Home Főhírek Gazdaság Versenyképességi program: minden cég megkapja az igényelt támogatását

Versenyképességi program: minden cég megkapja az igényelt támogatását

Businessman using digital tablet show the city skyline on virtual screen,smart city and wireless communication network concept. network

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A versenyképesség-növelő támogatási program 50 milliárd forintos kerettel indult el. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít. A miniszter kijelentette, hogy minden pályázó, és a pályázat jogi kritériumainak megfelelő vállalat megkapja a támogatást a beruházásához.

Kifejtette, munkahelyek csak beruházásokból jönnek létre. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem segélyekre, eladósodásra, vagy kiszolgáltatottságra van szükség, hanem munkahelyekre, az azok nyomán előálló teljesítményre

– fogalmazott, hozzátéve: a kormány ezért a munkahelyeket létrehozni képes és akaró vállalatok beruházásainak támogatása mellett kötelezte el magát.

Ismertetése szerint több mint 30 ágazatot képviselő cég kap támogatást ebből a forrásból. Az újabb három vállalat beruházásával 566 munkahelyet véd meg, amihez 779 millió forintnyi támogatást nyújt a kormány.

A vállalatok versenyképességét egyenként is növelni fogják a beruházások, a magyar gazdaság teljesítménye pedig az egyes vállalatok teljesítményéből áll össze – húzta alá, hozzátéve: köszönet illeti a cégeket a beruházási döntésekért, és azért, hogy a válság időszakát panaszkodás helyett arra használták, hogy azt követően minél erősebbek tudjanak lenni.

Ma három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban.

A Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap. Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.

Szanyi Gábor, a Caadex Kft. ügyvezetője elmondta: családi vállalkozásukkal Baranya megyében dolgoznak, cégcsoportjuk 160 dolgozóval tevékenykedik. Acélszerkezetek és bádogosipari termékek gyártásával foglalkoznak. A támogatásból új acélszerkezet gyártórészleget, szintezőüzemet építenek, további 100 dolgozóval tervezik bővíteni a létszámot.

Tóth István, az OROSházaGLAS Kft. cégvezetője arról beszélt, hogy a cégük üvegipari megmunkálással foglalkozik, több mint 200 dolgozót foglalkoztat. Referenciáik közé sorolta az Infopark D épületének edzett üveghomlokzatát, az MMA aulájának 12 méteres üveggerendáit, most fejezték be a Biodóm kupola alatti őserdő üvegezését. A pályázattal sikerült fenntartani előzetes beruházási terveiket, új eszközöket vásárolnak, miközben nem kell a bérfizetésen gondolkodniuk – mondta.

Saito Yoshihisa, a SIIX Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és európai vezetője örömét fejezte ki, hogy a cég nagykőrösi telephelyen működik már 3-4 éve. Európában már 16 éve vannak jelen, Szlovákiában és Litvániában. Járműipari beszállítóként a járvány kitörésekor csaknem azonnal elvesztették megrendeléseiket, a partnereik leálltak a gyártással. A vállalat a pályázat segítségével felkészül a következő évre, fejlesztéseket hajt végre, megtartva a dolgozókat – közölte. Jelenleg 230 dolgozót foglalkoztatnak, további 200-zal tervezik bővíteni a létszámot.

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version