Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint elképzelhetetlen és elfogadhatatlan lenne a rendszerváltás Iránban.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban. Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótitkára a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, pénteken műsorra tűzött interjúban úgy fogalmazott: az iráni rendszerváltás „puszta említésének” is elfogadhatatlannak kellene lennie.
Arra a felvetésre, hogy Donald Trump amerikai elnök is beszélt az iráni rendszerváltás lehetőségéről, Peszkov az mondta: Trump egyszer sem szólt arról, hogy egyértelmű döntésre jutott volna ebben a kérdésben. A Kreml szóvivője kijelentette ugyanakkor, hogy Moszkva „nagyon negatívan reagálna” arra, ha Izrael amerikai segítséggel megölné Ali Hameneit, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjét.
Kapcsolódó:
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
Mind Irán, mind Oroszország esetében a fenyegetést alapvetően ugyanazok az erők jelentik, amelyek ellenzik az országok törvényes érdekeinek biztosítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
„Támogatjuk Iránt törvényes érdekeiért, köztük a békés célú atomenergiáért folytatott küzdelmében. Mindig is ezt az álláspontot képviseltük, és elvi álláspontunk ebben az ügyben és ebben a konfliktusban nem változott” – mondta.
Közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök megígérte: támogatja Oroszország követelését, hogy biztosítsák a busehri atomerőművet építő orosz alkalmazottak biztonságát.
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy a létesítményben jelenleg 300 orosz állampolgár dolgozik, az összes ottani orosz alkalmazott létszáma mintegy ötszáz.
Vlagyimir Putyin Irán mellé állt, és üzent Izraelnek
Oroszország felszólítja az izraeli vezetést, hogy gondolja át döntését, és haladéktalanul szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat – közölte kedd este az orosz külügyminisztérium, diplomáciai rendezést sürgetve.
„Az izraeli fél által az iráni békés atomlétesítmények ellen folytatott intenzív támadások nemzetközi jog szempontjából törvénytelenek, elfogadhatatlan veszélyt jelentenek a nemzetközi biztonságra, és a világot nukleáris katasztrófa felé sodorják, amelynek következményei mindenhol érezhetők lesznek, beleértve Izraelt is” – áll az orosz diplomáciai tárca közleményében.
Emellett Oroszország elvárja a NAÜ vezetésétől, hogy lehető legrövidebb időn belül objektív és „nem kozmetikázott” részletes írásos jelentést készítsen NAÜ Kormányzótanácsa és az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára az izraeli hadsereg által az iráni nukleáris-energetikai komplexum biztonságának okozott károkról, valamint az NAÜ garanciáinak Iránban való alkalmazásáról, beleértve az ott tartózkodó ellenőrök megfélemlítését, akiknek életét halálos veszély fenyegeti.
A tárca szerint világ többségének kemény reagálása az Irán területére mért izraeli csapásokra, a Biztonsági Tanács június 13-i rendkívüli ülésének és a NAÜ Iráni Bizottsága június 16-i rendkívüli ülésének eredményeivel együtt azt mutatja, hogy az izraeli vezetés konfrontatív politikája csak azoknak az államoknak a megértését és támogatását élvezi, amelyek „tényleges tettestársi és konjunkturális megfontolásokból cselekednek”.
„Nyilvánvaló, hogy a nyugati tábor arra irányuló kísérletei, hogy manipulálja a globális nukleáris nonproliferációs rendszert, és hogy ezt a nemkívánatos országokkal való politikai számlák rendezésére használja fel, sokba kerülnek a nemzetközi közösségnek, és teljesen elfogadhatatlanok” – áll a dokumentumban.
Az állásfoglalás értelmében az orosz fél konstatálja az iráni fél egyértelmű nyilatkozatait, amelyek szerint Irán továbbra is elkötelezett a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) iránti kötelezettségvállalásai mellett, és kész a kapcsolatok újrafelvételére az Egyesült Államokkal a lehetséges megoldások kidolgozása érdekében, amelyek minden alaptalan gyanút és előítéletet eloszlatnak Teherán nukleáris programjával kapcsolatban, feltéve, hogy Izrael beszünteti támadásait.
„Moszkva támogatja ezt a hozzáállást, és szilárdan abból indul ki, hogy a keresett rendezés csak diplomáciával és tárgyalásokkal biztosítható. A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására irányuló célokat, amelyek alapját az NPT-szerződés jelenti, nem lehet agresszióval és ártatlan áldozatok árán elérni” – áll az orosz külügyminisztérium közleményében.
Források az MTI nyomán