Home Főhírek Belföldi hírek Végre, megszületett az első kérdés, amelyben NEMZETI EGYSÉG van! Oszd meg!

Végre, megszületett az első kérdés, amelyben NEMZETI EGYSÉG van! Oszd meg!

Bangóné Borbély Ildikó miután lepatkányozott mintegy hárommillió magyar embert, közösségi oldalán próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Ezzel akkora tömegfelháborodást okozott, ami ez idáig egyedül Judith Sargentini, Soros-párti holland politikusnak sikerült. Jobboldali és baloldali szavazók közösen követelték a szocialista politikus távozását a közéletből.

Az utóbbi idők legnagyobb belpolitikai botrányát okozta Bangóné Borbély Ildikó azzal, hogy az ATV élő adásában lepatkányozta a Fidesz-KDNP pártszövetség mintegy hárommillió szavazóját. Többek között Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető is lemondásra szólította fel a magyar ellenzékhez mérve is szokatlan átéléssel gyűlölködő MSZP-s politikust. Mindez nem hatotta meg Bangónét, aki még a botrány kirobbanásának napján elkezdte megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, többek között Facebook-oldalán. Ha valaki egyetlen pillantást vet a bejegyzés alatti kommentszekcióra, akkor azt láthatja, hogy az emberek nem fogadták el a politikus magyarázatát. Ugyanis

szokatlan módon baloldali- és jobboldali szavazók együttesen ítélték el a patkányozó szocialista politikust, többen közülük lemondásra szólították fel.  

Több mint kétezer hozzászólás érkezett az írás alatt, ezek szinte mindegyike dühösen fogadta a politikus reakcióját. Emlékezetes, ekkora virtuális tömegháborodást egyedül Judith Sargentini, Soros György megbízható politikusa tudott okozni azzal, hogy a magyar jogállamiság helyzetét vizsgáló jelentés készítése közben rendszeresen szidalmazta Magyarországot.

Volt, aki kikérte magának a hasonlatot!

FORRÁS: FACEBOOK

Egy baloldali érzelmű szavazó arról írt, hogy egy pillanatra nem kapott levegőt, amikor meghallotta a patkányozást. Egyúttal arra kérte Bangóné Borbélyt, vállalja szavaiért a következményeket.

FORRÁS: FACEBOOK

Mások azt kifogásolták, hogy ha ezt egy fideszes politikus mondta volna, akkor beindulna a propagandamédia.

FORRÁS: FACEBOOK

Egy másik egykori baloldali szavazó is felháborodásának adott hangot.

FORRÁS: FACEBOOK

„Nincs bocsánat! Egyértelmű voltak a szavai! Ez nagyon rossz, gyenge magyarázat, ez hazugság!” – értékelt egy újabb kommentelő.

FORRÁS: FACEBOOK

„Nem kell a púder” – reagált egy kommentelő a szocialista politikus magyarázkodására.

FORRÁS: FACEBOOK

„Utólag kár magyarázni” – írta a következő hozzászóló.

FORRÁS: FACEBOOK

Egy másik kommentelő pedig úgy látta, az ilyen agresszív, gyűlöletkeltő ellenzéki nyilatkozatok hozzá fogják segíteni a kormánypártokat az újabb kétharmados győzelemhez.

FORRÁS: FACEBOOK

origo, hirmagazin, facebook

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version