Home Szabadidő Programinfó Túlteljesítés: a vadászati világkiállítás szervezői szerint már most közel 700 ezren látogattak...

Túlteljesítés: a vadászati világkiállítás szervezői szerint már most közel 700 ezren látogattak el a programokra..

net

Miután a közmédia 10 ezrekről számolt be, megkérdeztük a vadászati világkiállítás szervezőit, hogy hogyan fogják így elérni az 1 millió látogatót.

 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és felesége, Semjénné Menus Gabriella az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozatának megnyitóján 2021. szeptember 26-án.  Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Azt válaszolták:

„Az »Egy a Természettel« Vadászati és Természeti Világkiállításon az első négy napon eddig közel 50 ezer látogató volt. Továbbá közel 50 ezer diák regisztrált már eddig a Fátyol Iskolaprogramra, az első két napon több mint 150 diákcsoport és 6000 diák vett részt az ország különböző pontjairól; a mai napon pedig elindult a Jószolgálati Programunk is. Az 1500 programelemből álló rendezvénysorozat összlátogatottsága pedig a 700 ezer felé közelít!”

Vagyis magára a legnagyobb látványosságnak szánt Hungexpóra ugyan maximum pár tíz ezer ember látogatott ki eddig, de rengeteg programelem kapcsolódik hozzá, így a számításaik szerint már 700 ezernél tarthatunk.

Bors Richárd, a rendezvény szakmai igazgatója kedden a Kossuth Rádiónak azt mondta, a nyitó hétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet a Hungexpóra, de mivel a rendezvény nemcsak a fővárosban zajlik, a teljes látogatószám már elérte a 650 ezret. Ebből lett aztán a nekünk szintén kedden küldött válaszban már 700 ezerhez közelítő létszám.

A teljes látogatószám egyébként úgy jön ki, hogy olyan eseményeket is a programhoz csaptak, amiknek nem sok közük van a vadászathoz, de akár a természethez sem nagyon, viszont a látogatóikat be lehet számolni:

A közmédia egyébként a hétvégén a Kincsem Parkból bejelentkezett egy – a világkiállításhoz kapcsolt – lovasgáláról, ahol állítólag hatalmas volt az érdeklődés. Így sikerült:

444

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version