek is tekinthető, mely során a betegség komplex megközelítése kerül előtérbe. Ez a hozzáállás nem csupán természetes antibakteriális készítmények alkalmazását, de egy teljes életmódváltást és étrendcserét is jelent.

Javasoljuk a zsíros, rántott és irritáló ételek kerülését. Érdemes nem leterhelni nehezen emészthető ételekkel az amúgy is megviselt emésztőrendszert, illetve teljesen kizárni az alkoholfogyasztást.

Az ugyancsak alternatív módszerek közé sorolhatók még a koloid ezüst, a brokkoli csíra, a fokhagyma és aloe vera fogyasztása is. Ezen módszerek valódi hatása laboratóriumi körülmények között nem ellenőrzött, inkább csak egyedi tapasztalások alapján kerültek be a köztudatba mint a helikobakter ellenszerei. Említésre méltó viszont a hioszi mastichamelynek hatása több tudományos vizsgálat során is bizonyítást nyert.

Masticha. www.masticha.hu

Ez a specifikus természetes készítmény megvásárolható a tanúsítvánnyal rendelkező hitelesített webshopokban, például a http://www.masticha.hu-n is.

http://www.masticha.hu

Hirmagazin.eu