Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tucatnyi embert kórházba vittek a szúrós szag miatt kiürített budapesti színházból

A délelőtti előadás közben észlelték a rossz szagot, többen enyhe rosszullétre panaszkodtak. A pesti Magyar Színház számolt be a részletekről.

Pénteken kora délután írtuk meg a katasztrófavédelem közlése alapján, hogy szúrós szag terjedése miatt kiürítették a pesti Magyar Színházat. Az épületet mintegy 80 embernek kellett elhagynia, ezután átszellőztették a létesítményt.

A Magyar Színház közleményt adott ki az ügyben. Eszerint a délelőtti előadás után a dolgozók kellemetlen szagra figyeltek fel, többen enyhe rosszullétre panaszkodtak. A helyszínre érkező mentőszolgálat nem tudta megállapítani a rosszullét pontos okát, ezért

tizenhat munkatársat elővigyázatosságból kórházba szállítottak megfigyelésre.

Személyi sérülés nem történt, a közönség nem tartózkodott a színház területén.

A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, a színházat kiürítették. A hatóságok előzetes megállapítása szerint a kellemetlen szag forrása a csatornahálózatba került takarítószerek keveredése lehetett – áll a Facebookon megjelent bejegyzésben.

A szükséges szellőztetési munkálatok elvégzése után, körülbelül egy órával az incidens bejelentését követően, a hatóságok engedélyével a színházi munka biztonságosan folytatódhatott. Ám a délutánra tervezett Tündér Lala című előadás a kialakult helyzet miatt elmaradt. Az előadás pótlására egy későbbi időpontban kerül sor, erről a nézőket a színház Szervezési Irodájának munkatársai tájékoztatják.

A színház vezetése belső vizsgálatot indított az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében, és mindent megtesz annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő – fogalmaztak, jobbulást kívánva a rosszul lett dolgozóknak.

Facebook-post

(A nyitókép illusztráció.)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Eltűnt a 10 éves Váradi Jeremi Ramiz. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Figyelem! Eltűnt Lika-Pálfalvi Levente. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

A legfrissebb baleseti – és bűnügyi hírek ..

Géza