Hirmagazin
Image default
FőhírekHírek

Újabb kórházkörútra indult Magyar Péter Kulja András EP képviselővel.

A Tisza Párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy megint áldatlan állapotokról, 35-40 fokos kórtermekről, szakemberhiányról érkeztek hozzájuk hírek.

Miközben Orbán Viktorék a béke hamis ígéretével kampányoltak, és még most is azt ismételgetik, hogy béke lesz, valójában több a háború, mint volt az amerikai elnökválasztás előtt – mondta Magyar Péter a Magyarinfón.

A politikus az amerikai csapással súlyosbodó izraeli-iráni konfliktus következményeitől is tart. Úgy látja, hogy nem igazán lehetett hallani megszólalni Orbán Viktort miniszterelnököt és a külügyminisztert, Szijjártó Pétert erről a konfliktusról, csak „mindenféle terrorveszélyről és az ehhez való alkalmazkodásról beszéltek”. Szerinte másfajta aspektusai is vannak ennek a konfliktusnak, például elképesztő gyorsasággal kezd el növekedni az olaj világpiaci ára, ez pedig hozzájárul a magyarországi – egyébként is Európa-rekorder – inflációhoz, az élelmiszerek és a szolgáltatások árának drágulásához.

A Tisza Párt elnöke szerint azzal, hogy a védelmi költségeket a GDP 5 százalékára emelik, Orbán Viktor tüdőn lőtte Magyarországot.

„Fű alatt, mindenféle egyeztetés, mindenféle magyarázat nélkül a kormány erre rábólintott. 4000 milliárd forint kiadás terheli meg a magyar költségvetést. Ez jóval több, mint amennyit az állam egészségügyre fordít egy évben. Szerintem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Orbán Viktor hivatalosan is a háború miniszterelnöke” – közölte.

Kitért arra is, hogy a repülőrajt nem jött be, zuhan a nemzeti össztermék nagysága, és ismét Magyarország lett az unió legszegényebb országa.

„Ma a valódi elemzők azt mondják, hogy valószínűleg semmilyen növekedés nem lesz 2025-ben, veszélybe kerül a magyarok jövője, összeomlik a gazdaság, és ahelyett, hogy hazahoznák az uniós forrásokat, ahelyett, hogy elfogadnák a korrupcióellenes intézkedéseket, ahelyett, hogy csatlakoznának az Európai Ügyészséghez, ahelyett inkább eladósítják még jobban hazánkat” – fogalmazta meg a véleményét.

Hozzátette: a kormány újabb négymilliárd dollár hitelt akar felvenni teljesen ismeretlen feltételekkel. Az idei büdzsé tarthatatlan, a 2026-os költségvetés pedig már a szokásosnál is nagyobb kockázatot hordoz.

Az MNB-ügyet a világ legnagyobb bankrablásának nevezte. Kiemelte az új legfőbb ügyész felelősségét is. Kifogásolta Novák Katalin megnyilvánulását, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügyét pedig a kegyelmi ügy folytatásaként definiálta. „Vajon mit tesz a kormány azért, hogy ez még egyszer Magyarországon ne fordulhasson elő? Minden jel szerint semmit. Szerintünk a gyermekvédelem valójában jelenleg egy hatalmi cinizmus” – közölte.

A Tisza Párt elnöke kitért a MÁV problémáira, valamint beszélt arról is, hogy a hozzájuk érkező visszajelzések alapján úgy számolják, nem kétmillió, hanem 600 ezer szavazat érkezett a voks 2025-re.

A Magyarinfóban elhangzott, hogy a Tisza július 12-én Nagykanizsán kongresszust tart, majd újabb országjárásra indulnak. A 80 nap alatt Magyarország körül elnevezésű akció október 23-án zárulhat.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

„Megvédjük a Balatont. Célegyenesbe ért a balatoni Vízparti Terv elfogadása, elindult a kormányrendelettel kapcsolatos egyeztetés végső fázisa.

Géza

A legfrissebb baleseti – és bűnügyi hírek ..

Géza

Rendkívüli interjú Orbán Viktorral – videó

Géza