Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán (életében először) Ukrajnába látogat. Az Euronews forrásai szerint Vučić utazása azt jelzi, hogy Szerbia az Európai Unió álláspontjához igazodik az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
A szerb elnöki hivatal közlése szerint az egynapos út során Vučić részt vesz az Ukrajna és a délkelet-európai országok közti csúcstalálkozón. Szerbia eddig semlegesnek állította be magát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, Vučić látogatása viszont annak a jele az Euronews európai politikai forrásai szerint, hogy Belgrád kész idomulni az EU-s állásponthoz.
Vučić látogatása azért is meglepő, mert május 9-én még együtt parádézott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a győzelem napi felvonuláson Moszkvában. A vizit éles bírálatokat váltott ki Brüsszelben Szerbia uniós tagsági kérelmével kapcsolatban, és figyelmeztettek, hogy Vučić moszkvai látogatása sérti az uniós tagsági kritériumokat, és potenciálisan árthat Szerbia csatlakozási folyamatának.
Az Euronews forrásai szerint Vučić részvétele az odesszai csúcstalálkozón újra megnyithatja a brüsszeli kapukat, és felgyorsíthatja a tagfelvételt. „Ukrajna eközben gesztust tett Szerbia irányába, ugyanis nem hívta meg Koszovót a csúcstalálkozóra” – közölték az Euronews forrásai.
Koszovó vitatott jogállású terület a Balkán-félszigeten, ahol a helyi albán többség kikiáltotta a köztársaságot, csakhogy ezt Szerbia és az ENSZ sem ismerik el.
Szerb fegyverek Ukrajnának?
Oroszország korábban azzal vádolta meg Szerbiát, hogy fegyvereket exportál Ukrajnába, amivel a Kreml szerint a szerbek hátba szúrták őket. Az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat (SVR) azt állította, hogy egyes szerb védelmi cégek a Belgrád által deklarált semlegességet felülírva lőszert szállítanak Kijevnek. Az SVR azt állította, hogy szerintük a szerb fegyverek Ukrajnába történő exportja a NATO közvetítőin, „elsősorban a Cseh Köztársaságon, Lengyelországon és Bulgárián” keresztül történik, és hozzátették, hogy az sem kizárt, hogy afrikai államokat is bevontak az üzletbe.
Vučić tagadta Moszkva vádjait, és közölte, hogy Csehországgal ugyan van szerződésük, csakhogy ez tiltja a szerb gyártmányú hadianyagok exportját egy harmadik országba. Azt is kijelentette, hogy Moszkva és Belgrád „munkacsoportot” hoz létre annak megállapítására, hogyan jutottak el Ukrajnába a szerb gyártmányú fegyverek.
Az Odesszában megrendezésre csúcstalálkozóra tizenkét délkelet-európai ország képviselőit várják, köztük Nicusor Dan román elnököt is. Odessza kikötővárosát rendszeresen lövi az orosz haderő, a város ellen számtalan rakéta- és dróntámadást hajtottak végre. Kedden két ember meghalt, miután lakóépületekre és egy szülészetre is lecsaptak a drónok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök később közölte, hogy a szülészeten tizenhárom ember megsérült.
„Hátbaszúrás”? Hirtelen harag Moszkvában, amiért Szerbia fegyvereket szállít Ukrajnának
Az orosz kormány szerint legalább hét vezető szerb védelmi vállalat több százezer rakétát és több millió kézifegyver-töltényt küldött Ukrajnának hamis végfelhasználói tanúsítványok felhasználásával.
Az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat (SZVR) csütörtökön azzal vádolta meg Szerbia védelmi iparát, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának, annak ellenére, hogy Belgrád hivatalosan semleges a háborúban. (Az SZVR a volt KGB egyik utódszervezete, amelynek igazgatója közvetlenül az Oroszországi Föderáció elnökének jelent, vagyis a közlemény nem láthatott napvilágot Putyin elnök tudta nélkül.) Az orosz hírszerzők szerint a szerb szállítmányokat „aligha lehet humanitárius okokkal igazolni. Egyetlen nyilvánvaló céljuk az orosz katonák és civilek megölése és megcsonkítása” – közölte az SZVR, és az állítólagos szállításokat „Oroszország hátbaszúrására tett kísérletnek” titulálta.
A The Moskow Times így ír az esetről
Az ügynökség jelentése szerint az oroszellenes akciók leplezése egy egyszerű rendszer, amely hamis végfelhasználói tanúsítványokat és közvetítő országokat használ. Az orosz fél úgy látja, hogy a szerb védelmi ágazat hozzájárulása „a Nyugat által kirobbantott háborúhoz” több százezer MLRS rakéta sorozatvető és taracklövedék, valamint egymillió kézifegyver-lőszer képében jelenik meg.
A nyilvános harag több okból is váratlan
Egyfelől, a Szerbia felől Ukrajnába érkező katonai szállítmányok létezése nagyjából eddig is ismert volt. A londoni The Financial Times már tavaly nyáron beszámolt arról, hogy a 2022-es orosz invázió kezdete óta Belgrád 800 millió euró értékben exportált lőszert Ukrajnába, de nem közvetlenül, hanem harmadik országokon keresztül. Ilyen harmadik ország Csehország, Lengyelország, Bulgária és néhány meg nem nevezett afrikai állam.
A szállított eszközök nagy része szovjet eredetű kézifegyver-lőszer és tüzérségi lövedék, amit Ukrajna hatalmas mennyiségben fogyaszt az orosz állások tűz alatt tartására.
Szláv testvériség: kik a haszonélvezők?
A másik különös elem az, hogy Vučić május 9-én a külföldi méltóságok és díszvendégek karéjában volt az éves Győzelem Napi katonai parádén, ahol állítólag szóba kerültek a szállítások, melyeket a szerb elnök azzal védett meg, hogy legális tranzakciókról van szó, és hogy „vannak barátaink Kijevben és Moszkvában egyaránt. Ők a mi szláv testvéreink. Gondoskodnom kell a népemről, és ennyi az egész.”
A moszkvai látogatás során Vučić tagadta, hogy országa közvetlenül szállított volna fegyvereket Ukrajnának, és hangsúlyozta Szerbia semlegességét a konfliktusban. Elismerte, hogy beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a kérdésről, és megállapodtak egy közös munkacsoport létrehozásában, amely kivizsgálja, hogyan kerülhettek szerb fegyverek Ukrajnába. Ezzel szemben az orosz hírszerzés is a közös szláv örökségre hivatkozik, azzal vádolva Szerbia védelmi ágazatát és meg nem nevezett pártfogóit, hogy „testvéri szláv népek véréből akarnak hasznot húzni”.
A szerb hadiipar több jelentős vállalata is érintett lehet a fegyverexportban, így a Krušik állami vállalat, amely tüzérségi lövedékeket, aknavetőket és rakétákat gyárt. Kézifegyvereket, géppuskákat és mesterlövészpuskákat a Zastava Arms állít elő. Szintén állami cég a Yugoimport SDPR, amely a szerb hadiipar termékeinek nemzetközi értékesítéséért felelős.
A koccanás harmadik meglepő eleme, hogy Szerbia, noha uniós tagjelölt, nem csatlakozott az európai országok közös elítélő nyilatkozataihoz és szankcióihoz az orosz agresszióval szemben.
Negyedszer: Szerbia szoros és nyilvános baráti kapcsolatokat ápol Moszkvával, valamint nagy mértékben függ az orosz gáztól. A belgrádi kormány és az orosz állami energiaóriás, a Gazprom hétfőn négy hónappal meghosszabbította jelenlegi földgázszállítási szerződését, miközben egy új, hosszú távú megállapodásról is tárgyalnak.
A már említett győzelmi ünnepség során Putyin meg is ígérte Vučićnak a szerb energiabiztonság további támogatását, legalább a jelenlegi napi 6,1 millió köbméter szintjén.
A két ország kapcsolatában eddig nem okozott zavart, hogy több tízezer orosz telepedett le Szerbiában az ukrajnai invázió és Vlagyimir Putyin elnök részleges mozgósítási parancsa óta, és a hírszerzés jelentése sem említi meg ezt a fontos körülményt.