Az Európai Unió segítségével állíthatják helyre a Barátság kőolajvezetéket, amire technikai támogatás mellett pénzt is folyósítana az EU Ukrajnának .. Így a jövőben valamikor ismét megindulhat Magyarország és Szlovákia felé az Ukrajnán keresztül érkező orosz kőolaj. Közös nyilatkozatot adtak ki a Barátság kőolajvezeték kapcsán az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökei, António Costa és Ursula von der Leyen – írja az Index összefoglalója. A közleményben a két uniós intézmény vezetője megjegyzi, hogy a január 27-i orosz támadást követően, ami után leállt az olajszállítás a vezetéken, intenzív tárgyalásokat folytatott az érintett felekkel annak érdekében, hogy a Magyarország és Szlovákia felé irányuló olajszállítást helyreállítsák. Costa és Von der Leyen bejelentette, hogy az EU technikai támogatást és finanszírozást ajánlott fel Ukrajnának a kőolajvezeték helyreállítása érdekében, amit Ukrajna elfogadott. Mint a közleményben írják: „Kiemelt fontosságú számunkra, hogy szavatoljuk minden európai polgár energiabiztonságát. Ennek szellemében az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke továbbra is együttműködik az érintett felekkel a nem orosz eredetű kőolaj közép- és kelet-európai országokba történő eljuttatásának alternatív útvonalain.” Közleményükben megjegyzik, hogy az európai szakértők azonnal elérhetőek, így minél hamarabb elkezdődhet a munka a kőolajvezeték helyreállítása kapcsán. Ezzel majd véget érhet a kőolajvezeték nyomán kirobbant diplomáciai feszültség Magyarország és Ukrajna, valamint Szlovákia is Ukrajna között. A magyar és szlovák kormány azzal vádolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy politikai okokból állította le az orosz olaj szállítását, miközben Zelenszkij szerint a vezeték meghibásodása miatt az technikailag nem megoldható jelenleg. A kőolajvezeték miatt később Magyarország és Szlovákia is ellenlépéseket vezetett be, és leállította például a dízelszállítmányokat Ukrajnába, valamint az amúgy sem jó állapotban lévő magyar–ukrán kapcsolatok még inkább megromlottak. A kőolajvezeték körüli viták miatt Magyarország jelenleg blokkolja az áprilistól államcsőddel szembenéző Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, amiről a tagállamok vezetői még a decemberi EU-csúcson állapodtak meg, és abból Magyarország mellett Szlovákia és a Cseh Köztársaság is kimarad. Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcson Orbán Viktor magyar miniszterelnök feloldja a vétóját, és megkezdhessék a hitel folyósítását Kijev számára – írja az Index összefoglalója. Forrás Hirmagazin.eu: A jelenlegi helyzet ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel a döntések időzítésével kapcsolatban. Miközben a Barátság kőolajvezeték helyreállítása még csak most kezdődhet meg, és Magyarország felé egyelőre nem érkezik olaj, nyitott kérdés, hogy Orbán Viktor hozzájárul-e a 90 milliárd eurós uniós hitel folyósításához. A magyar miniszterelnök következetesen a gyakorlati eredményeket helyezi előtérbe, így aligha várható, hogy pusztán egy szándéknyilatkozat alapján szülessen meg egy ilyen horderejű döntés. A magyar álláspont lényege eddig is az volt, hogy a megállapodásoknak kézzelfogható eredményekkel kell párosulniuk, különösen olyan kulcskérdésekben, mint az energiabiztonság. Ennek fényében nem kizárt, hogy Budapest csak akkor ad zöld utat a hitelnek, ha a kőolajszállítás ténylegesen már újraindult, a kőolaj megérkezett az érintett országokba, és nem csupán ígéretek szintjén jelenik meg a megoldás. A helyzetet tovább bonyolítja a bizalmi kérdés is. Az elmúlt időszakban többször is feszültté vált a viszony Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor között, ami felveti a kérdést: milyen garanciák biztosítják, hogy a kőolajszállítás a jövőben folyamatos és kiszámítható marad? Jogosan merül fel az aggodalom, hogy egy jelentős pénzügyi támogatás folyósítása után milyen biztosítékok állnak rendelkezésre arra, hogy a vezeték működését ne érjék újabb fennakadások – akár technikai, akár politikai okokból. A kérdés nemcsak gazdasági, hanem stratégiai jelentőségű is, hiszen Magyarország és a térség energiabiztonsága múlhat rajta. Kérdés: Lehet-e milliárdokat folyósítani úgy, hogy közben az energiabiztonság még mindig csak ígéret? .. Van véleményed? .. Írd meg kommentben! Épp most posztolt a miniszterelnök: "Ha nincs olaj, nincs pénz!" - ezzel meg is oldódott a kérdés .. Facebook-post/videó Hirmagazin.eu: Köszönet és tisztelet illeti Magyarország miniszterelnökét és mindazokat a szakembereket, akik a kormány munkájában részt vesznek. Az ország irányítása, a gazdasági, biztonsági és nemzetközi kihívások kezelése nap mint nap komoly felelősséget és felkészültséget igényel. A döntések mögött számtalan szakértő, elemző és kormányzati munkatárs áll, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és kitartó munkájukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy Magyarország stabil, működő és biztonságos ország maradjon. A háttérben végzett, sokszor láthatatlan munka ugyan kevés figyelmet kap, mégis nélkülözhetetlen az ország jövője szempontjából. Köszönet illeti mindazokat, akik nap mint nap felelősséggel dolgoznak Magyarországért. Hirmagazin.eu